2.3. Miben különböznek a határon túli nyelvváltozatok?

A Kárpát-medence egyes országaiban a magyar nyelvnek sajátos változatai alakultak ki, melyek hordozzák a két- vagy többnyelvű környezet hatását. Ezeket kontaktusváltozatoknak nevezzük. Az eltéréseket főként lexikai szinten, azaz a szavak szintjén érezhetjük.

A világ folyamatosan változik, az újonnan megjelenő dolgokra pedig új szavakat használunk, amelyek egy-egy országban, a magyar nyelv különböző változataiban eltérőek lehetnek. Szilágyi N. Sándor (2002) így ír erről: „amikor például az autózás tömegméreteket öltött, a magyarországi autósoknak jogosítvány-uk (majd jogsi-juk) lett, a romániaiaknak meg hajtási engedély-ük, vagy egyszerűen hajtási-juk. Sötétben vezetve a magyarországi autósok reflektorral közlekednek, a romániai magyarok viszont hosszú fénnyel, de ha szemből is jön valami, akkor rövid fényre váltanak. Mondanám itt is, hogy mindkettő magyarul van, de mivel az emberektől sok minden kitelik, el tudom képzelni, hogy olyat sem lenne nehéz találni, aki azt mondja, hogy a reflektor nincs magyarul.”

A kisebbségi nyelvközösség tagjai folyamatosan kétnyelvűvé váltak, és ennek elkerülhetetlen velejárója a szókölcsönzés, valamint a tükörfordítás. Mivel az átadó nyelv mindegyik országban más, ezért természetesen az egyes nyelvváltozatok különböznek egymástól. A kölcsönzések egy része annyira beépül a szókincsbe, hogy használójuk nem is tudja, hogy ezt Magyarországon, vagy más országokban nem így használják. Erre példa Erdélyben az aragáz (gáztűzhely), vagy Felvidéken a válenda (heverő). Sokan úgy gondolják, hogy ezektől a szavaktól „romlik” a magyar nyelv, pedig a kétnyelvű helyzetnek ez a jelenség természetes hozadéka. Sándor Klára (1995) így ír erről: „A romániai magyarok navétáznak, nem ingáznak, a szabadkai magyar gyerek szokkot iszik, nem üdítőt, és nem is szukkot vagy hűsítőt, mint a kolozsvári vagy székelyudvarhelyi, hogy Dunaszerdahelyen tyeplákit, Újvidéken viszont trénerkát vesznek föl akkor, amikor Kecskeméten szabadidőruhát vagy melegítőt. Ezeknek a szavaknak a használatát meglehetősen elítélik a nyelvművelők, noha a szókölcsönzés legklasszikusabb és legevidensebb kategóriájába tartoznak: a kisebbségi magyar beszélők magyar anyanyelvében egyszerűen nem volt jelölője ezeknek a tárgyaknak, és természetes, hogy ezek nevét nem a magyarországi magyarból vették át, mert nem a magyarországi magyar kultúra közvetítésével ismerték meg őket.”

Az is természetes, hogy az egyes nyelvváltozatokban más-más szavak jelennek meg a hivatalos szférában, a közigazgatási és oktatási nyelvhasználatban, valamint a szaknyelvek esetében. A megfelelő magyarországi terminusokat sokszor azért sem lehet átvenni, illetve ottani jelentésükben használni, mert a különböző országokban más-más közigazgatási, illetve oktatási rendszer működik.

Fontos tehát megjegyeznünk, hogy a magyar nyelv több központban változik. A magyar nyelvet az emberek különbözőképpen beszélik, helyzetüknek megfelelően. Péntek Jánost (2005) idézve: „…igen, mi blokklakásban lakunk, és az legalább annyira kényelmetlen, mint a panellakás. Nyelvileg sem jobb egyik, mint a másik. A nyelvnek, közös nyelvünknek kellene olyannak lennie, hogy kényelmes legyen mindannyiunk számára. A nemzeti nyelv biztosan nem olyan kategória, mint az állampolgárság. Olyannak kell lennie, hogy mindenki, aki magyarul beszél, saját nyelvét a közös nyelv részének érezhesse.”