5.1. Luther nézetei a nőnevelésről

A reformáció atyja, Martin Luther (1483-1546) nem dolgozott ki részletes koncepciót a leányok nevelésének programjáról, de a nőnevelés gyakorlati kérdéseivel több írásában foglalkozik. Ezeket a tanácsokat nagymértékben befolyásolja a nőről, a férfiról, a családról alkotott felfogása.

12. Luther szerzetesként

A nőről alkotott felfogása nem egységes, inkább ambivalens. Műveinek egy része alapján úgy látszik, hogy Istentől eredően a férfival egyenrangúnak tekinti az asszonyt, hiszen már az Ószövetségben is ez áll: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére […] férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” (Mózes, 1. 27.) Az embernek ebből az Isten képmására teremtett mivoltából következik az a parancs, amit Pál apostol is ír a korinthusiakhoz írt első levelében: a házastársaknak kölcsönös tisztelettel és megbecsüléssel kell viseltetniük egymás iránt.

Noha több írásában hirdeti a férfi és nő Isten előtti egyenlőségét, és az evilági életben való egymásra utaltságát, Luther mégsem tekinti minden téren egyenrangúnak a két nemet.  Felfogása szerint a nő természettől fogva gyengébb, jellemét tekintve esendőbb, mint a férfi. Hajlamosabb az erkölcstelen magatartásra, a túlzott kíváncsiságra, a szószátyárkodásra. Ugyanakkor természete rendelkezik olyan jó tulajdonságokkal, amelyek révén – ha alárendelt szerepben is, de – nélkülözhetetlen segítője lehet férjének a hétköznapi életben éppúgy, mint a hitélet terén. Társa, aki osztozik örömében és bánatában egyaránt. Óvja lelkét a rá leselkedő veszélyektől, és vigasztalja, ha erre szükség van. (Barth, 1994, 179.)

Luther szerint a gyermekáldással teljessé váló házasság, a harmonikus családi élet az emberi élet egyik legfőbb célja. A nő evilági hivatása itt teljesedik ki: azért teremtetett, hogy társa legyen férjének, de leginkább azért, hogy gyermekeket szüljön neki.^[1] A protestáns hit alapján nyugvó házasság végső célja azonban ennél is több. A szülők legszentebb kötelessége az, hogy gyermekeiknek keresztyén szellemű nevelést nyújtsanak. „A családi élet legnagyobb jótéteménye, […] hogy Isten gyümölccsel áldja meg, és megparancsolja annak felnevelését. Ez az Isten szolgálatára végezhető legnemesebb, legdrágább alkotás a földön” (Luther, 1986)

A felnövekvő nemzedékek megfelelő szellemű nevelésének biztosítása a protestantizmus egyik legfontosabb alapértéke. Ennek a letéteményese pedig a családanya. A nő szerepe itt, e ponton rendkívüli mértékben felértékelődik: a gyermekét nevelő édesanya az egész protestáns közösség jövője szempontjából kulcsfontosságú szerepre tesz szert. Ahhoz pedig, hogy e feladatát maradéktalanul és közmegelégedésre el tudja látni, a nőt megfelelő színvonalú oktatásban, képzésben kell részesíteni.

Luther ezért több írásában is megszólítja a német városok elöljáróit, és elemi képzést nyújtó leányiskolák alapítására buzdítja őket: „Isten úgy akarná, hogy minden városban legyen egy leányiskola, ahol a kislányok minden nap egy órát az evangéliummal foglalkoznának.”^[2]

A német reformátor tehát megtette az első lépéseket az intézményes leányoktatás kiterjesztése érdekében. A hitújítók között ő volt az, aki a legtöbbet tette az intézményes leánynevelés és -oktatás megteremtése érdekében. (Kálvin és Zwingli nem érdeklődött a téma iránt.)

Luther hatására egyre több városi evangélikus leányiskola jött létre. Tananyagukban – az olvasás és írás tanításán túl – a zsoltárok éneklése, Luther kis katekizmusa és egyszerűbb bibliai történetek olvasása szerepelt. Tanítóként általában egy tisztes korú művelt és vallásos asszonyt alkalmaztak, aki „tud tanítani, s a leánykákkal jól és okosan bánni”. A gyermekek szülei tandíjat fizettek, ez alól viszont a legszegényebbek mentesültek. Látható tehát, hogy a reformáció a nőnevelés terén is radikális változást eredményezett. Mindemellett az is tény, hogy az intézményes nőoktatás csak az elemi szintre korlátozódott, magasabb iskolákba továbbra sem járhattak lányok.

A 16. század folyamán keletkező protestáns felekezeti rendszabályok rendre Luther kívánalmait viszik tovább: a leányiskolákban mindenekelőtt a keresztyén nevelésre, jó erkölcsök kialakítására kell törekedni. Isten dicsőségét gyarapítandó olvasni és írni is tanuljanak meg a leánykák azért, hogy az anyanyelvre lefordított Szentírást más imádságos könyvekkel együtt el tudják olvasni. Az iskola funkciója kibővült ebben az időszakban: a korábbi szerepe mellé, amely a klerikus utánpótlás képzésére korlátozódott, most már új feladatként a széles néptömegek elemi oktatása is társult. Fiúk mellett lányok is részesülhettek alapfokú képzésben. Ez is azt jelzi, hogy az intézményes oktatás tartalma a 16. századtól fogva – a felekezeti-vallási nevelés elsőbbségének megőrzése mellett – egyre több, a világi életben is jól használható ismerettel és készséggel bővült.