Skip navigation

A testösszetétel változása

A testösszetétel általánosan használt fogalom, az emberi test egészén belül az egyes összetevők egymáshoz, vagy a teljes testtömeghez viszonyított arányát jelöli. Szokásos a különböző szövetek (csontszövet-izomszövet- zsírszövet) arányát és a különböző testanyagok (víz-ásványi anyagok-fehérjék) mennyiségét is meghatározni. Szokás meghatározni, hogy miként változik különböző életkorban a fehérjék, az ásványi anyagok és a víz, valamint a zsírszövet és az izomszövet testtömeghez viszonyított aránya? A testösszetétel közvetlenül nem mérhető, csak becslésre szorítkozhatunk, amire különböző eljárások alakultak ki.

Az utóbbi években a zsírszövet mennyisége (átlaga vagy aránya) korcsoportonként is az életmód, mint külső környezeti hatás következtében jelentősen megnőtt. Fejlődéstani alaptétel pedig, hogy a test relatív (a tömeg százalékában kifejezett) zsírtartalma a születés után csökken. Ezt követően a zsírtartalom a pubertás befejezéséig mindkét nemben nő, de nem egyforma mértékben. A zsírakkumuláció az ösztrogén hormonok dominanciája miatt a leányoknál nagyobb. A leányok csoportjaiban az alkati kisebb-nagyobb individuális eltérések mellett az optimális testzsírtartalom 21-25% közötti, a fiúkéban pedig 15-16% rendszeres fizikai aktivitás mellett. Az utóbbi években megfigyelhető, hogy az inaktivitás miatti csökkent energia felhasználáshoz a biológiai igényeket meghaladó fokozott energia bevitel társul. Emiatt leányok relatív testzsírtartalmának átlaga 26-28%-ra, a fiúké pedig 19-20%-ra nőtt.

Az életmódváltozás további következménye az, hogy a normál fejlődésmenetben jellemző pubertáskori zsírvesztés már nem észlelhető, vagyis ma már a folyamatos zsírnövekedés a jellemző. Az elhízás gyakoriságának növekedése minden korosztályban észlelhető. A nagyobb testzsírtartalom következménye az, hogy a kövér, vagy kifejezetten elhízott gyermekek és serdülők aránya megnőtt, napjainkban 30 %-ra tehető. Az iskolai testnevelés lehet az egyik prevenciós eszköz a ked-vezőtlen tendencia megállítására.

Bővebben: http://sportorvos.hu/sport_egeszseg/20120616/a_testosszetetel_valtozasai_azok_merhetosege_es_befolyasolhatosaga_fizikailag_kevesbe_aktiv_es_hypoaktiv_ferfiak_es_nok_koreben/
http://phd.semmelweis.hu/mwp/phd_live/vedes/export/meszaroszsofia.d.pdf