8.1.1. Falusi lányok nevelése: Eberhard Rochow

A tizennyolcadik századi német fejedelemségekben – mindenekelőtt Poroszországban – már sorra születtek olyan rendeletek, amelyek a fiúkat és lányokat egyaránt érintő népoktatás lehető legteljesebb körre való kiterjesztését szorgalmazták. II. Frigyes porosz király uralkodása alatt, 1763-ban lépett életbe az Egyetemes Népoktatási Szabályzat (Generallandschulreglement). Az uralkodó megbízásából lett kidolgozója a teológus-pedagógus Johann Julius Hecker (1707-1768), aki a hallei pietizmus szellemi hatása alatt alkotta meg pragmatikus értékeket tükröző rendeletet. Iskolakötelezettséget a szó szoros értelmében a Szabályzat nem ír elő, de iskolaállításra szólítja fel az érintetteket (egyházakat, községeket, földesurakat), illetve a rendszeres iskolalátogatás fontosságáról kívánta meggyőzni a szülőket: „Felszólítjuk minden alattvalónkat, szülőket, gyámokat vagy uraságokat, akiknek feladata az ifjúság nevelése, hogy saját vagy a gondjaikra bízott gyermekeket, fiúkat és lányokat, ha nem előbb, akkor az ötödik életévüktől iskolába küldjék, és tizenharmadik vagy tizennegyedik éves korukig gondoskodjanak rendszeres iskolalátogatásukról, egészen addig, amíg ők a kereszténységről tudni való ismereteket megszerzik, az olvasásban és írásban jártasak lesznek, illetve megfelelő válaszokat adnak azokra a kérdésekre, amelyeket az elöljáróságaink által jóváhagyott és kipróbált tankönyvek tartalmára vonatkozóan tesznek fel nekik.” (Generallandschulreglement, 1763.) Az alsófokú népoktatás terén tehát ez a szabályzat nem tesz különbséget fiú- és leánygyermekek között.

A népoktatás következetes fejlesztésének és mindkét nemre való kiterjesztésének eszméje visszhangra talált egyes vidéki földesurak gondolkodásmódjában. Közöttük a legjelentősebb munkát e téren Eberhard Rochow (1734–1805) végezte.

Rochow Berlin mellett örökölt édesapjától jelentős bevételt biztosító földbirtokokat (Reckahn, Krahne, Göttin, Mesdunck és Rotscherlinde) a hozzájuk tartozó jól működő gazdaságokkal, amelyeknek vezetése nem csekély mezőgazdasági, közgazdasági és jogi ismeretet követelt. A fiatal földesúr a brandenburgi lovagi akadémián szerzett katonai képzettsége és a hétéves háborúban szerzett harcászati tapasztalatai nem voltak elegendőek ehhez. Az általános gyakorlat éppen az volt Poroszországban, hogy a háborúból hazatérő, gazdálkodáshoz nem értő földesurak lovagi birtokai hamarosan tönkrementek. Rochow azonban nem tartozott az átlaghoz. Minden lehetőt megtett azért, hogy a birtok vezetéséből visszavonuló édesapját méltóképpen pótolni tudja. Gőzerővel vetette bele magát az önképzésbe, és hamarosan olyan jól képzett szakemberré vált, hogy képes volt a gazdaságok prosperitását fenntartani, sőt továbbfejleszteni. Megismerve a gazdálkodás minden összetevőjét, hamarosan szembesült a környékbeli szegényparasztok nyomorúságos helyzetével. A problémát tetézte a koldulásból vegetáló katonaözvegyek és gyermekik tömegeinek megjelenése az utakon. Rochow filantróp beállítottsága és felvilágosult gondolkodásmódja nem engedte, hogy mindezt tétlenül nézze, ezért a nép nyomorát enyhítő intézkedéseket hozott. Alamizsnaosztogatás helyett a bajok gyökerét akarta megragadni. Birtokain letelepítette a koldusokat, a megműveletlen területeken hasznosítását bízta rájuk. Ez kemény munkát jelentett, de tisztes megélhetést biztosított számukra.      

Rochow 1773-ban egyik birtokán, Reckahnban népiskolát alapított. Az intézet néhány éven belül olyan magas színvonalra fejlődött, hogy csodálatára messzi földről zarándokoltak oda a látogatók. A népnevelést szívügyének tekintő filantróp földesúr az iskola működésének teljes költségét magára vállalta, beleértve azt is, hogy minden gyerek saját olvasókönyvvel rendelkezett. Korabeli beszámolók szerint a gyerekek örömmel jártak iskolába, ahol a tanítók figyelembe vették egyéni érdeklődésüket, adottságaikat. A reckahni iskola légköre és az ott alkalmazott módszerek a kétszáz évvel későbbi reformpedagógiai irányzatok gyermekközpontúságát előlegezték meg (Schmitt, 2001).

Az iskolában az osztályokat életkor és a tanulásban való előrehaladás alapján alakították ki. Koedukációt alkalmaztak, a lányok együtt tanultak a fiúkkal, csak a szünetekben választották külön őket. A lányok éppúgy elsajátították a gazdálkodás és a mezőgazdasági munkák alapjait, mint a fiúk. Rochow ezt azzal indokolta, hogy a háborús helyzet miatt megözvegyülő nők számára megélhetést kell biztosítani (Mayer, 2001, 142).

A felvilágosult iskolaalapító Rochow maga is tevékenyen részt vett iskolája pedagógiai arculatának megformálásában. Jelentős szerepet játszott ebben az általa készített olvasókönyv, a „Gyermekbarát” („Der Kinderfreund”). A könyv történeteiben követendő példaként bemutatott élethelyzetek jelentős szerepet játszottak a falusi gyerekek erkölcsi nevelésében. Rochow olvasókönyvében a család gazdasági egység, ahol a szorgalmas, jóravaló, istenfélő gazda mellett fontos szerepet játszik felesége, a takarékos, dolgos kezű, istenhívő gazdasszony. A paraszti élet- és munkakörülmények között a férfi nem boldogulhat asszonya nélkül és viszont. Ketten együtt, megfelelő tudás birtokában, szorgalmas munkával viszont képesek elérni sorsuk jobbra fordulását.