2. Énkép, önértékelés

Énkép definíciója: a személy önmagáról vallott és elgondolt tudattartalmainak összessége. Egy mentális reprezentáció, mely tartalmazza az egyén saját tulajdonságait, társas szerepeit, múltbeli tapasztalatait és jövőbeli céljait egyaránt.

Az énkép alakulásának, fejlődésének kutatása a pszichológia egyik legkedveltebb területe, szinte valamennyi irányzatban találkozhatunk az énképpel kapcsolatos kutatásokkal.

Az énkép hosszas tanulás eredményeképpen fejlődik, formálódik, melyben Kulcsár (1981) szerint négy tényező játszik szerepet: (1) aktív ön indította mozgások, (2) szociális visszajelzések, (3) szociális szerepek, helyzeti tényezők, (4) szülők nevelési stílusa és énképe.

Az énkép elméletei (Kőrössy, 1997 nyomán)

Az énkép elméletek három nagy csoportba rendezhetők, annak megfelelően, hogy milyen funkciót tulajdonítanak az énnek.

1. Az énkép mint attitűd. Ennek értelmében Az énkép, egy értékelő viszonyulás, melynek három alapvető komponense van.

 

2. Az énkép, mint kognitív értékelés
Ezen elméletek központi témája az énkép tartalmának feltárása, annak vizsgálata, hogy milyen módon szerezzük meg az énre vonatkozó tudásunkat. Egyik jelentős kutató Hattie (1992) a következő összetevőit határozta meg az énképnek. 

Képesség: valaki képes-e valamilyen teljesítményt elérni pl.: Képes vagyok jó jegyeket szerezni!

Teljesítmény: aktuális teljesítmény eredménye pl.: Elégedett vagyok az iskolai munkámmal

Osztálybeli: osztályban érzett biztonságérzet, aktivitás pl.: Értéktelennek érzem magam az osztályban

Kortárscsoport: kortárscsoportban érzett biztonságérzet

Család: családi környezetben hogyan érzi magát

Magabiztosság: pl.: határozott értékeket képviselek

Fizikai énkép: fizikai képességre vonatkozó énkép pl.: szép vagyok, fizikai megjelenésre vonatkozó énkép pl.: zavar, ahogy kinézek.

3. Az énkép motivációs megközelítése
Az elméletek általános jellemzői azt hangsúlyozzák, hogy a pszichológiai szükségletek már a születéstől kezdődően az érzelmi folyamatokkal együtt meghatározóak, valamint az énkép fejlődését társas kontextusba helyezik. A környezet támogathatja, de gátolhatja is a személy szükségleteit. Ha a szükségletek találkoznak a nekik megfelelő intézményekkel (pl.: család, iskola), akkor a személy elköteleződik, és ez kognitív, viselkedéses és érzelmi szinten is megnyilvánul. Ha a szükségletek nem találkoznak a társas feltételekkel, akkor elégedetlenség érzése jöhet létre. A megközelítés több elmélete szerint a kialakult énkép a viselkedés motiválója, szervezője lesz (Körössy. 1997).

Néhány kiemelkedő szerző Freud, Maslow, McClelland.

Internetes forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sigmund_Freud

 http://hu.wikipedia.org/wiki/Maslow-piramis#Kritik.C3.A1ja

Az énkép típusai

Tartalmi szerveződés alapján beszélhetünk reális és lehetséges énképről. A lehetséges énkép szintén két részre osztható: az ideális énkép azokat jellemzőket foglalja magában, amilyen a személy szeretne lenni, a kellene énkép pedig azt reprezentálja, hogy önmaga vagy mások megítélése szempontjából milyennek kellene lennie. Az iskolai munka szempontjából kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a tanuló aktuális énképe és ideális énképe milyen távolságra van egymástól. Minél távolabb van egymástól az két énrészlet, annál inkább azt az érzést válthatja ki a tanulóból, hogy az amilyennek a jelen helyzetében értékeli saját magát és amilyenné szeretne válni számára elérhetetlen. Kialakulhat benne a kisebbrendűség érzése, önbizalom, csökkent motiváció és negatív önértékelés is jellemezheti.

