5. Rituálék az osztályteremben
A tantermi események szerveződésében megfigyelhetünk szokásos és szabályszerűen ismétlődő elemeket, így a pedagógus és a gyerekek tanórai nyelvi és nem nyelvi viselkedése nagymértékben jósolható, illetve kiszámítható. Mivel a tanóra levezetése is általában meghatározott minták szerint történik, ez alátámasztani látszik, hogy a tantermi interakció is ritualizált. Az osztálytermi rituálék a tanár és a tanulók iskolai életét szabályozzák, s ezáltal egyszerűsítik a napi tevékenységet, és egyben egyértelműsítik az iskolai élethez való alkalmazkodást. Ilyenek: a csengőszó, a felállás az óra elején és végén, illetve a tanuló részéről a feleléskor is; a jelentkezés, a pedagógus megszólításának formái stb. A reformpedagógiák és az egyházi oktatás újraéledése nyomán egyéb rituálék is megjelentek a magyar iskolarendszerben.
Az órakezdő rituálé központi része a jelentés, amelynek hagyományozódott szövege: Tanár (tanító) úrnak/nőnek (bácsinak/néninek) tisztelettel jelentem, az osztály létszáma…, nem hiányzik senki (vagy: hiányzik x, y). Ez kiegészülhet a testhelyzetre és a tekintet irányára vonatkozó utasítással (vigyázzállás, középre nézés), a köszönéssel, majd követi a pedagógus engedélye a tanulók testhelyzetének megváltoztatására (Üljetek le!).
A tanóra zárására is jellemző bizonyos szabályozottság, amelynek az előzményekre visszautaló (értékelés) és előremutató (házi feladatra vonatkozó) elemei egyaránt vannak. A záró rituálé tanulmányozásakor célszerű figyelembe venni, hogy melyek az ilyenkor – ha nem is kötelezően, de szokásszerűen – visszatérő tevékenységek. Ennek alapján a zárás tartalmazhatja a pedagógus részéről a házi feladat kijelölését (a nyelvi séma a taneszköz oldalszámának és a feladatnak a megjelölését tartalmazza, esetleg egyéb útmutatással egészül ki), a felszólítást a taneszközök elrakására (Csomagoljatok össze!), az osztály munkájának értékelését (az egész osztály és egyes tanulók teljesítményének minősítése), a felszólítást a felállásra (Álljatok fel! vagy Osztály vigyázz!), az engedély közlését az osztály elhagyására vagy a tízórai megkezdéséhez (Kimehettek az udvarra. Lehet tízóraizni.), az elköszönést (Viszontlátásra!), valamint a tanulók részéről ezek meghallgatását, tudomásulvételét, végrehajtását és az elköszönést.
A gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogy – legtöbbször idő hiányában vagy a gyerekek türelmetlensége, mozgolódása miatt – a „szabályos” zárás viszonylag ritka, egy-egy eleme azonban jelen van. Ha a csengő már megszólalt, a tanulók a tanár engedélye nélkül is csomagolni kezdenek. Az elköszönés pedig csak akkor indokolt, ha a következő órát más tartja, s aznap már nem találkozik a pedagógus a diákokkal.
A tanórai rituáléra leginkább a hiánya vagy a feltűnő deviancia esetén terelődik a figyelem. Ez azt jelenti, hogy bizonyos konvencionális keretek között a pedagógus a rituálét viszonylag kötetlenül, a helyzet függvényében, illetve saját szokásrendje szerint alakíthatja.
Az iskolai rituálénak létezik egészen tág felfogása, amely szerint az iskolai élet szabályozottsága minden téren egyfajta rítus, és a hozzá kötődő előírt vagy íratlan tanári és tanulói beszédviselkedés szerint megy végbe. Ezt a jelenséget újabban a rejtett tanterv témaköre tárgyalja.