Skip navigation

3. fejezet: Az emberi megismerés alapjelenségei

Általános lélektan foglalkozik az emberi megismerés alapjelenségeivel. E helyt csupán emlékeztetőül utalunk rájuk. Kialakulásuk, fejlődésük fokozatos, folyamatos és jellemző az egyes életkorokra – fejlődés pszichológia tanulmányaik a folyamatokra rávilágítanak.

Kogníció

Kogníció szorosabb értelemben a gondolkodás folyamatait jelenti. Tágabban értelmezve tartalmazza mindazt a mentális aktivitást, amik szerepet kapnak az információ megszerzésében, feldolgozásában, a megszerzett tudás megszervezésében és alkalmazásában. Az input, az output oldalát és a centrális folyamatokat magában foglalja az emberi elme.

Érzékelés, észlelés

Érzékelés és észlelés megismerő folyamat, velük külső ingereket, információkat szerzünk a világról, felfogjuk az ingerek összességét. A folyamatok szorosan összetartoznak. Az észlelésben számos jelenség kódolt. A kódolásban fontosak veleszületett képességeink, saját tapasztalataink. Bárki és bármi – személy, tárgy – azonosításában korábbi tapasztalatok, beállítódások, elvárások szerepet játszanak. Kiemelendő a környezet fontossága.

Érzékelés válasz az érzékelőkre ható energiákra. Látás, hallás, szaglás, ízlelés, a kül- és beltakaró, valamint belső szervek receptorain keresztül történik. (Lásd: Funkcionális anatómia – érzékszervek rendszere!)

Érzékelés fejlődése nyomon kísérhető a születés percétől. Az újszülött szaglása, ízlelése, látása, az első életnapokban működik. Hallása már az anyaméhben kapcsalotot biztosított anyjával és a „hallható környetettel”. Újszülött vizuális észlelése kimutatott tény, 1 hónaposan felismeri az anyja arcát. A csecsemő figyelmét két hónapos korban leginkább a mozgó szem köti le, elérve a 3 hónapos életkort a forma és a nagyság megfigyelésének kezdetei észlelhetők, előnyben részesíti a vertikális irányokat, 6 hónapos elmúlik, amikor a látás élessége megközelíti a felnőttét. A csecsemő látása és hallása és mozgató rendszere két hónapos korban összekapcsolódik. Ennek egyenes következménye, hogy a tárgyak után nyúl, manipulál velük, közben fejlődik tapintás érzékelése. Bizonyos ideig még ”nem tud különbséget tenni” saját teste és a külvilág küzött. Kisded korú legnagyobb változásait az egyensúlyozás, a mozgás, a térbeli tájékozódás fejlődésében látni. Óvodás differenciáló képessége kialakul és megerősödik a látás, a hallás, a tapintás, az íz- és a szagérzés képességében. Látás élességének fejlődése mellett megkülönbözteti az alapszíneket, térbeli látása finomodik. Fejlődik belső hallása, megkülönbözteti az óvodában hallott hangszereket, társai beszéd- és énekhangját. Tapintással meghatározza a tárgyak alakját, méretét. Csukott szemmel eldönti milyen ízeket, illatokat érez, anélkül, hogy azok forrását más érzékszervével azonosítaná. Mozgás és egyensúlyozás egyre összehangoltabb, szabályozottabbak és célszerűbbek a mozgások, képes rézsútos felületen biztonságosan járni. Iskolás korban erőteljesen fejlődik a látás élessége az akkomodáció képességének változásával. Színárnyalatok felismerése is jelentősen szélesedik. Serdülők érzékszervei kifinomultan működnek.

Érzékszervek működését követő neuronális folyamatok főbb lépesei:

1.) érzékelés→érzés→gnosztikus tevékenység→emlékkép,

2.) agykérgi integráció→gnosztikus tevékenység,   

3.) limbikus rendszer→agykérgi integráció→érzelmi kép→emlékkép,

4.) agykérgi integráció→emlékkép.

