2. Főbb udvariassági szabályok a tanórán

Ezek a nem egyenrangú tanár-diák kapcsolatot tükrözik, melyeket szociális deixiseknek, vagyis a társadalmi különbségek mutatóinak is nevezünk. 

• A tanár bármikor félbeszakíthatja a diákot (Látom, tudod., Ennyi elég is lesz.), de fordítva sohasem.
• Átfedő beszéd, vagyis együtt beszélés (ha például a tanár félbeszakítja a tanulót) esetén a diáknak illik elhallgatnia, s ily módon a tanári tovább beszélést lehetővé tennie.
• A tanár a tanuló segítségére siethet, ha a diák nem találja a megfelelő szót, vagy javíthatja a helytelen szóhasználatot, de ez a „beavatkozás” csak a tanár részéről szokásos.
• A diáknak válaszadási kötelezettsége van a tanári kérdést követően. Ha ezt nem teljesíti, az negatív következményekkel jár az értékelésben.
• Parancs megfogalmazása csak a tanár részéről lehetséges, a kérés is többnyire tőle származik. (Ez részben átfedést mutat az instrukcióadással, amely a tanár privilégiuma.)
• A viselkedésszabályozás egyirányú, csak a tanár részéről lehetséges: az aszimmetriára figyelmeztet, és az iskolai szocializáció része.
• Mentegetőzés mindkét fél részéről megengedett, de nem biztos, hogy a diákét a tanár el is fogadja.
• Udvarias megköszönés a tanár részéről elhangozhat (Köszönöm az egész órai aktív munkátokat.), de a tanulók nem szokták megköszönni a jó tanórát.
• A tanár megszólítása a tanulók részéről az általános formális (Tanár úr! Tanárnő!) mellett lehet – a tanár beleegyezésével vagy kérésére informális is (Karcsi bácsi! Kati néni!). A tanulókat a tanár többnyire keresztnevükön (esetleg becenevükön) szólítja meg, gúnynév használata azonban az ő részéről is udvariatlan.
• A diák részéről kötelező a tanár magázása és az ennek megfelelő köszönési mód, a tanár a közoktatásban többnyire tegezi a tanulókat, a köszönési forma vagy ehhez illeszkedik (Szervusz), vagy az iskolai formális (Jó napot kívánok).