A túl közeli ideális és reális énkép szintén bizonytalan önismeretet és jövőre vonatkozó terveket eredményezhet. A diák ebben az esetben túlzott magabiztossága, túlzottan megnövekedett önbizalma miatt úgy érezheti, hogy nem kell megerőltetnie magát, hogy céljait, terveit elérje. Ez a helyzet akár beilleszkedési problémákat, társas kapcsolati nehézségeket is szülhet.

forrás: http://www.dreamstime.com/royalty-free-stock-photo-super-mother-green-screen-image24709525

Az énkép fejlődése

Az énkép fejlődési modelljét mutatja be Damon és Hart (1988 idézi Cole és Cole, 1997) munkája. Elméletükben hangsúlyozzák az énkép többdimenziós jellegét, és a kapcsolatok meghatározó szerepét az életkor előrehaladtával.

Forrás: Damon és Hart, idézi Cole és Cole, 1997, 569. o.

Az én-fogalom fejlődésével kapcsolatos kutatások szerint a serdülőkor felé haladva az énfogalom egyre differenciáltabbá válik (Zsolnai, Kinyó és Jámbori, 2012), változása szoros párhuzamot mutat a kognitív fejlődéssel. Ennek értelmében az önjellemzésekben egyre elvontabb kategóriák jelennek meg. A serdülőkorban bekövetkező változások az énfogalom alakulásában négy területet érintenek Harter (1990) szerint:

• Az én-fogalom egyre elvontabbá válik: a formális műveleti gondolkodás fejlődésével összhangban a serdülőkör közepétől a fiatalok képesek már énjük belső, bonyolult tulajdonságait is kiemelni, összetett érzéseket is megfogalmazni.
• Egyre differenciálódik az én-fogalom: sokféle szerepben határozzák meg magukat, és ez önjellemzésükben is tükröződik.
• Az ideális én-fogalom nagymértékben és túl gyakran változik. Ennek lehet veszélye, hogy a valódi én és az ideális én túl messze kerül egymástól, és ennek következtében megvalósíthatatlan terveket szőnek maguknak a fiatalok.
• A serdülő introspektívebbé válik, melynek következtében figyelmét főként belső történései kötik le

Iskolai énkép

Már az iskolába lépés előtt a gyerekek kialakult énképpel rendelkeznek a szülők és a közvetlen környezet visszajelzései alapján. Azonban a tényleges teljesítményre vonatkozó értékelés az iskolai munka során realizálódik. A tanár feladata az értékelés folyamatában az lehet, hogy ne sérüljön a gyerek önértékelése, az állandó megmérettetés folyamatában, ha az pozitív volt, vagy segítsen számára az eddig negatív énképét a tanulmányi és társas tapasztalatai fényében átalakítani/megváltoztatni (Körössy, 1997).

Az énkép és az iskolai sikeresség közötti kapcsolatot számos vizsgálat igazolta már. Egyik jelentős kutatás például bebizonyította, hogy a gyerekek olvasási teljesítményét jobban előre jelezte egy óvodáskorban felvett önértékelési kérdőív eredménye, mint az intelligencia teszt eredménye (Wattenberg és Clifford, 1964 idézi: Orosz és Szitó, 1999). A magas önértékelésű gyerekek nagyobb önbizalommal rendelkeznek, elégedettebbek az életükkel, ambiciózusabbak, és gyakrabban töltenek be vezető pozíciót a csoportban. Ezzel szemben az alacsony önértékelésű gyereknél gyakrabban tapasztalhatunk rosszabb iskolai teljesítményt, kapcsolatteremtési gondokat, szociális izolációt, és negatív érzelmi megnyilvánulásokat, mint például szomorúság, depresszió.