Érzékelés zavarai között megkülönböztetünk mennyiségit, minőségit és tartalmit. Mennyiségi zavarok egyike, ha csökken az érzékenység. Bekövetkezik, amikor emelkedik az ingerküszöb, pl. fáradtság miatt (vagy pszichiátriai okokból). Ingerküszöb csökkenésekor nő, fokozódik az érzékelés, általában a központi idegrendszert élénkítő és pszichotróp szerek hatására. Minőségi zavarnak tartjuk, ha a hibás feldolgozás miatt téves értelmezést nyer az információ, ide sorolhatók a szomatizációs betegségek, szorongás okozta pánik. Kábítószerek okozzák a derealizációt, deperszonalizációt. Tartalmi zavarok az érzékcsalódások, ezek a valósággal való nem megfelelő (inadekvát) kapcsolatra utalnak. Illúzió: jó az érzékelés, de hamis az észlelet, hallucináció: érzékelés nélküli hamis észlelet.

Észlelés, percepció érzékszervi adatokra épőlő kognitív folyamat, feltételekhez kötött magasabb rendű agyi tevékenység. Érzékszervi benyomások jelentéssé, tárggyá szerveződése, felismerése. Az „észlelet” jelentéssel való felruházása pszichológiai folyamatokkal. Lehet biológiai, vegyi, fizikai és szociális. Folyamatában lényeges a lokalizáció, a felismerés. Különböző ingerek nyomán keletkezett ingerületek egységes képpé formálódása, így tükröződik a valóság. Az agy értelmezi az érzékleteket, renszerezi azokat és jelentést ad nekik. Óvodás gyermek észlelésére esetenként a túlzott globalitás, máskor a túlzott részletezés jellemző. Főképpen az érzelmi szinkretizmus uralja. Azt a sajátosságot emeli ki, ami érzelmileg megragadja, nem a lényeges elemet. Idő észlelésében a a viszonylagosság még nem érthető számára, mindig cselekvéshez kötött a rövidebb időegységek, a napszakok megértése. Idővel azonban elkülöníti „a mát, a tegnapot”. Mennyiségek észlelése, meghatározása szemléletbe ágyazott, pl. a hosszabb sort a térbeli kiterjedés miatt „többnek” ítéli meg. „Kisiskolások” észlelésében idő kell ahhoz, hogy az analízis-szintézis megfelelően összerendezett legyen. Tér észlelée konkrét, jól tájékozódik a környezetében, de még hiányzik a téri képzeletéből az általánosítás. Idő észlelésében az óra (a rendszeresség) az észlelés fejlődésének alapja. Serdülő korra idő, tér, mennyiség, arányok észlelése tökélesedett.

Figyelem

Mentális tevékenység, az egyén ennek során a számára fontos tárgyra, gondolatra, stb-re összpontosít. E pszichikus folyamatban információ felvétel és feldolgozás, továbbá külső és belső környezeti ingerhatások rostálása megy végbe. Az információkat a figyelem segítségével struktúrálja az agy. A lényeges és a lényegtelen elkülönítése bizonyos hibaszázalékkal megy végbe. Figyelmet jellemzi az aktív ingerkeresés, a rostálás (észlelések kiemelése és élesebbé tétele), a tartás, a legkedvezőbb beállítás (összpontosítás), továbbá az éberség (vigilancia), valamint a rögzíthetőség (feszültség, tenacitás). Vigilancia valószínűsíti, hogy az inger eljut a tudatig. Tenacitás utal arra, hogy milyen erősen és tartósan ragadja meg a témát, „mennyire tapad a témára”.

Figyelem a megismerés kísérő jelensége. Lényege az összpontosítás (koncentrálás), egyúttal jellemzi a másról/mástól elvonó jelleg is. Spontán, szándékos, valamint megosztott és koncentrált figyelem a valóságban szorosan összekapcsolódik.

