Skip navigation

8.1.6.1. Epigenetikai változásokhoz vezető okok

*Anyai okok, hatások a 38 hetes (260 napos) gesztációs időszakban fennálló anya-magzat kapcsolat minden területén jelen vannak a táplálkozástól kezdve a dohányzáson át az anya hanghordozásáig (lásd: „Méhen belüli stressz”!), s folytatódik a megszületés pillanatától (szoptatás, stb.).

*Negatív elemekkel telített pszichoszociális környezet epigenetikai hatása a glükokortikoid receptor (GR) szintéziséért felelős génszakasz erősebb metilálódását okozta, következtében kevesebb mellékvesekéreg hormon kötődik meg, rosszabb az utód stresszet tűrő képessége. (Lásd: „Méhen belüli stressz”!)

Gyermekkorukban abúzuson átesett egyének halál utáni vizsgálatakor a hippocampusban glükokortikoid receptor promoter régójának hipermetilációját találták.

Öt éves korukig több traumás sztresszet átélt gyermekek telomérje 10 éves korban szignifikánsan rövidebb volt, mint azonos korú, stresszmentesen élt kortársaiké, hasonlót tapasztaltak felnőtt korban végzett vizsgálatok során. Metilálódást figyeltek meg a BDNF gén régiójában, ami neuronok differenciálódásának zavarát okozta.

Nemzedékeken át megnyilvánuló – transzgenerációs – traumákban, sérülékenységekben rendkívül fontosak a „tanulással átadott” tartalmak, csoportos, családi hagyományok, hiedelmek, megbirkózási nehézségek – amik a genetikában az ún. „mémikus transzmissziók” – azaz nem biológiai úton, hanem kulturális, emberi interakciókkal közvetítődnek.

A mémek megfigyelés, modellezés révén új nemzedékeknek átadott kogníciók, viselkedések, amelyek stabilitása adaptív értéküknek felel meg, épp úgy, mint a géneké. Mémek – ismeretek, készségek – közül nagyobb valószínűséggel azok adódnak át tanulással az utódoknak, amelyekkel jól lehet boldogulni az életben. A hominidák evolúciójában egyre fontosabbá váltak a túlélését is biztosító fejlettebb technikát alkalmazó, leszármazottaikra „civilizációs mémeket” hagyó csoportok, és nem a testileg fejlettebbek, erősebbek, fizikailag ellenállóbbak..

Ma sem mellékes fogamzástól kezdve gyermek-, ifjú- és felnőtt korban, hogy mennyire tudatosan, szervezetten és tervezetten „élünk” epigenetikai előnyökkel és hátrányokkal saját magunk, valamint a következő nemzedékek fejlődése, egészsége, szellemi teljesítő képessége érdekében.