7.2. Egy tudós nő a 17. században: Anna Maria van Schurmann

A 17. században már egyre gyakrabban bukkantak fel az ismeretlenség homályából olyan nők, akik kimagasló műveltségükkel széleskörű ismertségre és hírnévre tettek szert. Közéjük tartozott Anna Maria van Schurmann (1607-1678), aki holland és német nemesi szülők gyermekeként Kölnben született. A kis Anna már gyermekkorában csodagyereknek számított: négyéves korában nevelőnője kérdésére a Heidelbergi Katekizmus megfelelő válaszát idézte. Mélyen vallásos protestáns szülei féltették gyermeki ártatlanságát, ezért óvták a könyvek olvasásától.  Időközben Utrechtbe költöztek, ahol Annát az egyik helybéli francia tannyelvű iskolába íratták be. Két hónap múlva azonban kivették onnan, mivel féltették romlatlan erkölcseit a kortárs gyerekek világias beszédétől és szilaj játékaitól. Ekkor már megengedték neki, hogy bátyjaival együtt magántanár oktassa latinra, aritmetikára és zenére. Hamarosan megelőzte bátyjait, és szükség esetén ő segített nekik a tanulásban.

17. Anna Maria van Schurmann

Kiváló latin tudásra tett szert, és a görög nyelv tanulmányozásában is előre haladt. Vergiliust és Homéroszt eredetiben olvasta – a latin és görög költők többségétől azonban szigorú kálvinista apja úgy óvta, mint a „mérgezett italtól”. A korabeli irodalommal és költészettel szemben is gyanakvó óvatosság jellemezte: éppen csak bele-belekóstolt egyik-másik műbe.

Az egyetlen dolog, amit a protestáns vallás tilalmai ellenére megengedett magának, az a képzőművészeteknek való hódolás volt. Gyermekkorától kezdve rendkívüli tehetséggel megáldva készítette hímzéseit, de festett árnyképeket, akvarelleket és portrékat is. Rézkarcai, fa- és agyagszobrai hamar ismertté tették a művészetkedvelő entellektüelek körében. )Joyce, 1996, 313.) 

Időközben az irodalom, a nyelvek és a filozófia tanulmányozása terén is olyannyira előrehaladt, hogy kivívta az értelmiségi körök legnagyobb elismerését. Kortársai közül sokan a „tizedik múzsának” nevezték. Olyan tudósokkal folytatott levelezést, mint például Constantijn Huygens (1596-1687) humanista író^[1] és André Rivet (1572-1651) református teológus. Elismertségét jelzi, hogy 1636-ban, amikor Utrecht városában megnyitotta kapuit az új egyetem, Gisbertus Voëtius (1589-1676), a híres protestáns teológus^[2] meghívta: köszöntse egy ünnepi ódával az új univerzitást. Amikor pedig megkezdődtek az előadások, megengedték számára – nő létére egyedülálló kiváltságként –, hogy az előadóteremben elhelyezett, fából készített és lyukakkal ellátott fülkében (!) jelen lehessen az előadásokon.   

Anna Maria van Schurmann a nőnevelés kérdéseivel is foglalkozott írásaiban, különösen az André Rivet-vel folytatott levelezésében. (Schurmann, 1638) A nevelés végső céljaként Isten dicséretét és a lelki üdvösség elérését fogalmazta meg. A leánynevelés terén a mérsékelt reformok híve volt: sohasem vonta kétségbe a férfiak vezető szerepét a politikai életben és az egyházi hierarchiában.

Véleménye szerint az a nő, aki felsőbb tanulmányokat kíván folytatni, legyen hajadon vagy rendelkezzék megfelelő vagyonnal ahhoz, hogy cselédlányt tudjon tartani a háztartás vezetésére. Őt magát jelentős vagyona és társadalmi státusza ez utóbbi kategóriába sorolta, ám emellé önként vállalta az első feltétel teljesítését is. Soha nem ment férjhez, a világi élet kísértéseitől és veszélyeitől tartva inkább a magányt választotta.

A magasabb tudományok elsajátítására törekvő keresztyén nők számára szükségesnek ítélt műveltségi anyag összeállításakor egyedül a protestáns vallás szempontjai vezérelték. Fontosnak tartotta a héber nyelvet az Ószövetség olvasása érdekében, de a többi ismeretkör és tudományág kiválasztásakor is a valláserkölcsi szempontokat vette figyelembe. Saját humanisztikus képzettsége itt azonban már éreztette hatását: a nők számára fontosnak ítélte a grammatikát, logikát és retorikát (azaz a trivium tudományait), ezt követték a rangsorban a fizika, a metafizika, a történelem és a nyelvek: különösen a görög és a héber nyelv. A megengedhető hasznos időtöltéshez hozzájárulhat még a matematika, a zene, a költészet és a festészet művelése is.    

Arra a kérdésre, hogy miért fontosak a nők számára ezek az ismeretek, Schurmann több választ is ad: Először is azért, mert a nők is emberi lények akárcsak a férfiak, éppúgy rendelkeznek intelligenciával, mint a másik nem képviselői. A különbség nő és férfi között csak a társadalmi helyzetük eltérő mivoltából adódik, s nem vezethető vissza semmiféle biológiai eltérésre. Másodszor: Vives és Fénelon véleményéhez hasonlóan ő is ítélte meg, hogy a tehetősebb családból származó nők unatkoznak. A tanulmányok pedig megvédhetnek a henyélésből adódó bűnökkel szemben.^[3] Harmadszor pedig a legfontosabb érv: a tudás megszerzése, a világ megismerése nem más, mint az Isten iránti szeretet kifejezése.       

Anna Maria van Schurmann nőnevelésről vallott nézetei megváltoztak, amikor élete második felében a radikális protestáns teológus, a karizmatikus agitátor Jean de Labadie (1610-1674) követőihez csatlakozott. (A francia prédikátor hívei az őskeresztények kommunáit akarták újra létrehozni.) Vallásos tárgyú írásaiban ekkor már azokat az egyszerű lelkeket dicsérte, akik „érintetlen szellemükkel” közelebb vannak a mennyek országához, mint azok a nagy tudású emberek, akik akadémikus műveltségükkel, túlságosan bonyolult fogalmaikkal akarják megragadni a végső igazságot. A kor legnagyobb humanista műveltséggel rendelkező asszonya így egy szélsőséges vallási szekta bűvkörébe kerülve szétzúzta azt a harmóniát, amelyet saját fiatalkori személyisége is példázott. Feláldozta a humanista műveltséget az egyszerű, jámbor vallásosság oltárán.