2.2. Idézőjel, idézet

A magyarban a kezdő idézőjel alsó helyzetű (99-es alakú), a befejező ugyanilyen, csak felső helyzetben van (idegen programokban előfordul, hogy a kezdő is felső helyzetű).

Nemcsak szó szerinti idézetek írásakor alkalmazzák, gyakran (néha túl gyakran is) egy-egy szó vagy kifejezés sajátos árnyalatát, jelentéstartalmát kívánják érzékeltetni vele.

Az idézetet bevezető mondat után kettőspontot teszünk, az idézett mondatot nagybetűvel kezdjük, és az idézőjelet csak az idézett mondatot záró írásjel után tesszük ki.

Vörösmarty így teszi fel a kérdést: „Mi dolgunk a világon?”

Az idéző mondat követheti is az idézetet.

„Mi dolgunk a világon?”– teszi fel a kérdést Vörösmarty.

Van, amikor az idéző mondat az idézetbe ékelődik:

„A tudományos felfogás szerint – írja Kosztolányi – nincs semmiféle különbség a nyelvek közt.”

Ha maga az idézet is tartalmaz már idézőjeles szerkezetet (idézet az idézetben), akkor azt kúpos idézőjellel jelöljük.

Petőfi így ír az Egy estém otthon c. versében:

„Szemében >>mesterségem<<
Most is nagy szálka még;
Előitéletét az
Évek nem szünteték.”

Amennyiben hosszabb idézetből ki-kihagynánk kisebb-nagyobb részeket, azt három ponttal jelöljük. A pontokat szögletes zárójelbe […] téve arra is felhívhatjuk a figyelmet, hogy nem a szerző, hanem az idéző hagyott el a szövegből.