4.2.1. A mohák jelentősebb rendszertani csoportjai

A mohák rendszertani helye a zöldmoszatok és a harasztok között van. Az evolúció során egy ideig párhuzamosan fejlődtek a mohák és harasztok a zöldmoszatokból, majd egy idő után szétvált a fejlődésük. A mohák fejlődése oldalágként zsákutcába került, míg a harasztokból fejlődtek tovább a nyitvatermők.  A legújabb rendszerezés alapján a mohák főtörzsének két jelentősebb csoportját: a májmohákat és a lombosmohákat altörzsekbe sorolják.

 Májmohák

A májmohák lapított, szalag, lemez vagy elágazó karéjos alakú, tagolatlan teleptestből állnak, amely aljzatra (például vízparti kövekre) símul.  A májmohák közül gyakori a csillagos májmoha és a lapos májmoha.

Csillagos májmoha
fotó: Veres Zsuzsa

Lombosmohák

Valamivel fejlettebbek a lombosmohák, mint a májmohák, mert teleptestük rögzítésre alkalmas gyökérkéből valamint száracskából és levélkéből áll. Minden sejtjük képes vizet felvenni, a szárszerű és levélszerű képződményeik fotoszintetizálnak. Levélszerű képződményeik (levélkéik) a száracskán egy spirál mentén, körben helyezkednek el.  Az ivartalan szaporodásra alkalmas spórák a spóratartó nyelén lévő spóratartó tokban termelődnek. Jellegzetes képviselőik a tőzegmohák, amelyek savanyú vizű lápos területeken találhatók.  Tőzegmohás, lápos területek kevés helyen fordulnak elő Magyarországon, ezért ezek védettek, de tőlünk északabbra gyakoriak. 

Tőzegmoha
forrás: medvegyu.organic.hu

Az ezüstös körtemoha és a háztetőmoha gyakori faj.  Az ezüst körtemoha onnan kapta a nevét, hogy a mohapárnái ezüstös zöld színűek, a spóratartó tok pedig körte alakú.

Ezüst körtemoha
fotó: Buday Ádám

Az erdei szőrmoha sötétzöld párnái erdőkben találhatók, amelyek 5-8 cm magas, nem elágazó moha-növénykékből állnak. A szőrmohák hasonlítanak a Katalin-mohára, de levélkéik merevebbek, nem hullámosak. Nevüket a spóratartó tok sárgásbarna, szőrös, levehető süvegéről kapták.

Erdei szőrmoha
fotó: Alexander Klink (wikimedia.org)

Táblázat: A mohák rendszertani áttekintése