5. A magyarországi pénzverés történetéből

Miről szól ez a fejezet?

Ez a fejezet a magyar pénzverés történetét mutatja be, annak csak legfontosabb állomásaira kitérve. Az egyes korszakoknak jelentős szakirodalma van, amely segíti a témában való elmélyülést.

 

Tanulási tipp

A fejezet ajánlói segítik a tájékozódást az egyes résztémákban, ezért érdemes azokat felhasználni az ismeretszerzéshez.

 

A magyar pénzverés kezdetei a feudális állam kialakulásával esnek egybe. Első királyunk a gazdaság átalakítása kapcsán, nyugati mintát követő pénzt is veretett. Szent Istvánnak két verete ismert. Első ezüstdénárját valószínűleg rögtön koronázása után verték. Előlapján egy lándzsát tartó kéz van LANCEA REGIS felirattal, hátlapján pedig egy templom, REGIA CIVITAS körirattal. Átlagsúlya 1,24 gramm.

 

 

Második veretének – amely 1020 táján kerülhetett forgalomba – előlapja egyenlő szárú keresztet ábrázol, STEPHANUS REX felirattal, hátlapján ugyancsak kereszt van, szintén REGIA CIVITAS felirattal, amely a verdehelyre utalhat, és Esztergomot vagy Székesfehérvárt jelentheti.

 

 

E pénzek – a hazai gazdaság fejletlen viszonyai miatt – elsősorban a nemzetközi forgalomban játszottak elsődleges szerepet, értéküket jól mutatja, hogy régészeti leletekből nagy területről kerültek elő, és hamisították is ezeket. I. András király pénzein már az érméket hitelesítő apró kis jeleket (siglák) is használtak.

 

 

A király arcképének sematikus megjelenítése Salamon király pénzein jelent meg.

 

 

A 12. században – elsősorban gazdasági okok miatt – a pénzek átmérője egyre csökken. II. Géza pénzei a világ legkisebb forgalmazott érméi közé tartoznak.

 

 

III. Béla aranypénzeire a bizánci minták voltak hatással. Először ő szerepelteti a kettőskeresztet a magyar pénzeken.

 

 

Tőle származik az Árpád-kor egyetlen rézpénzverete is.

 

 

A 13-14. században a magyar pénzverésre erős hatást gyakoroltak a nagy tömegben beáramló, a salzburgi érsek és a karinthiai herceg által veretett friesachi dénárok, amelyeknek II. András még a nevét is átvette, saját vereteire alkalmazva.

 

 

Ebben a korszakban indult meg a szlavón dénárok verése, amely valószínűleg 1384-ben, Mária királynő rendelete nyomán szűnt meg. IV. Béla és utódai alatt a vereteken – igaz, még csak díszítőelemként – megjelent a liliom. Az Árpád-korban csak dénárokat, illetve az ezek felét kitevő obulusokat vertek. A kamara hasznát (lucrum camerae) jelentő, kötelező évi pénzcsere miatt a korszak veretei igen sokfélék.

 

Az Anjouk trónra kerülése a pénzverés, pénzhasználat szempontjából is sok változást hozott. A pénzverés átfogó reformját Károly Róbert indította el, 1323-ban. 1325-ben kezdték meg az első magyar aranypénz, a firenzei mintára készített aranyforint verését, amelynek színsúlya 3,52 g volt.

 

 

1329-től cseh mintára ezüstgarasok verése kezdődött.

 

 

Károly Róbert pénzreformjának az is része volt, hogy az ország területét pénzverés szempontjából 10 kamrára osztotta. Így jöttek létre a hamarosan nagy hírnévre szert tevő pénzverdék (pl. Körmöcbánya, Nagybánya, Kolozsvár), illetve ettől kezdve vált kötelezővé a verdejegy használata a vereteken. Nagy Lajos 1343-ban új pénz veretett, de később visszatért az állandó forgalmi pénz használatához. Aranypénzein példaképét, Szent Lászlót ábrázoltatta.

 

 

Dénárjain szerecsenfej utal a kamarabérlő, Szerecsen Jakab személyére. Zsigmond király pénzein tűnik fel a négyelt címer.

 

 

Bevezette a kvarting vagy vierling (innen az elmagyarosított fitying) nevű aprópénz verését (4000 db tett ki egy budai márkát = 245,53 g).

 

 

Az aranypénz pénzlábának viszonylagos stabilitása mellett az ezüstpénzek értéke jelentős ingadozásokat mutatott. I. Ulászló és Mátyás pénzei (1467-ig) például csak 1/4 résznyi ezüstöt tartalmaztak.

 

 

Mátyás király adott ki először Madonnás típusú (Szűz Máriát ábrázoló) dénárt, amelyet uralkodóink Mária Terézia koráig verettek.

 

 

 I. Ulászló korában jelentek meg az első, a későbbi tallérokra hasonlító, nagy ezüstpénzek.

 

 

Az ország három részre szakadása (1541) után megszűnt a magyar királyság monetáris egysége is. A kettős királyválasztás nyomán Habsburg Rudolf és Szapolyai János párhuzamosan gyakorolták a pénzverés felségjogát.

