2.1. Preverbális korszak: 0 - 1 év

A preverbális szakasz időszaka a csecsemőkor, mely a születés és az első életév közötti időt öleli fel. Ekkor a hangadás, beszédészlelés és interakció területén figyelhető meg jelentős nyelvi fejlődés (Crystal, 1998). Az anyanyelv elsajátításában döntő szerepe van az anya-gyermek kapcsolatnak, de egyrészt a szűkebb környezetben levő személyekkel (apával, testvérekkel, nagyszülőkkel), másrészt a tágabb környezetben élőkkel folytatott kommunikáció jelentősége sem elhanyagolható (Tancz, 2011).

A csecsemő és az anya közötti kapcsolat első megnyilvánulása az érintés, majd elkezdődik a hangok, mozdulatok jelrendszerének és a jelmegfejtésnek a folyamata. A nyelv fejlődése, a hangingerek értelmezése és a nem nyelvi kommunikáció között szoros kapcsolat van. A kommunikáció fejlődésében nélkülözhetetlen a folyamatos gyakorlás, tapasztalat és tanulás. A csecsemő és az anya kölcsönös jelzései befolyásolják egymást (Sugárné, 2001).

Kaplan és Kaplan tanulmányában (1970 idézi Balogh, 2005) különbséget tesz a beszéd előtti periódus és a valódi beszéd megjelenésével kezdődő szakasz között. A beszéd előtti szakasz első alszakaszának jellemző kommunikációs jegyei a fenti szerzőpáros szerint a születéskor tapasztalható felsírás, illetve sírás, ami az élet első heteiben jellemző, köhögő, öblögető hangokkal egészül ki (Balogh, 2005).

Minden csecsemőre egységes, uniformizált kifejezés jellemző. A csecsemő aktuális testi és pszichés állapotát sírás, hangadás, mimika, tekintet, pantomimika, gesztusok és rámutatás segítségével fejezi ki. Ezek a nyelvfejlődés előfutárainak tekinthetők. Az újszülöttkori hangadás biológiai hangok segítségével, reflexszerűen történik. A hangok még nem nyelvspecifikusak (Pléh, 2006; Tancz, 2011). Megkülönböztetjük a nem fiziológiás eredetű hangjelenségeket és a kifejező sírást. Előbbiek például a köhögés, tüsszentés és csuklás. Utóbbi bizonyos történések, események, állapotok kifejezésére szolgál. Csecsemőkorban a gyermek elsőként az interperszonális kommunikációval ismerkedik, ugyanis ebben az időben egyelőre csak a szülőkkel és gondozókkal kommunikál. Ez a kommunikáció kezdetleges, repertoárja szűkebb. A felnőttek célja változatos interakciók és tanulási helyzetek teremtése a gyermek számára, melyeket sajátos kommunikáció segítségével valósítanak meg. Szerepük a kommunikációban alárendelt, kiszolgáló. Így a gyermeki alkalmazkodás fejlődik, valamint a csecsemő figyelmét a szülő egyre jobban irányítani tudja. A gyermek fokozatosan megtanulja, hogy a kommunikáció nem más, mint „társas játék”, melyben a szabályokat ő és a szülő együtt képesek formálni (Tancz, 2011). Nyelv és beszédfejlődés 1-3 éves kor között

A beszéd kialakulásának igen sok feltétele van. Ezek körülbelül az első életév végére fejlődnek ki. A beszédszervek mellett a hangképzésben résztvevő izmok is megfelelően formálódnak. Az izmok akaratlagos szabályozása egyaránt elkezdődik. A beszéd szempontjából igen fontos koordináció, azaz a hallás és hangképzés közötti összhang is létrejön erre az időszakra (Balogh, 2005).

Greenspan (2000 idézi Szomor, 2009) a kommunikáció és kapcsolatteremtés fejlődésében a kisgyermekkort a komplex kommunikáció megjelenésének és általánossá válásának, valamint az érzelmi ideák kialakulásának időszakának tekinti.

