4.3. Juan Luis Vives

A reneszánsz humanistái közül Juan Luis Vives (1492-1540) foglalkozott legalaposabban és legnagyobb terjedelemben a nőnevelés kérdéseivel. Angliai tartózkodása alatt, 1523-ban címmel írta meg művét a kor egyik legműveltebb asszonya Aragóniai Katalin, VIII. Henrik felesége számára azzal a céllal, hogy gyakorlati tanácsokat adjon leánya, Mária hercegnő neveléséhez. „A keresztény nő nevelése” (De institutione femininae christianae) című leánynevelési tanácsadó könyv rendkívül népszerű lett a 16. század folyamán: számos nyelvre lefordították, harminchat kiadásban jelent meg Angliában és a kontinensen. Hamarosan széles körben ismertté vált, és jelentősen gyarapította szerzőjének hírnevét.

Vives leánynevelési elveit – elődeihez hasonlóan – erősen befolyásolta az az Arisztotelésztől származó és a középkorban Aquinói Tamás által terjesztett felfogás a női nem gyöngeségéről, esendőségéről, bűnre való fogékonyságáról: „… minthogy a leányt nem annyira tudósnak, mint inkább szűziesnek és erkölcsösnek akarjuk tudni, a szülők egész gondjának arra kell irányulnia, hogy a gyermek lényéhez semmi bűnös és rút dolog nem férkőzzék...” (Vives, 1935, 225.) Ebből már látható, hogy a spanyol humanista szerint mi a nőnevelés legfőbb célja: a lányokat nem klasszikus műveltséggel kell felvértezni – mint a fiúkat –, hanem jövendő élethivatásukra, a feleség-szerepre kell felkészíteni őket.

Vives Szent Jeromos szigorú nőnevelési programjában találja meg saját nevelési elveinek előképét. Többször és szívesen idézi az egyházatyát saját nézeteinek igazolására. Felfogása is hasonló Jeromoséhoz, aki szerint az ideális nőnevelést a zárda magányára való lelki felkészülés. Vives eszményképe is az a leány, aki Jézus menyasszonyaként vagy Szűz Mária követőjeként óhajtja leélni életét.  

A szűzies és erkölcsös életmód viszont megköveteli a szinte gyanakvásig aggályos felügyeletet a leánykák nevelésében. A leány „semmit se halljon, semmiről se tanuljon meg beszélni, csupán arról, a mi az istenfélelemre vonatkozik” – idézi Hieronymust. (Vives, 1935, 238.) A lányoknak a spanyol humanista szerint gyermekkoruktól fogva szigorú felügyelet alatt kell élniük. Nem szabad magukra hagyni őket még játék közben sem. Attól pedig Isten mentsen, hogy az ilyen „játékokban és szellemi időtöltésekben” fiúgyermek is részt vegyen, mivel hogy „a leánykának nem szabad hozzászoknia, hogy a másik nemhez tartozó személyekben gyönyörködjék.” (Vives, 1935, 225.)

A leány gondos nevelése tehát a fiúktól teljesen elkülönítve történjen, s később se törekedjenek a férfiakkal egyenrangú társadalmi szerep betöltésére. („Mert nem illik, hogy a nő az iskolák élén álljon, vagy hogy a férfiak között tevékenykedjék vagy beszéljen.” (Vives, 1935, 237.)

A nevelésben elkövethető legnagyobb hibák egyike a túlságosan engedékeny, elnéző magatartás. A korszak nevelési kézikönyveinek szerzői a szigorú fegyelmet a fiúk esetében is elengedhetetlennek tartják, de Vives a lányokat még ennél is következetesebb felügyelet alatt akarja tartani. A következő sorokból a középkori skolasztika elementáris nőgyűlöletének hatása sejlik elő, amely a bűnre csábító Éva esendőségével okolja a világ bajainak többségét: „A nőt […] csak a félelem tartja féken. He ez hiányzik, akkor a természeti ösztönöknek féket ereszt; ha a mélységbe vivő útra téved, oda belebukik és onnan szép szerével nem szabadul, hacsak szellemi tehetségénél és természeténél fogva azok közé nem tartozik, akik csak kevés számmal vannak.” (Vives, 1935, 238.)^[1] Vives mizogin^[2] nőképét csak mérsékelten árnyalja az a tény, hogy elismeri: léteznek olyan asszonyok, akik magas szintű műveltséggel és kikezdhetetlen erkölcsiséggel egyaránt rendelkeznek. Az ideál számára – akárcsak Erasmus esetében – Morus Tamás Margaret nevű leánya lehetett, akit lenyűgöző klasszikus műveltsége és közismert fordítói tehetsége miatt nagyra becsült.^[3]