Figyelem sajátosságai: Vándorol egyik tárgykörről a másikra, hullámzik az összpontosítása, átvitele akadályozott lehet a témához való erős érzelmi kötődés miatt, vagy perszeverál (tartósan tapad). Terjedelme, megosztása életkortól függ, rövid idő alatt a kisded egy-két, óvodás 2-3 dolgot képes befogadni. Tartóssága erősen változó, összfügg az összpontosítással, 3-4 éves korban 5-10, 5-6 évesen pedig 15-20 percig tud figyelni a gyermek. Ismert a kapkodó, a dekoncentrált, a „befelé figyelő” jellege.

Zavarai lehetnek érzelmi konfliktusok, kábító szerek, gyógyszerek, fáradtság, stb. miatt is. „Túléber” vigilitásra jellemző, hogy az illető jelentéktelen ingerekre is figyel, „szórt a figyelme”. Hipovigil személy figyelme nehezen kelthető fel, úgy tűnik „nehézkes a felfogása”. Hipertenacitás a „megszállottság”, ami lehet normális variáció is, nem csak kóros jelenség. Hipotenacitás a „felszínesség”-et jelent(het)i, ami egyhangú cselekvések, munkavégzés közben nyilvánul meg (nem szólva a szenvedélybetegség következményeként kialakultról).

Fenntartásához hozzájárul az érzelmi beállítódás (motiváció), a figyelem tárgyának az érdekessége. Rontja a zaj, a stressz. A zene rontja a kitartó figyelmet igénylő tevékenységet, a begyakorolt cselekvést azonban nem. Figyelem fáradékonyságát az egyhangúság, unalmasság gyorsítja. Legkedvezőbb figyelem beállítódást váratlan, erős ingerek reflexesen megszüntetik.

Feladatok, színek megosztják a figyelmet. Tanulásban két dolog közti megosztott figyelem akkor nem rontja a teljesítményt, ha az egyik begyakorolt (automatikus).

Figelem fejlődése visszatükrözi az önkéntelen, spontán, reflexes (Pavlov: „tájékozódási reflex”) és az akaratlagos szakaszt (tudatosan irányított, erőfeszítéssel kísért). Az akusztikus és vizuális figyelem minden egészséges újszülöt jellemző tulajdonsága, ami figyelembe véve táplálkozását, vegetatív jellegű. Csecsemőkorban egyre jobban kiszélesedik a figyelem. A bébi nem csak a szűk környezetére figyel, s kiegészül a tapintással, mozgással, egyensúlyozással szerzett élményekkel. Óvodás korban akaratlagossá lehet és kell tenni a gyermek önkéntelen figyelmét nem feledkezve meg arról, hogy mi kell a korra jellemző fáradékonyság miatt a fenntartásához. Szándékos figyelem elfárasztja az e korúakat, fenntartásához „eszközöket” kell alkalmazni. Pl. életszerűvé tenni, vagy újítani a tárgykört, amire figyelnie kell a gyermeknek, be kell vonni a cselekvésekbe, (aktivitás lehetőségét biztosítani), érzelmileg motiválni, stb. Iskolások eredményes tanulása akaratlagos figyelem nélkül nem megy. Figyelmüket irányítottá, tudatossá kell fejleszteni.

Figyelem kísérő jelenségei: lélegzés (pl. visszafogott), szívverés változása, mozdulatok/mozdulatlanság, szemlélő, figyelő tekintet, tekintet iránya (egy pontra).

Emlékezés (emlékezet, memória)

Rendkívül bonyolult, konstruktív pszichológiai – kognitív – folyamat, melyben az ingerek keltette ingerületek bevésődnek, raktározódnak, majd előhívjuk őket, vagy elfelejtődnek. Régi információkat felidéző képesség. Sajátos, emberben végbemenő, valósághoz kapcsolódó idegrendszer-működés, általa régi emlékképek nyomán új képeket hozunk létre, vagy átalakítjuk az emlékeket. Egyénenként is, továbbá minden életkorban nagy eltérést mutat. Az idő haladtával megőrzi a tudást. Biztosítja, hogy ismereteinket és az új tapasztalatokat megfelelő időben hasznosítani tudjuk. Meglévő emlékanyaghoz kapcsolódó produktív és reproduktív képzelet hozzájárul új ötletek teremtéséhez, létrehozásához. Az emlékezés lehetőség tapasztalatok, múltbeli élmények feldolgozására, így újabb benyomások színesítését, gazdagítását eredményezi. Mindez lehetővé teszi az alkalmazkodás megfelelő szintjét. Emlékezés fontos alkotó elemei az érzelmek és a vágyak.

