Skip navigation

Játékos cselekvéstanulás, feladatmegoldás

  • az előzőektől eltér abban, hogy csak a feladat tejesítését rendeljük el (pl.: másszatok fel a mászókötélre; ugorjátok át a zsámolyt; dobjátok a falhoz a labdát);
  • olyan mozgásformájú feladatokat adunk, amelyeket a gyermekek már valamilyen formában végre tudnak hajtani, tapasztalatok alapján;
  • cél, hogy előkészítsük, megalapozzuk valamilyen meghatározott technikai forma későbbi kialakítását (pl.: szabályos mászókulcsolás; távolugrás; egykezes dobás);
  • az első tapasztalatoknak bizonyos idejű és számú gyakorlása után fokozatosan és észrevétlenül alakítjuk át a végrehajtási formát, a tervezett-, de már kötött formájú- technikai gyakorlás irányába;
  • az ilyen játékos oktatási formához fel kell használni a gyerekek versenyzési kedvét, teljesítményre törekvését, csapatok közötti, vagy egyéni versenyzés formájában;
  • ugyanakkor a helyes technikai végrehajtást is tudatosítani kell;
  • a játékos feladatmegoldást a következő kifejezések segítik elő: „Ki tudja?” vagy „Ki tud úgy…”; Az, az ügyes gyerek, aki…”. Tehát az utasításszerűen ismételt feladatot kapcsoljuk az említett kifejezéssel, de úgy, hogy a helyes végrehajtás módjára is felhívjuk a figyelmet, pl.: „Emeljétek fel a lábatokat, de próbáljátok nyújtva felemelni! Az, az ügyes gyerek, aki nyújtva emeli fel!”
  • a játékos cselekvéstanulás nagyon alkalmas a gyermekek érdeklődésének fenntartására, mert szórakoztató, a kevés magyarázat miatt fokozott aktivitást igényel, s a gyermek elé sem állít nehéz követelményt.