2.4. A sisaktakaró

A sisaktakaró a sisak és a sisakdísz közötti legfontosabb kapcsolóelem. Eredete a lovagi sisakra helyezett textíliákra, bőrre és egyéb olyan anyagokra vezethető vissza, amelyeket a nap és a por elleni védekezésül használtak. A sisaktakaró a heraldikában a 13-14. század fordulójától jelent meg, legfontosabb változása pedig, hogy méretben megnőtt – akár köpenyszerűen az egész pajzsot is körül ölelheti –, illetve széle szakadozottá, foszlányossá vált. Ez utóbbi olyan mértékű is lehet, hogy a sisaktakaró szinte önálló csíkokként jelenik meg, mint például Debrecen vagy Lepsény címerében.

A sisaktakaró foszlottságának mértéke a csatában való vitézségre, a harcok intenzitására, a viselő hősiességére engedett következtetni. Korábbi magyar elnevezései is a szakadozottságot tekintették a legfőbb jellemzőnek: sisakfoszlány, foszlány. Kátoly címerében például a sisaktakaró egyenes szélű szalagokból áll.

A sisaktakaró praktikuma volt az is, hogy eltakarta a sisakdísz felerősítésének módját és helyét. Az ábrázolások a 15. századtól kezdve lombozat formát vesznek fel, a barokk korban pedig a címertakaró gazdag hullámzása szinte el is nyomja magát a címerpajzsot.