Lengyel (1981) tanulmányában arról számol be, hogy az édesanyák beszéde, melyet gyermekükhöz intéznek, sajátos jegyekkel rendelkezik. Ezt a beszédet dajkanyelvnek nevezzük. A tulajdonságok a hangtani, alaktani és jelentésbeli rendszerben is megfigyelhetők. Crystal (1998) a következő vonásokat ismerteti. A gyermekkel való kommunikáció során az anyák hangfekvése magasabb. Intonációjukban a köznyelvinél nagyobb kitéréseket mutatnak. A hangsúlyokat is bátrabbak alkalmazzák. A ritmus szabályosabb és lassabb. Az úgynevezett dajkanyelvi szókincsre jellemző, hogy egyszerűbb felépítésű szavakat tartalmaz. Az egyszerű szerkezetű mondatokat preferálják. Gyakran használnak ismétléseket. A névmásokat kerülik. Az interakciók gyakori elemei a kérdő mondatok, megszólítások és felkiáltások. Az emelkedő hanglejtésű gondolatok is a jegyek közé tartoznak. A sajátos anyai nyelvhasználat ösztönös folyamat eredménye.

A felnőtt törekszik arra, hogy a gyermek nyelvi- és értelmi szintjéhez igazodjon, mindeközben pedig képes a gyermek figyelmét fenntartani, illetve nyelvi aktivitását fokozni. Az anyai beszédre a gyermek hangadással vagy mozgással válaszolhat. Ez a beszéd elsődleges célja ebben az időszakban (Réger, 2002).  

Előbb figyelhető meg a beszédmegértés, majd maga a beszéd is megjelenik. Következésképpen a passzív szókincs fejlődése megelőzi az aktív szókincs gyarapodását. Az első szavak elsajátításában jelentősége van az utánzásnak. Elsőként a gyermek azoknak a személyeknek a nevét mondja ki, akik hozzá érzelmileg közel állnak. A „mama” szó egyfajta „varázsigeként” funkcionál. Csak később azonosul a szó a megfelelő személy képével (például a mama szó az édesanya személyével). Az elsőként elsajátított, kiejtett szavakra jellemző, hogy csak egy adott személyre vagy tárgyra vonatkoznak. Később már képes lesz az általánosításra és a generalizációra is a gyermek (Balogh, 2005).

Néhány hónappal később a fejlődés következő szintje, a differenciáció is megjelenik. Eszerint a gyermek már ismeri a szavak jelentését, ami beszűkül és specializálódik, és képes különbséget tenni meghatározott személyek és tárgyak között (például a mama szó csak édesanyjára, a néni szó pedig az összes többi nőre vonatkozik) (Balogh, 2005).

Kisgyermekkorban, kezdetben megfigyelhető, hogy a gyermek csupán a szó egy részét hangoztatja. Ez a szó elejére és végére egyaránt vonatkozhat. Később, a szupraszegmentális észlelés fejlődésével már a szótagszám imitálására is törekszik (Lengyel, 1981).

Nem ritkán azt tapasztaljuk, hogy a tárgyakat hangutánzó szavakkal nevezi meg (például vau-vau = kutya), a szavakat sok esetben rövidíti (ku = kutya) vagy összevonja (enyém + tied = tiem), illetve az is jellemző, hogy hang vagy hangzás alapján szavakat konstruál („kakuci” = kereszt anyuci). Alkalmanként a szóalkotás különleges, nem hasonlít semmire („patahümm” = repülő). Amennyiben félrehall egy-egy szót, újraképzi azt („lépcsőhurut” = légcsőhurut). A hangok és szótagok felcserélése is több esetben tapasztalható („barakc” = barack, „kafanál” = fakanál) (Balogh, 2005).

Ebben az időszakban kettős tárolás jellemző a gyermeki szókincsre. Ez azt jelenti, hogy egy-egy szemantikai egység kifejezése kétféle módon történhet, egyrészt a gyermeknyelvi szó segítségével, másrészt a helyes, felnőttkori megfelelőjével. A gyermek mindkét szót ismeri és használja és tudatában van annak, hogy azok ugyanarra a dologra vonatkoznak. A fejlődéssel párhuzamosan a sajátos, gyermeknyelvi formák fokozatosan eltűnnek a nyelvhasználatból (Gósy, 2000).

