Skip navigation

Botgyakorlatok

Az iskolai testnevelésben elsősorban a koordinációs képességek fejlesztésére és a testtartás javítására használjuk a fabotot. (Vasbotot ma már ritkán használnak, akkor is a sportolók felkészítésében.)

A botok általában festett keményfából készülnek, hosszuk 100-110 centiméter, átmérőjük 3- 4 centiméter. A botot felhasználhatjuk mind a lányok, mind a fiuk gimnasztikájában.

Gyakorláskor lehetőleg minden tanulónak jusson egy- egy bot. A botok előkészítését, kiosztását és elrakását a labdához hasonlóan végezzük. Kiosztásnál alkalmazhatjuk azt a módszert is, hogy a kettes, hármas, vagy négyes oszlop szélső tanulóinak kezébe adjuk a 2,3 4 botot, akik továbbadják mellettük lévő társaiknak.

Helyváltoztatás közben kétféle módon vitethetjük a botot:

  • jobb kézben, fogás a bot felső harmadában madárfogással, a test mellett;
  • jobb tenyérben, a vállnak támasztva.

A botgyakorlatokat a labdagyakorlatoknál említett alakzatokban végeztessük. Szükséges lehet, különösen azoknál a gyakorlatoknál, amelyeknél a botot az egyik végén fogjuk, 45o-os szögben (fél balra vagy fél jobbra) elfordítani a gyerekeket, hogy biztosan ne üthessék meg egymást.

A bottal végzett feladatok oktatásakor először a vízszintesen tartott bottal végeztessünk gyakorlatokat, ezután a függőlegesen, majd a rézsútosan tartottakkal. fontos, hogy a botlendítések, botemelések előzzék meg a botkörzéseket a gyakorlás folyamán.

Természetesen a botgyakorlatok oktatásakor is csak olyan tartásokat, mozgásformákat alkalmazhatunk, melyeket a gyerekek a szabadgyakorlatok során már elsajátítottak. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy a bottal végzett tartások megkönnyítik a kartartások pontos elsajátítását. Helyes bottartással szinte minden esetben testtartásjavítást is végzünk.

A legtöbbször egyénileg végzett botgyakorlatok után párokban vagy csoportokban húzásokat, tolásokat, küzdőgyakorlatokat is végeztessünk a bot felhasználásával. Feltétlenül hívjuk fel a gyerekek figyelmét a bot helyes használatára, a balesetek megelőzésére.

A botok helyrevitele, lerakása a kiosztáshoz hasonlóan történjen. (15. táblázat)