4.1. Vittorino da Feltre és Leonardo Bruni

Téved, aki azt hiszi, hogy a reneszánsz kor főúri magánnevelésében vezető motívumként megjelenő olyan új értékek, mint például az emberi egyéniség tisztelete döntően befolyásolták volna a 14-16. század nőképét. Nem alakult ki egyenlőség férfi és nő között.^[1] (A 16. század elején egyetlen – képzeletbeli – országban, Morus Tamás Utópiájában részesültek a fiúk és lányok egyforma nevelésben és oktatásban.) A nők nevelésének gyakorlata általában véve még sokáig nem változott meg gyökeresen a középkor korábbi évszázadaihoz képest. A kizárólag leányok számára szervezett első iskolát a 16. század elején nyitották meg Alcalában. Ezt követte az orsolyiták 1574-ben alapított avignoni tanintézete. A nők rendszeres családon kívüli nevelésével-oktatásával foglalkozó intézetek majd csak a 17. században terjednek el.

Ugyanakkor az is tény, hogy a főúri származású fiúk nevelésével kapcsolatos új humanista eszmék is csak töredékesen és többszörösen megszűrve – például a reformáció hitéleti reformjaihoz kötődve – csordogáltak le az alsóbb néposztályok nevelési gyakorlatáig.

Kivételek természetesen voltak a gyakorlati iskolapedagógia hétköznapjaiban éppúgy, mint az egyre gyarapodó számú, magánnevelőknek szánt nevelési útmutatók tartalmában. Az előző csoportba tartozott Vittorino da Feltre (eredetileg: Ramboldini, 1378-1446), aki 1426-ban kapott magánnevelői meghívást Gianfrancesco Gonzaga a mantovai őrgróftól, majd a palota egyik szárnyában magániskolát alapíthatott „casa giocosa” (vidámság háza) néven. Az itt tanuló gyerekek – fiúk és leányok egyaránt, közöttük a fejedelem leánya, Cecilia! – a humanizmus teljesség-eszményének megfelelő nevelésben, oktatásban részesültek.

A főúri körökből származó leányok nevelési programját összeállító humanisták tervezetei minden esetben az egyes konkrét személy nevelésének-oktatásának jobbítását szolgálták, és nem tekinthetjük őket az egész korszakra nézve kiindulási alapnak a nőnevelés színvonalának megítélésekor. Ezzel együtt is figyelemre méltók ezek a plánumok, mert többnyire a humanista nevelés fiúkra vonatkoztatott alapelveiből indulnak ki. Érdekes tantervet készített 1405-ben Leonardo Bruni (1369-1444) pápai kancellár, aki egy levél keretei között fogalmazta meg nevelési programját Battista Malatesta herceg leánya számára (De studiis et litteris). A természettudományokat nem vette be a leány képzésének programjába, az irodalmi művek sokaságát annál inkább. A Biblia mellett javasolta az antik filozófusok, középkori egyházatyák és más jeles szerzők műveinek tanulmányozását (közöttük szerepel Démokritosz, Platón, Arisztotelész, Boethius, Augustinus és Jeromos). Fontosnak tartotta a történelem oktatását azért, hogy az ifjú leány előtt az elmúlt korok erényes férfi és női hősei követendő példaként állhassanak. A költészettel való foglalkozást azért tanácsolta, mert az fejleszti nyelvi kifejezőképességet. A nők retorikai képzését viszont fölöslegesnek tartotta Bruni (Fietze, 1996, 123).