2.1.7.1. A címerképek használata

A címerképek használatával kapcsolatban is léteznek heraldikai szabályok, amelyeket vagy betartott az adott címerművész vagy nem. A címerképekkel szembeni első – és legkönnyebben sérülő – elvárás az volt, hogy a címerképnek stilizáltnak kell lennie. Ez a szabály az élő heraldika korából ered, és a címerviselő könnyű felismerhetőségét, azonosíthatóságát volt hivatott biztosítani. A címerképek ábrázolása kapcsán azonban nagyon hamar teret nyert a naturalizmus, vagyis a természethű ábrázolás, illetve a képzeletbeli dolgok kapcsán a nagy fokú részletgazdagság. Ennek a változásnak az volt az oka, hogy míg a mesteralak szerepe nem nőtt túl a megkülönböztetésen, a címerkép számos más funkcióval is bírt. A címerkép többek között szimbolikus tartalmakat (pl. tulajdonságok) hordozhat, referálhat a család múltjára (pl. származási hely), emléket állíthat a címerszerző érdemének (pl. hőstett).

További szabály volt, hogy a címerképnek a rendelkezésre álló teret (pl. pajzsmező) arányosan kell kitöltenie, és ábrázolásmódjának általában is összhangban kell lennie a címer egészével, vagyis a heraldikai stílus egységét kell szolgálnia. A hanyatló heraldika korában a címerképek, mivel nagyobb ábrázolási, formai és kifejezési szabadságot biztosítottak, visszaszorították a mesteralakok használatát. A színkánon szabálya ugyanakkor elvileg a címerképekre is vonatkozott, de ettől indokolt esetben – vagyis ha az ábrázolás valósághűsége fontosabb volt – eltérhettek (pl. háztető vörös színe, az állatok testrészei). A címerképekkel kapcsolatos szabály volt az is, hogy azoknak mindig egy síkban kellett elhelyezkedniük, a perspektivikus, térbeli ábrázolás aheraldikusnak számított. Ahogy a mesteralakoknál, úgy a címerképek esetében is aheraldikus a külön kontúrvonal használata, mert két elem határoló vonalát a mázaik találkozása képezte.