9.2. Neurofiziológia, neuropatológia

Nerofiziológiailag és neuropatológiailag a következőkre kell fordítani a figyelmet.

Érzékszerv működési zavara, működésének kiesése ingerszegény vagy ingerhiányos állapotot teremt, ami az idegrendszeri struktúrák kialakulásának anomáliáit okozza. Legsúlyosabb következmény, hogy a nem működő, „felesleges neuronok” elhalnak a kéreg alatti átkapcsoló ganglionokban és a kérgi központokban. Kevésbé súlyos következmények a szegényes dendritizáció és a szinaptizáció csökkenése, ehhez csatlakoznak a funkcionális és az asszociációs kérgi mezők sorvadásai, továbbá a hozzájuk tartozó asszociációs, komisszurális és projektív pályarendszerek anatómiai és kapacitásbeli működésének beszűkülése.

Érzékelő szervrendszereink receptorait magukba foglaló érzékszerveink rendellenes működése kialakulhat a magzati életben, perinatálisan és a születést kővetően bármely életkorban. Bármely érzékelő szervrendszerünk anomáliája esetében elsődleges szempont, magával hozta-e az anyaméhből a gyermek, vagy nem. Tehát számíthatunk-e valamilyen fokú képességre, képesség javulásra, esetleg nem. A kérdés másik fele, élete folyamán mikor és milyen fokban veszített az érzékelő képességéből, esetleg teljesen elveszítette.

A szellemi képességek fejlődése első sorban a látás és a hallás-egyensúlyozás érzékszerv-rendszerünkön alapul. E két rendszer mellett fontos szerep jut a mozgató és a támasztó szervrendszerben elhelyezkedő enteroreceptorok által szállított információknak az egyensúlyozás biztosításában és a mozgás szervezésében, továbá a tapintásnak. Alább a fő érzékszervi rendellenességekről lesz rövid ismertetés.