A gyermek mintegy másfél-kétéves korában látványos változás tapasztalható a beszédprodukciót illetően. A fejlődés általában a lányok esetében korábban megfigyelhető, mint a fiúknál. A nyelvhasználat gazdagabb és bonyolultabb lesz. Ennek egyik területe a szókincs. Bloom szótári robbanásról beszél, melyben az aktív és passzív szókincs egyaránt érintett. Véleménye szerint ötéves korig a gyermek átlagosan naponta tíz új szót sajátít el (Bloom, 1994 idézi Tancz, 2011).

Az aktív szókincs első elemei főnevek és cselekvést kifejező igék. Ezután a jelzők (először a szélsőségesek, majd az árnyaltabbak) és határozók (helyhatározók, illetve később az időhatározók) is fokozatosan beépülnek a szókincsbe. A gyarapodás néhány hónap alatt nagymértékű fejlődést mutat, amely az egyéb területeken tapasztalható pozitív irányú mennyiségi és minőségi változásokkal összefügg. Többek között ilyen terület a mozgásfejlődés (Balogh, 2005).

Az elsőként megfogalmazott két-három szavas mondatokban még nem használ ragokat és egyeztetést sem. A szituatív beszédben, azaz a helyzethez kötött verbális kommunikációban a kijelentések és az élmény között közvetlen kapcsolat figyelhető meg, illetve a gyermek mindig affektív, tehát indulati kiemelést alkalmaz. Csak azok a személyek tudják értelmezni beszédét, akik hozzá közel állnak, jól ismerik őt vagy jelen voltak azon az eseményen, amiről a gyermek mesél (Balogh, 2005).   

Ebben a korban a gyermek önmagára egyes szám harmadik személyben utal. Háromévesen azonban már képes a megfelelő személyes névmás használatára, valamint elkezdi a megfelelő ragok egyeztetését is. A kisgyermekkor végére a szavak szimbólummá válnak, továbbá a gyermek képes lesz a cselekvés helyett beszéd segítségével kifejezni szándékát, kívánságát és gondolatait (Balogh, 2005).

Mindezek mellett a kisgyermekkor a grammatikai formák intenzív elsajátításának időszaka is, ami lehetővé teszi az úgynevezett flexiós beszéd megjelenését. Az eltérő nyelvtani elemek (toldalékok, névelők, igekötők és a többi) megtanulása és alkalmazása legtöbbször az adott nyelvre jellemzően meghatározott sorrendben történik. A gyermek képes lesz olyan mondatok alkotására és használatára, melyek szerkezete egyre bonyolultabb, és összetettebb jelentésű viszonyokat fejeznek ki. Az elsajátítás sorrendje tehát hierarchikus és a pszichikai-kognitív bázison alapul. A folyamatban számos elv érvényesül, melyeket Gósy ismertet. Egyrészt a kognitív elsőbbség-, másrészt a kognitív bonyolultság elve, továbbá az egyértelműséggel kapcsolatos-, végül pedig a gyakoriságra vonatkozó elv szabályozza az elsajátítást (Gósy, 2005).

A magyar gyermekek elsőként a tárgyra vonatkozó, helyviszonyok kifejezésével kapcsolatos, illetve birtoklásra utaló toldalékokat sajátítják el. Ezek a „t” tárgyrag, „ba” és „be” helyhatározói ragok, „é” birtokjel, „m” személyjel, „k”, azaz a többesszám jele és a „nak” és „nek” részeshatározó ragok (Lengyel, 1981).

A globális megértés helyett egyre inkább a kulcsszó stratégia lesz a meghatározó a kisgyermek nyelv és beszédfejlődését illetően. Ezt azt jelenti, hogy a gyermek a közlések tartalmát az által ismert egy vagy néhány szó jelentése alapján értelmezi, találja ki (Gósy, 2000; Tancz, 2011). 

A közös szándékok és figyelem területén olyan korábban ismeretlen együttműködő kapcsolatok figyelhetők meg, melyek működéséhez már szükség van kiegészítő és kommunikatív szerepekre. Ilyenek a „mintha” cselekvések, melyek fiktív valóság létrehozását jelentik. A tevékenységben rendszerint a felnőttek is részt vesznek (Tancz, 2011).