Skip navigation

2.1.3.3. A sztálini szovjet forradalmi naptár

A történelmi Oroszország naptári tekintetben mindvégig eltért a tőle nyugatra eső Európa időszámítási gyakorlatától. A Kijevi Rusz idejétől egészen 1700-ig a konstantinápolyi világérát használták az évjelölésben, s amikor Nagy Péter a nyugati naptár átvétele mellett döntött, nem az akkor használt modernebb Gergely-naptárt, hanem a Julius Caesar reformjára visszamenő ó-naptárt tették hivatalossá. A bolsevik forradalom után nem sokkal Lenin kezdeményezésére vezették csak be a Gergely-naptárt. Ez úgy történt, hogy 1918. január 31. után másnaptól február 14-ét írtak, s ezzel kiiktatták azt a 13 többletnapot, amellyel a julianus naptár sietésben volt a csillagászati időhöz képest. Arról is döntöttek, hogy a szovjet forradalom ünnepét 365 nappal az esemény megtörténte utánra teszik, így változott át ünnepként az októberi forradalom eredetileg október 25-re eső napja november 7-re. Egy évtized múltán 1929-ben azonban Sztálin indítványára teljesen új forradalmi naptárt, új érarendszert vezettek be. Ennek kezdőnapjául 1917. november 7-ét – az egykor használatban volt naptár szerinti tényleges október 25-ét – határozták meg, s ekkortól érvényes fordulónappal az évek kapcsán „a szocialista forradalom x. éve” kifejezésformát kezdték használni. Ennél is mélyebbek voltak azonban a hónapokat és a heteket illető változtatások. Tizenkét egyformán 30 napos hónapot vezettek be, s ehhez az év különböző pontjain 5, szökőévben pedig 6 kiegészítőnapot iktattak be. Eszerint január 30-át Lenin napja követte, az április 30. utáni 2 napon a Munka napjai kerültek sorra, míg a november 7. utánra tett 2 pótnapot az Ipar napjai megjelöléssel illették. A szökőévi többletnapot február 30. utánra tették. Az ipari termelés folyamatossága érdekében sajátosan szabályozták a pihenőnapok rendjét. A hetek helyett ötnapos időegységeket vezettek be, egyidejűleg pedig a társadalmat foglalkozási áganként 5 színbe sorolták be (kék, sárga, vörös, zöld, mályva), és minden színhez külön-külön pihenőnapot rendeltek. Mivel más-más dolgozóknak más-más napon volt a pihenőnapjuk, ezáltal leállás nélkülivé vált a munkavégzés, ámbár ugyanakkor ez által a pihenőnapoknak is lett egyfajta folyamatosságuk. E rendszernek az ipari termelés érdekei mellett tagadhatatlanul egyházellenes éle is volt, minthogy semmivé tette a vasárnapot, az Úr pihenőnapját. Ráadásul e szabályozottság következtében teljesen irányítottá vált a társadalmi kapcsolatok működésének, szervezésének rendje is, hiszen komplett tevékenységcsoportokat lehetett úgyszólván érintkezésmentesen izolálni egymástól. Természetesen az eltérő pihenőnapok rendszere erőteljesen korlátozta és megnehezítette a családi élet szervezésének a lehetőségeit is. Mindez komoly feszültségeket keltett, ezért már 1931. december 1-jével módosítani kellett a szabályokon. Visszaállították a Gergely-naptár hónapjainak eredeti hosszát, és újraszabályozták a pihenőnapok rendjét. Ezúttal ötnapos munkaegységek után minden hónapban a 6., a 12., a 18., a 24. és a 30. napot rendelték mindenki számára pihenőnapnak. A 31 napos hónapok utolsó napjai rendelkezés szerint lehettek munkanapok és pihenőnapok is, és nem tartoztak bele a hónapok hatnapos egységeinek egyikébe se. Az egy évtizeden keresztül érvényesülő naptári rendszer nem tudott a társadalomban mélyebben gyökeret ereszteni, így 1940. június 26-i kezdettel visszatértek a Szovjetunióban is a Gergely-naptárban használatos hetek ritmusához. Miután pedig a forradalomtól való évszámítás mellett nem veszett ki a Krisztus szerinti éra évszámítása sem, így az 1940-es évek elejétől lényegében elsorvadt a szovjet forradalmi naptár.