6. Mondatfonetikai eszközök

A hangtulajdonságokat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a magyarban még két fontos hangtulajdonság létezik: a hangsúly (hangerő) és a hanglejtés (dallam); ezek a magyarban nem fonetikus tulajdonságok, hanem elsősorban a mondatban felhasználható akusztikai (szupraszegmentális) eszközök. Keletkezésüket illetően fonetikai elemek, ilyen tulajdonságaik alapján a fonetika tárgykörén belül is foglalkozunk velük.

Amikor hangsúlyról beszélünk, s ezt a hangerővel azonosítjuk, csak egy tulajdonságára, erre a viszonylagosan kiemelkedő erőtöbbletre gondolunk. Hangsúlyosnak tehát azt a szótagot nevezzük, amelyet a környezetéhez viszonyítva az átlagosnál nagyobb fiziológiai erővel képzünk, s így rendszerint nagyobb hangerővel ejtünk ki. Kodály Zoltán írta le: a nyomatékos szótag általában magasabban is szól.

Minden zöngés hangot bizonyos zenei magasságon ejtünk ki: az egymást követő szótagok magassága azonban nem egyforma. A beszédben a magasságnak ezt az ingadozását (amit akusztikailag a keletkezett hanghullámoknak egy időegységre eső rezgésszámával, frekvenciájával (Hz) jellemezhetünk) nevezzük a fonetikában hanglejtésnek (a köznyelvi használatban dallamnak).

A hangsúlynak és hanglejtésnek funkciójukat tekintve a gondolatok értelmi és érzelmi megjelenítésében van feladatuk.