11. Morus Tamás családja körében. Id. Hans Holbein vázlata

Vives tehát látott példát arra, hogy a magas szintű műveltség belülről fakadó erkölcsiséggel párosul a korszak egynémely kiváló asszonyának személyiségében. Ebből adódóan – Erasmushoz hasonlóan – úgy vélte, hogy a jól megválogatott tudás a nők esetében az erények őrzője lehet. A tananyag kiválasztásával kapcsolatban megfogalmazott előírásaiból is ez tűnik ki.

Már a leány olvasmányait is úgy kell kiválasztani, hogy erkölcsi tartalmukkal erényeinek védelmét szolgálják. Ne olvasson „értéktelen verseket”, „sikamlós virágénekeket”. A tilalomlistára felkerültek a szerelmes vereseikről is híres klasszikus költők (mindenekelőtt Ovidius, de egyebek között Anakreón és Szapphó is), a reneszánsz írók közül pedig Boccaccio volt szálka a szemében. Károsnak tartotta Homérosz és Hésziodosz olvasását is. A leány nyugodtan tanulmányozhatja viszont a kései antik morálfilozófusokat és a korai keresztény egyházatyákat. Legfőképpen pedig a Szentírást magát. 

A leány otthoni nevelését bízzuk tapasztalt nevelőnőre vagy esetleg idős férfi nevelőre.  Válogassuk meg jól a társaságát. A cselédek magatartását éppúgy figyelnünk kell, mint a barátnőkét: nehogy cifrálkodásuk vagy pajzán beszédük ártalmára legyen a leánynak.

Társaságban a legfőbb ékessége a szemérmetes hallgatás legyen. Tartsa szemét lesütve, ne szólaljon meg, csak ha kérdést intéznek hozzá. Külső megjelenésében ne törekedjen a szépségre: alakjával ne törődjék, óvakodjék mindentől, ami feltűnést kelthet.

Testi nevelésének is az erkölcsöket kell szolgálnia. Az ágya tiszta legyen, de ne túlságosan puha. Ne aludjék sokat. Tartsa távol magát a világi örömöktől, a szórakozástól. A tánc bűnös élvezet, könnyen szerelemhez vezethet, ami pedig veszélyes, „méregkeverő” szenvedély.

Mindig keressen magának valamilyen hasznos elfoglaltságot, mert „a ravasz gonosz lélek […] sohasem furakodik be könnyebben, mint a tétlenség idején […] a mi lelkünk a tevékenységre született, azért a munka által erősödik, edződik… ”. (Vives, 1935, 253.)  Vives láthatóan nem osztja Erasmus aggodalmát, aki attól tart, hogy a manuális tevékenység, a kézimunka végzése során igénybe nem vett értelem könnyebben vetemedik bűnös gondolatokra. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a spanyol humanista jobban bízik a fizikai munka erkölcsnemesítő erejében. Ezzel a bizalmával Vives voltaképpen még Kálvin előtt megfogalmazza az egyik legfontosabb protestáns életvezérlő elv, a „fáradhatatlan hivatásgyakorlás” parancsát, amelynek éthosza később évszázadokon át befolyásolja majd a leánynevelés tartalmát.

Összegezve Vives leánynevelési programjának sajátosságait megállapíthatjuk, hogy a Mária hercegnő neveléséhez tanácsokat adó könyvében sokkal inkább tilt, mint megenged. Egy gyökereit tekintve nőellenes középkori dogmatikus felfogásra építi nőképét, ebből adódóan a leányok minden spontán megnyilvánulását gyanakodva figyeli. A gyermek éljen szigorú felügyelet alatt, legyen minden tekintetben kiszolgáltatva nevelőjének. Készüljön jövendő életére, amely legjobb esetben is csak a művelt, de nem tudós feleség (uxor docta) szerepét jelentheti majd számára. E program alapjaiba véve ugyanazokon az alapelveken nyugszik, amelyeket Szent Jeromos fejtett ki a leánynevelésről írt leveleiben – mintegy ezeregyszáz esztendővel korábban.