Jelentősebb madár rendek és példafajok 2
- A gólyaalakúak változatos megjelenésű és életmódú csoport. Közös tulajdonságuk, hogy a vizek közelében élnek, csőrük és lábuk a sekély vízben való mozgáshoz és táplálkozáshoz alakult. A gázlólábra a hosszú csüd és az ujjak tövén elhelyezkedő gázlóhártya jellemző. A gólyák nyújtott nyakkal repülnek. A fehér gólya gyakori hazánkban, ennek ellenére fokozottan védett faj, mert egyedszáma csökkent.
A táplálékhiányos időszak miatt ősszel Dél-Afrikába költözik.
Fehér gólya
fotó: Molnár Gyula
Vonulás közben sok madár elpusztul, általában csak a negyedük tér vissza. A fekete gólya ritka, rejtőzködő életet él, Magyarországon fokozottan védett. Ebbe a rendbe tartoznak a gémek is, melyek jellegzetes S alakban behúzott nyakkal és nyújtott lábbal repülnek. A gémek közül leggyakrabban a nagy kócsag (nemes kócsag) látható, amelynek száma a védelmének köszönhetően megnövekedett.
Nagykócsag
fotó: Molnár Gyula
A kis kócsag ritkább, fokozottan védett. A másik gyakori gémfélénk a folyó menti ligeterdőkben telepesen fészkelő szürkegém.
Szürkegém
fotó: Molnár Gyula
Karcsúbb testű, de táplálkozásban hasonló a vörösgém.
Vörösgém
fotó: Molnár Gyula
Alkonyatkor indul táplálkozni a bakcsó, melynek a hangutánzó népies elnevezése: vakvarjú. A rejtett életmódú bölömbikát ritkán látjuk, de alkonyattól egész éjjel hallhatjuk; a hangja mély kürthöz hasonló, innen kapta elnevezését.
- Darualakúak csoportjába a mocsári növényzetben élő mindenevő madarak közül a legjellegzetesebb képviselője a szürke tollazatú daru, amely korábban költött, de ma már nem fészkelő, hanem csak vonuló madár hazánkban.
Daru
fotó: Molnár Gyula
Ide tartozik még a nádasainkban gyakran költő, fekete tollazatú szárcsa és a kisebb méretű vízityúk.
Vízityúk
fotó: Molnár Gyula
A darualkatúakhoz sorolják hazánk jellegzetes pusztai madarát, a túzokot is. (A túzok a Föld legnagyobb súlyú, repülni képes madara.) Dévaványán túzokrezervátumot hoztak létre, ahol a szaporításával és a természetbe való visszatelepítésével foglalkoznak.
Túzok
fotó: Molnár Gyula