Skip navigation

5.2.5. Concurrens

A concurrens 1-től 7-ig terjedő relatív időjelölő szám, amelyet ugyancsak az abszolút időt kifejező évszámok mellett szokás kiegészítő jelleggel használni. Ez a szám a szerint változik, ahogyan március 24. az egymást követő években más-más napra esik. A hét napjai közül az 1-es szám a vasárnapot, a 2-es a hétfőt, a 3-as a keddet, a 4-es a szerdát, az 5-ös a csütörtököt, a 6-os a pénteket, a 7-es pedig a szombatot jelképezi. Adott évben az a szám adja meg az érvényes concurrenst, amelyik a naptári héten belüli, március 24-re eső napelnevezést jelöli. Minthogy a középkori keresztény naptár napjelölései a hét beosztását vasárnaptól szombatig tartó egységben kezelik, és a napokat hétfőtől péntekig a feria (’köznap’) szó mellett 2-től 6-ig felmenő sorszámokkal látják el (így: feria secunda = kedd, feria tertia = szerda, stb.), a concurrens így igen egyszerűen megadható az adott évre érvényes naptár március 24-nél történő leolvasásával, illetve a Dominica (’vasárnap’) 1-nek, továbbá a Sabbatum (’szombat’) 7-nek tekintésével. Elvben a concurrens  március 1-jét tekinti az év fordulónapjának, de a hetek évhatárt keresztező, azon átlépő folyamatossága miatt ennek valójában nincs gyakorlati jelentősége.