A pozitív énképpel rendelkező tanulók iskolai környezetben kitartóbbak, időbeosztási stratégiát választanak, míg a negatív énképpel rendelkező diákoknál gyakran megfigyelhetünk nem célirányos viselkedést, bámészkodást, időhúzást, a feladatmegoldástól eltérítő magatartást. Egy 4 éves longitudinális vizsgálat eredményei kimutatták (Bachman, 1977 idézi Orosz és Szitó, 1999), hogy 250 szakközépiskolából lemorzsolódott diák esetén negatív énképet tudtak azonosítani, mely eredményezhette a kimaradást. Megfigyelhető volt, hogy a lemorzsolódott diákok több mint a felénél a várható kudarcoktól való menekülésként értelmezték az iskolából való kimaradást. A jól teljesítő tanulók nemcsak pozitív énképpel rendelkeznek, hanem ennek következtében a családon belüli és a kortárscsoporton belüli pozíciójuk is jobb. „Ez viszont növeli a tanulók iskolai feladatok iránti motivációját, így az énkép a motiváción keresztül végül is az iskolai teljesítmény előrejelzője lesz.” (Kőrössy, 1997, 79.o.)

Az iskolai énkép alakulásában szerepet játszik még a tanári értékelés is. George Kelly személyes konstruktumokkal kapcsolatos elméletében hangsúlyozza, hogy a beérkező információkból az emberek személyes konstruktumokat hoznak létre, és ezeket használják a későbbi megítéléseik során (pl.: okos-buta, szép-csúnya). Annál komplexebb a gondolkodás, minél több tulajdonságpár mentén ítéli meg a világot, és a körülötte élő embereket. Az iskolai munka során is nagyon lényeges, hogy a tanárok minél komplexebb gondolkodásúak legyenek, hiszen ezzel tudják elősegíteni, hogy a diákok énképe is gazdag legyen (Szabó, 2003).

A kutatások hangsúlyozzák, hogy az iskolai énképet mindig egy viszonyítási keretben érdemes értelmezni. A Nagy hal a kis tóban effektus miatt elővételezhető, hogy két azonos képességű gyermek közül alacsonyabb lesz az énkép egy magasabb követelményeket támasztó iskolában, mert az énkép viszonyítási kerete az a közösség, amibe éppen beletartozik (Strein, 1993). 

forrás: http://shoutitoutdesign.com/big-fish-little-pond/

Felhasznált irodalom

• Cole, M., és Cole, S.R. (1997): Fejlődéslélektan, Osiris, Budapest
• Hattie J. (1992): Measuring the effects of schooling. Australian Journal of Education, 36. 1. 5-13.
• Harter, S. (1990): Self and identity develeopment. In: Feldman, S. and Elder, G. (eds.): At the threshold: the developing adolescent. Harvard University Press, Cambridge. MA.
• Jámbori, Sz., Varga, V. (2010): Az általános és középiskolai fejlesztés alapjai. In: Zsolnai, A., Kasik, L. (szerk.): A szociális kompetencia fejlesztésének elméleti és gyakorlati alapja. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
• Kőrössy, J. (1997): az énkép és összefüggése az iskolai teljesítménye. In.: Mészáros A. (szerk.): Az iskola szociálpszichológiai jelenségvilága. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest
• Kulcsár, Zs.(1981): Személyiség-pszichológia. Tankönyvkiadó, Budapest.
• Orosz, J. és Szitó, I. (1999): Az iskolai énkép a serdülőkorban. In: Bollókné Panyik, I. (szerk.): Gyermek, nevelés, pedagógusképzés. Trezor Kiadó, Budapest. 39–74.
• Strein, W. (1993). Advances in research on academic self-concept: Implications for school psychology. School Psychology Review, 22, 273-284.
• Szabó É. (2003): Szociálpszichológia iskolai vezetőknek. In: Baráth T., Golnhofer, E. (szerk): Iskolavezetés és fejlesztés. Szegedi Tudományegyetem, Szeged, 1-118.
• Zsolnai, A., Kinyó, L. és Jámbori Sz. (2012): Szocializáció, szociális viselkedés, személyiségfejlődés. In: Csapó, B. (szerk.): Mérlegen a magyar iskola. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.