Jelentősebb madár rendek és példafajok 4.
- A lilealkatúak vízparton élnek és táplálkoznak, ezért parti madaraknak is hívják őket. Egy részüknek a megjelenése a gázlómadarakéra emlékeztet. Ilyen a szikes tavak mellett élő gulipán, melynek csőre felfelé hajlik, és ezzel a víz felszínén „kaszálva” szedi össze a rovarokat, lárvákat.
Gulipán
fotó: Molnár Gyula
Közeli rokona az alacsony vizű szikes tavakon fészkelő, hosszúlábú gólyatöcs.
Gólyatöcs
fotó: Molnár Gyula
Tavasszal gyakran hallhatjuk és láthatjuk fekete-fehérnek látszó, valójában sötétbarna tollazatú bíbicet is. A bíbic hangja éles, rikácsoló „bíbíc – bébic” hangot ad, innen kapta a nevét.
Bíbic
fotó: Molnár Gyula
Ebbe a csoportba tartoznak a godák, a cankók is.
Nagy goda
fotó: Molnár Gyula
- A sirályok a parti madarak közeli rokonai és szintén vízi élőhelyekhez ragaszkodnak. A leggyakoribb faj a sirályok közül a dankasirály, amely a mocsarakban, tavak szigetein telepesen fészkel.
Dankasirály
fotó: © Hans Hillewaert /
A sólyomalkatúak rendjébe a nappali ragadozó madarak sorolhatók. Közös jellemzőjük a ragadozó életmódhoz alakult horgas csőr, az erős karmokat viselő markoló vagy fogóláb, látásuk rendkívül éles. A kerecsen sólyom lehetett a monda szerint a magyarok turul madara. Ide tartoznak a vércsék, a héja, a karvaly és a sasok is. Néhány fajuk dögöt is eszik. Magyarországon leggyakoribb a nagy testű, lassú röptű egerészölyv.
Egerészölyv
fotó: Molnár Gyula
A mezők fölött köröző, vagy egyhelyben „szitáló” széles szárnyú és széles farkú röpképéről, továbbá a jellegzetes „kiő, hijé” hangjáról felismerhető.
hang: (forrás: sulinet.hu)
Nádasban költ és a tavakon, mezőkön vadászik a barna rétihéja.
Barna rétihéja
fotó: Molnár Gyula