A fejlődést meghatározó és befolyásoló tényezők
A fejlődést befolyásoló tényezők ismerete elengedhetetlen, ahol mindenekelőtt a veleszületett képességek és a környezeti hatások dinamikus kölcsönhatásáról van szó. A genetikus program megvalósulását a fejlődést veszélyeztető, vagy elősegítő tényezők befolyásolják.
A fejlődést veszélyeztető genetikai hatások közül ki kell emelni a kromoszóma rendellenességet, génhibát, a családban előforduló értelmi, érzékszervi, mozgásszervi fogyatékosságot, ismert veleszületett betegséget, fejlődési rendellenességet, vagy anyagcserezavart, rokonházasságot és a szülő pszichiátriai betegségét. A gének által egy növekedési mintázat, és neuroendokrin szabályozás öröklődik, az utódokban genetikai hasonlóság jön létre, ami azonban nem jelent egyúttal genetikai azonosságot is. A gyermekben a szülőhöz való hasonlóság (de nem azonosság) figyelhető meg testméretekben, testarányokban, arcvonásokban, a növekedés és fejlődés ütemében. Ez egy adottság, ami a környezettel kölcsönhatásban áll. Ezt a kölcsönhatást úgy is szemléltethetjük, hogy a szerkezet (szervezet, az organikus forma) meghatározza a funkciót (az életfolyamatokat), ugyanakkor a funkciónak alakító, változtató hatása van a szerkezetre (szervezetre).
Adottság és környezet viszonyában összefüggés van az életkor és a fejlettség, illetve azok változása között. Ez az összefüggés legjobban gyermek- és ifjúsági korban jelentkezik, nemcsak a növekedésben, hanem az érésében és fejlődésben bekövetkező változásokban is. A fejlődés az adottság és a környezet kölcsönhatására épül. Ebben a folyamatban a környezet befolyása játssza a meghatározó szerepet. Hiába vannak tehát jó adottságai az egyénnek, ha a környezeti hatások nem érvényesülnek az elvárt, lehetséges hatásfokkal, akkor az egyén kedvező adottságait a környezeti hatások nem képesek mozgósítani. A gyenge ingerek hatástalanok, a túl erős ingerek károsító hatásúak, ezért az inger (edzés) erősségének a mindenkori fejlettségi szinthez kell igazodnia. Felidézhetjük az űrkutatásban felismert tünethatárolta terhelhetőség fogalmát is, amely szerint, ha egy szervezetet alul terhelünk, akkor vagy egyáltalán nem érünk el eredményt, vagy kihasználatlan lehetőségeket szalasztunk el. Amennyiben pedig túlterheljük a szervezetet, akkor jóvátehetetlen, irreverzibilis (visszafordíthatatlan, maradandó) károsodásokat hozunk létre.
Sajnos ezek az elméleti megfontolások a mindennapi gyakorlatban gyakran még ma sem érvényesülnek. Az indokoltnál kevesebb és az indokoltnál több edzésterhelés idő- és energiapazarló tevékenység, és bizonyos pedagógiai tévedést is jelenthet mindkét esetben.
A tulajdonságok több nemzedéken keresztül követett öröklődését öröklésmenetnek nevezzük. Az egyéni jellemzők öröklésmenetét egy, vagy akár több gén is meghatározhatja. Monogénes az öröklés, ha egy testi tulajdonságot egy gén határoz meg. Gyakoribb, ha az antropometriai jellemzők átörökítéséért egy géncsoport tehető felelőssé. Amennyiben több gén határoz meg egy tulajdonságot, akkor poligénes öröklés menetről beszélünk. A genetikailag meghatározott tulajdonságokat a környezeti tényezők nem egyformán módosítják. Egy tulajdonság, vagy jelleg érvényre jutásában növekedési és érési előretartást, illetőleg lemaradást figyelhetünk meg. Ismeretes például, hogy a poligénes (amikor több gén határoz meg egy tulajdonságot) öröklésmenetű antropometriai jellemzők érzékenyebbek a környezeti hatásokra.
Bővebben: http://www.vitalitas.hu/konyvek/genetika/gen6.htm, http://hu.wikipedia.org/wiki/Gregor_Mendel
Az adottság és a környezet kölcsönhatásában a genetika nyelvén egy egyed fenotípusán vagy a teljes fizikai megjelenését, vagy egy specifikus jelleg megjelenését (például a szemszín) érthetjük. Egy fenotípust számos gén és a környezeti hatások együttes kölcsönhatása határoz meg. Az egyednek tehát genotípusa is van, amelyen egy egyed genetikai felépítését értjük. A bonyolult kérdést leegyszerűsítve úgy tudjuk szemléltetni, hogy a
Pontosabb a szemléltetésünk, ha figyelembe vesszük az öröklődésnél szerepet játszó véletlenszerűséget is, ekkor az összefüggésünk
A fenotípusnak nevezzük tehát az élőlény bármely kimutatható (szerkezeti, biokémiai, élettani vagy pszichológiai) jellegét, alaktani és élettani sajátságainak összességét, amelyet a genotípusa és a környezeti hatások interakciója (kölcsönhatása) határoz meg.
A növekedés, a fejlődés és az érés folyamatának szabályozásában együttható külső tényezők között napjainkban a táplálkozásnak és a rendszeres fizikai aktivitásnak van meghatározó sze-repe. A megfelelő táplálkozás a mennyiségi és minőségi igények kielégítését jelenti. A táplálék ideális fehérje, szénhidrát és zsír komponensei mellett a folyadék-, vitamin- és ásványianyag-bevitelt is magában foglalja.
A fizikai aktivitás rendszeressége és mennyisége tekintetében manapság igen kedvezőtlen a helyzet. Az egészséges gyermekfejlődést stimuláló napi egy- másfél órás fizikai aktivitást, elsősorban aerob munkavégzést (vagyis a szervezet pillanatnyi oxigén ellátásával lépést tartó, azt nem meghaladó munkavégzést) a gyermekek többsége nem éri el, sőt meg sem közelíti. A mindennapos testnevelés bevezetése sokat segíthet az optimális fejlődéshez szükséges napi aktív mozgásfeladatok alkalmazásával.