Az emlékezést befolyásolja számos mentális folyamat (pl. adott tárgykörben mutatott érdeklődés), valamint a korábban megszerzett ismeretek mennyiségei javítják, könnyebbé teszik az emlékezetet.

Képzelet a korábban összegyűjtött, emlékezetben őrzött tapasztalatok, élmények sajátos módon történt újra rendezése az agyban, a valóság egyedi feldolgozása analizálással és szintetizálással. Lehetővé teszi, hogy rendeződjenek tapasztalataink, eligazodjunk köztük. Jellemzi, hogy nem független a valóságtól, minél több a tapasztalat, annál színesebbé válik a képzelet. Általában vizuális megjelenésű. Pozitív képzelet a kreativitás fejlesztését biztosítja. Reproduktív képzelettel elbeszélés révén újra elképzeljük az élményt. Ábrándozás olyan képzelet, agyi tevékenység, amit nem követ cselekvés, csak vágyakat jelenít meg.

Változik a képzelet is. Kisgyermek szinte másolja a felnőtt mozdulatait, ami általában eszközös tevékenységre utal. Cselekvéseinek rendjét a játékszerek nem határozzák meg szigorúan, nagyob szabadságot biztosítanak neki, a nagyobb szabadság fejleszti képzeletét (fedő=kormány, cintányér). Óvodások képzeletét az érzelem irányítja, nem az értelem. Fő funkciója a vágy teljesítése és a hiányzó ismeretek pótlása (mi?, miért?, hogyan?, stb.). Képzelete nem csak a mesében (saját „költés”), szerep játékokban, hanem ábrázolásokban („ez egy kutya” rajza), építő játékokban (megtervezett építmény kockákból, új lego szerkezet összeállítása nem az adott minta alapján) működik kiválóan (korával haladva egyre kifejezettebben). Változik a „mesetudat”, szétválasztja a mesét és a valóságot. Jellemzi a „fantázia hazugság”, nem akar félrevezetni, saját maga hiszi, hogy úgy van, ahogy mondja. Alsó tagozatos reproduktív képzelete fejlődik, ami a tanulás fontos feltétele. Még itt-ott megjelenik a „fantázia hazugság”. 9-10 éves korú esetében látszik a szervezett oktatás, az emlékképek felhalmozódása és a megismerés fejlődésének eredménye. Reproduktív képzelet megerősödése fogalmazásban, rajzban tükröződik. Mesék helyébe igaz történetek lépnek. Serdülő biológiai és pszichés érésével mélyül a tárgyi érdeklődés, egyúttal specializálódik is (gyűjtő szenvedély, stb.), kifejezetten a külvilágra irányul, a felfedezés, a megismerés vágya mozgósítja.

A képzet tudatos jelenség. Képzetek a valóság tárgyainak, jelenségeinek érzékszervileg, gondolatilag általánosított, szemléletes képeinek emlékképekként való felidézése akkor is, ha a felidézéskor nem hatnak érzékszerveinkre. A képzetnek csak olyan képeket tud a személyiség előhívni, amelyek saját gyakorlata, érzékelése során már rögzítődtek. Szoros a kapcsolata a fogalmakkal és a nyelv által közvetített jelentésekkel, azaz a képzet közvetít a dolgok képe és a fogalmak jelentése között. Időleges idegkapcsolatok révén a képzetek kapcsolatba lépnek egymással.