A 16. században a központi hatalom meggyengülése miatt erősen elterjedt a pénzhamisítás. A Habsburgok által felügyelt országrész pénzverését 1548-tól az alsó-ausztriai kamara ellenőrizte. A magyar pénzeken, az osztrák tartományi veretektől való megkülönböztetésül gyakran alkalmazták a magyar címert és a Patrona Hungariae (Szűz Mária) alakját.

Az ország három részre szakadása (1541) után az erdélyi fejedelmek önálló pénzverési gyakorlatot folytattak. Egyik legjelentősebb közülük Bethlen Gábor fejedelem (1613-1629) volt.

A királyi Magyarországon különösen szép érmék készültek II. Rudolf uralkodása (1576-1608) alatt.

 

 

A pénzek többsége a körmöcbányai verdéből került ki, de működött pénzverő Nagybányán, Pozsonyban és Kassán is. Az aranyforintok és a dénárok verése folyamatosságot mutatott a Mohács előtti magyar pénzrendszerrel. A pénzverdék továbbra is javarészt kézimunkával állították elő az érméket.

 

 

Dénárokat Mária Terézia veretett utoljára (ezüstdénárt 1760-ban, rézdénárt 1766-ban vertek utoljára). A Rákóczi-szabadságharc a magyar pénzverés önállósulását, fellendülését jelentette. II. Rákóczi Ferenc a szabadságharchoz szükséges anyagiak előteremtése érdekében arany-, ezüst- és rézpénzeket is veretett. Alább 1707-es veretű aranydukátja látható.

 

Váltópénze a poltura volt, amelyekből 20, 10 és 1 – illetve csekély mennyiségben 4 – polturás címleteket veretett, rézből. (A poltura szó a lengyel poltorak=másfél szóból ered, ti. eredetileg a másfél krajcár értékű, általában ezüstből vert váltópénzt jelentette.)

1786-ban Körmöcbányán magyar aranyforintok helyett császári aranyak verését kezdték meg. Rézpénzek többféle címletben (12, 6, 1, 1/2, 1/4 krajcár) készültek a korszakban. A krajcár szó eredetének magyarázata: kezdetben a kereszt alakú (lat.=cruciatus, ném.=Kreutzer) verésmintájú, 13. századi tiroli eredetű váltópénzt hívták így. Magyarországon a 16. században jelent meg, majd az 1659. évi Habsburg pénzreformtól kezdve a legfontosabb váltópénz lett. Alább I. Lipót magyar király (1657-1705) 1671. évi 6 krajcáros verete látható.

 

 

Az 1867-es kiegyezésben a felek külön kimondták, hogy a magyar pénz egyenlő az osztrákkal. 1892-ben Wekerle Sándor pénzügyminisztersége alatt történt meg az áttérés az aranyvalutára. (1 kg arany = 3280 korona, 1 korona = 100 fillér) A századforduló és századelő címletei: bronz 1 és 2 fillér, nikkel 10 és 20 fillér, ezüst 1, 2 és 5 korona, arany 10, 20 és 100 korona. Az első világháborúban a hadiipar szükségletei miatt a bronzot és a nikkelt kivonták a pénzverésből, helyettük acélt használtak. A Tanácsköztársaság idején a körmöcbányai pénzverde Budapestre szállított gépein kezdték meg, naponta 250-300.000 acél húszfilléres verését (ún. vaspénzek).

 

 

Az erősen inflálódó korona-fillér pénzrendszert 1925-ben a pengő-fillér rendszer váltotta fel. (1 kg arany = 3800 pengő) 1926-tól 1 pengős és 1, 2, 10, 20 és 50 filléres érméket vertek. 1929-től jelent meg a 2 és az 5 pengős.

 

 

A második világháború után a pengő óriási inflációja kezdődött. Ennek mértékét jól mutatja, hogy 1946 nyarára 1 pengő egy évvel korábbi értékének 50 milliárd pengő felelt meg. Az inflációnak véget vető forint 1946. augusztus 1-jén került forgalomba. 1 forint 0,757575 g aranynak és 400.000 kvadrillió pengőnek felelt meg.

 

A 20. század második felének inflációja nyomán a filléreket (10, 20, 50) folyamatosan kivonták a forgalomból, és ezzel párhuzamosan egyre nagyobb címletek (1000, 2000, 5000, 10.000, 20.000 Ft) jelentek meg. 2008-ban a pénzkivonás elérte az 1 és 2 forintos érméket is. Magyarország 2004-es csatlakozása az Európai Unióhoz folyamatosan felvetette a forintrendszer Eurodollár-eurocent rendszerre váltásának kérdését. Ez azonban jelenleg a gazdasági realitás és a politikai szándék tekintetében is egyre távolabbi és bizonytalanabb lehetőségnek tűnik.