Skip navigation

4.2. Rotterdami Erasmus

Rotterdami Erasmus (1469-1536) számos értekezésében foglalkozott a nevelés kérdéseivel, de kifejezetten a lányok neveléséről nem írt. Pedig életrajzából tudjuk, hogy nagyra becsülte a művelt nőket, mindenekelőtt angol barátja, Morus Tamás (1478-1535) lányait (Fietze, 1996, 125). A korszak magasan iskolázott, klasszikus műveltséggel rendelkező leányainak sorából is kiemelkedett ez a három lány, közülük is a legtehetségesebb: Margaret.[1] Minden valószínűség szerint Erasmus is tanította. Margaret fordította le Erasmus Precatio dominica  (Az Úr imája) című művét Treatise on the Pater Noster (Értekezés a Miatyánkról) címmel. Értekezését, amely a The Four Last Things (A négy utolsó dolog)[2] címet viselte, Morus többre tartotta e témáról írott saját művénél. Margaret férjhezmenetele után – egy ügyvédhez, William Roperhez ment feleségül – saját három leányát is rendszeres oktatásban részesítette. (Tucker, 1998, 224).

 

10. Rotterdami Erasmus

 

Talán éppen Margaret volt a mintája annak a nőalaknak, aki Erasmus Colloquia familiara (Nyájas beszélgetések) című dialógus-gyűjteményének egyik darabjában szerepel. A párbeszéd címe: „Az apát úr és a művelt asszony”, szereplői Antronius[3] és Magdalia.  A szatirikus hangvételű párbeszéd szerepeit Erasmus éppen fordítva osztja ki, mint ahogyan azt a tradíciók ismeretében várnánk: az apát úr az „édes élet” megtestesítője, aki nem győz csodálkozni, amikor a művelt úrhölgy házában latin és görög nyelvű könyvekkel teli polcot talál:

„ANTRONIUS: Miféle bútordarabot látok itt?

MAGDALIA: Nem szép?

ANTRONIUS: Nem tudom, szép-e; annyi bizonyos, lánynak és asszonynak nem válik díszére.

MAGDALIA: Miért?

ANTRONIUS: Mert tele van könyvvel.

MAGDALIA: Olyan öreg vagy, azután apát és udvari ember, és még sohasem láttál könyvet előkelő hölgyek lakosztályában?

ANTRONIUS: Láttam, de francia nyelvűeket, itt pedig görög és latin könyveket látok.

MAGDALIA: Hát talán csak a francia könyvekből tanulhatni bölcsességet?

ANTRONIUS: De mégis ezek illenek az előkelő hölgyek kezébe, hogy unalmukban szórakoztassák őket.

MAGDALIA: Talán csak az előkelő hölgyeknek szabad művelődniük és kellemesen élniük?

ANTRONIUS: Helytelenül kapcsolod össze a művelődést és a kellemes életet: művelődni nem asszonynak való, kellemesen élni pedig az előkelő hölgyek szoktak.

MAGDALIA: Hát nem mindenki szeret kellemesen élni?

ANTRONIUS: Azt gondolom, igen.

MAGDALIA: De hát hogy élhet kellemesen, aki nem él helyesen?

ANTRONIUS: Éppen ellenkezőleg: hogyan élhet kellemesen, aki helyesen él?

MAGDALIA: Te azt helyesled tehát, ha valaki helytelenül él ugyan, de kellemesen?

ANTRONIUS: Úgy gondolom, azok élnek helyesen, akik kellemesen élnek.

MAGDALIA: Honnan származik ez a bizonyos kellemesség? Külső dolgokból vagy pedig a lélekből?

ANTRONIUS: Külső dolgokból.

MAGDALIA: Bizony éles eszű apát vagy, de tompa agyú filozófus! Mondd, milyen dolgok alapján ítéled meg a kellemességet?

ANTRONIUS: Alvás, evés szempontjából, azt tehetem-e, ami jólesik, van-e pénzem, magas rangom.

MAGDALIA: Ha Isten mindezekhez még bölcsességet is adna, nem élnél kellemesen?

ANTRONIUS: Mit értesz bölcsességen?

MAGDALIA: Azt, ha megérti valaki, hogy az ember csak szellemi javak birtokában lehet boldog. Gazdagság, magas rang, nemesi származás senkit nem tesz sem boldogabbá, sem jobbá.” (Erasmus, 1522-1533.)

A párbeszéd során kiderül, hogy az apát nemcsak a nők művelődését – mindenekelőtt a klasszikus nyelvek tanulását – ellenzi, hanem a művelődést általában. Az élet legfontosabb dolgai számára az evés, alvás, a pénz és a rang. Amikor a nála jóval műveltebb beszélgetőtársával szemben már nem talál érveket, akkor a régi „jól bevált” nőellenes közhelyekhez folyamodik. („Az orsó és a guzsaly az asszony fegyvere…” vagy: „a könyvektől elvesztik az asszonyok az eszüket, mikor amúgy sincs nekik sok belőle…” illetve: „a bölcs asszony kétszeresen ostoba…” stb.) 

Az olvasó számára nyilvánvalóvá válik, amit Erasmus nem fogalmaz meg nyíltan, de a finom humor eszközével egyértelművé tesz: Magdalia a beszélgetés során a józan észérvek és a retorika eszközével egyaránt diadalmaskodik bornírt ellenlábasa felett. Annak ellenére, hogy a németalföldi bölcs e művében nem érvel hosszasan a nőnevelés szükségessége mellett, álláspontja ebből a művéből is világossá válik: nagyra becsüli a művelt nőket. 

A németalföldi humanista röviden érinti a nőnevelés szükségességét „A keresztény házasság” (De matrimonio christiano)[4] című értekezésében is. Kifejti, hogy a tudományok elsajátítása a legjobb eszköz „a lélek egészsége” és a „szűzies erény” megőrzésére. Jobb mint a kézimunka, mert az az értelmet tennivaló nélkül hagyja. Az erkölcsösség pedig akkor nyugszik a legbiztosabb alapokon, ha megfontolt észérvek támasztják alá. Ezért van szükség Erasmus szerint a lányok tudományos képzésére. (Lásd: Brokman-Nooren, 1992, 26.) Ez a motívum: az értelmi nevelés, a szellemi képzés bűnöktől óvó, erkölcsöket erősítő hatása később még többször felbukkan a nőneveléssel foglalkozó irodalomban.



[1] A későbbi Margaret Roper, akit az angol irodalomtörténet klasszikus művek fordítójaként is ismer.

[2] A halál, a végítélet, a menny és a pokol.

[3] Antrón thesszáliai város környékén a hagyomány szerint egykor különösen hatalmas testű vadszamarak éltek. Róluk nevezték el a testileg robusztus, de szellemileg visszamaradt, bárgyú embert Antroniusnak.

[4] A traktátus elsőször 1650-ben jelent meg nyomtatásban.