Emlékezés szakaszai: kódolás, tárolás, előhívás (vagy felidézés). Kódolás átalakítást jelent, az információ a memória által elfogadható reprezentációba, kódba kerül. Tárolás a kódolt információ megtartása, elhelyezése rövid és hosszú távú memóriába. Az érzékszervbe jutott inger, az információ a rövid távú emlékezetben tárolódik, s ha ott kellő ideig megmarad, átjut a hosszú távú memóriába. Előhívás a tárolt információ visszanyerése az emlékezetből.

Számos tényezőtől függ a bevésés, a megőrzés, a felidézés, a felismerés minősége.

Rövid távú memória fejlődésének szakaszai: 5 éves kortól működik a „szenzoros tárolás”. Fokozatosan éri el a felnőtt kori képességet. Hét évesekben figyelhető meg a fordulópont, a gyerek tudatosan bánik a rövid távú memóriájával. A rövid távú memória tudatos használata 12 éves korban válik olyan hatékonnyá, mint a felnőtteké.

Óvodáskor kezdetén az emlékezés önkéntelen jellegű, később lesz képes a gyermek a szándékos emlékezeti tevékenységre. E korban szükség van az emlékezést támogató tényezőkre. Játékos helyzetekben a bevésés igen hatékony, hiszen mind a bevésés, mind az emlékezés tevékenységhez kapcsolódik a játék. A szereppel való azonosulás fokozza a bevésést. Óvodáskor végén, iskolai évek elején a gyermek még nem tudja biztosan kiemelni a lényegest a lényegtelen közül, szóról-szóra tanul, mert még nem érti az anyagot, kevésbé fejlett a beszédkészsége, hiányos az önálló bevésés, felidézés képessége. A rögzítés emlékezeti stratégiákkal történik, ilyen az ismételgetés, a kategóriákba sorolás, rendszerezés, lassan kezd tudatossá válni, hogy emlékezzen. 9-10 éves korúak kategorizálnak, azaz fogalom-köröknek megfelelően csoportosítanak. Komplex anyag elsajátítása 11-12 évesekben alakul ki (logika!). Rendszeres tanulás eredményezi, hogy gyakorlatra tesz szert a rögzítési módszerekben, továbbá nő az ismereti szint, ami minden életkorban erősíti további ismeretek memorizálását.

Felidézés annál erősebben kapaszkodik külső támpontra, minél fiatalabb a gyermek. Támpontokat alkalmazva idézi fel a tanultakat, még nem elég fejlettek a felidézés stratégiái. Óvodások emlékezését támogató tényezők: játékos helyzetek, azonosulás egy szereppel, rímek, ritmusok, fordulatos szóhasználatok, hangzásbeli hasonlóság.

Az emlékezet rendszerekben működik. Szenzoros emlékezet egy információ nagyon rövid ideig történő tárolása – rápillantunk valamire, meghallunk valamit – egyszerre működik az észlelés és az emlékezet. Ikonikus a látott (vizuális) információt, echoikus a hallottat rögzíti rövid ideig. Rövid távú emlékezet kevés információt néhány másodpercig tárol. Lehetséges verbális, vizuális-téri, szaglási, tapintási, ízlelési infók tárolása. Belőle gyors az előhívás. Munkamemória ún. „mentális munkaállomás” lehetővé teszi bizonyos infók „fejben tartását” egy munkafolyamat elvégzéséhez. Hosszú távú emlékezet kapacitása határtalan, benne foglaltatik a deklaratív (explicit) és a nem deklaratív (implicit) memória. Helye a halántéklebeny középső része. Benne nem a jelet, az infót, hanem a jelentést tároljuk. Az adatokat okokhoz, következményekhez kapcsoljuk.

Explicit emlékezet tartalmazza a deklaratív tudást, tényeket tárol, amikhez hozzáférünk és elmondhatunk. Benne vannak a személyes, speciális, eseményekhez kapcsolt tények, azok idő- és térbelisége – „epizódikus memória” – továbbá mindaz, amit az anyagi és szellemi világról tanultunk – „szemantikus emlékezet”.

