IV. Kommunikáció az osztályteremben

A tanterem bonyolult kommunikációs tér, ahol az oktatás-nevelés, a készségek és képességek fejlesztése kommunikációs folyamatokban megy végbe. Így a kommunikáció eme típusának fontos funkciója az értékképzés és értékátadás, s minősége meghatározza, milyen kognitív színvonalat érnek el a diákok a tanulás során, valamint milyen interperszonális kapcsolat alakul ki a tanárok és a diákok között.

A napjaink közoktatásával kapcsolatos elvárások (köztük hangsúlyosan a módszertani megújulás szükségességének a sürgetése, az ismeretátadás helyett a készségfejlesztés erősítése) újrafogalmaztatja az iskola feladatait és ezzel párhuzamosan a pedagógusszereppel kapcsolatos elvárásokat is. A hagyományos pedagógusszerep átalakulásához a fentieken túl nagyban hozzájárultak az új típusú oktatási segédeszközök (mindenekelőtt az interaktív tábla) kínálta lehetőségek, amelyek használata a korábbiaktól (részben) már eltérő interakciótípusokat eredményeztek és fognak még generálni a tantermi kommunikációban. Mindezek figyelembevételével is úgy látjuk, hogy a tanár verbális eszköztára még hosszú ideig (vagy változatlanul?) a legfontosabb „munkaeszköz” marad a tanítás-tanulás folyamatában.

A pedagógiai kommunikáció a formális, intézményesült kommunikáció egyik fajtája, amely pedagógiai céloknak alávetett, pedagógiailag szabályozott, alá-fölérendeltségen alapuló aszimmetrikus kommunikáció. Részben tervezett (felkészülés a tanórára), részben spontán (váratlan helyzetek kezelése) jellegű. Szűkebb értelemben a pedagógus és a tanulók közti kommunikáció a tanítási órán, de tágabb értelemben más színterek (tanulmányi kirándulás, kollégium, iskolai rendezvények) és más partnerek (szülők, mentoráltak) is ide értendők. A leginkább feltárt terület az osztálytermi kommunikáció, amely speciális társalgástípusnak is tekinthető. Jellemző a sajátosságai, amelyek az általános, köznapi kommunikációtól megkülönböztetik, mindenekelőtt a pedagógiai helyzetből és a felek közti aszimmetrikus viszonyból adódnak.