Implicit emlékezet a kézségek tárháza, szavakkal nem tudjuk elmondani, de cselekszünk vele, a készségek tárháza, a teljesítményben mutatkozik meg.

Emlékezet elvesztése a saját lény, az addigi élet, a többi ember elvesztése.

Gondolkodás

A gondolkodás agyi műveletek révén valósul meg. Analízis és szintézis egyensúlyának meg kell lenni a helyes gondolkodáshoz. E két folyamat közben összehasonlítást végzünk. Általánosítunk bizonyos, megfigyelt sajátságok, tulajdonságok alapján, az így kialakított csoportból konkretizálva kiemelünk egy embert, tárgyat, állatot.

Az óvodás a megoldandó gyakorlati helyzetek, dolgok, kérdések közben gondolkodására támaszkodva találja, valósítja meg a kivitelezést. Ez a cselekvő-szemléletes gondolkodás, ami fokozatosan felcserélődik a szemléletes-képszerű gondolkodással. „Fejben oldja meg” a feladatot átnézve, kiválogatva az eszközöket, mielőtt hozzá kezd.

A beszéd fejlődésével tovább erősödik, eredményesebbé válik a gondolkodás. Ami oda vezet, hogy a korábbi gondolkodási módok után eljut a nyelvi, elvont gondolkodáshoz, amikor már nem kell az eszközök, stb. látványa a megoldáshoz.

Intelligencia

Általános mentális képesség az intelligencia, ami biztosítja az ésszerűséget, a feladat megoldást, a tanulást, integrálódik a kognitív működésekhez (felfogáshoz, figyelemhez, emlékezethez, beszédhez, tervezéshez). Egész életünkben változik, fejlődik, vagy romlik.

Intelligencia az egész agyban székel a fMRI vizsgálatok alapján kialakított legújabb megállapítások szerint. Holland kutatók vizsgálták az IQ és a synapsisok közti összefüggést. Rájöttek, hogy a legintelligensebb embereknek nem több az összeköttetés az agyukban, hanem jobban szervezett, hatékonyabb a synapsisok hálózata. Kanadai kutatásokban (Sherif Karama) azt találták, hogy a magas fokú intelligenciával rendelkezők agyának az integrációban szerepet játszó multimodális asszociációs agyterületei vastagabbak.

Tehetség

A tehetség szellemi képesség, magasabb rendű idegrendszeri működés, minőségileg más, mint az intelligencia magas foka.

A tehetség magában foglalja: az általános értelmességet, a specifikus (elsődleges) mentális képességeket, a sajátos szellemi képességeket, a ”szférákat”.

Veleszületett adottságot szellemi képességgé alakítják:

  • Személyiség összetevők – akarat, kitartás, becsvágy, késztetés, törekvés, stb.
  • Nevelés – szülői, pedagógiai, kortársi.
  • Megfelelő társadalmi feltételek.
  • Megfelelő társadalmi alkalmak, lehetőségek.

Kivételes a tehetség, ha különösen jók a sajátos szellemi képességei. Egy adott agyterület fejlettsége nem mindig igazolható kivételes tehetség esetében.

Lorber (Sheffieldben az egyetemen dolgozó magyar gyermeksebész professzor) mondta előadásában (1979-ben a Szegeden rendezett „Nemzetközi gyermeksebész kongresszuson”) „Jó képességű lehet valaki igen kis agyállománnyal”. (Gyermeksebész pályám tapasztalata, élménye: Veleszületett hydrocephalus miatt műtött betegemmel – akinek az agyállománya kb. 1 cm vastag volt – büszkélkedett édesanyja, hogy a fia kitűnően érettségizett, egyetemen tanul.)

Hegel szerint a tehetség nem más, mint tanulás, szorgalom, gyakorlat.

Haman, Herder és Kant a tehetséget rendszerező erőnek tartotta.