6.10.3. Hüllők (Reptilia)

A hüllők a karbon időszakban valószínűleg úgy jöttek létre, hogy néhány ősi kétéltű bőre jobban elszarusodott, mint a többieké, emiatt az állatok nem száradtak ki olyan gyorsan. Így a vízparttól távolabb a szárazabb, táplálékban gazdag, ragadozómentes területeken több táplálékhoz jutottak, mert nem kellett versengeniük a fajtársaikkal a helyért és élelemért sem. Mivel így előnyösebb helyzetbe jutottak, el tudtak szaporodni és egyre jobban elterjedtek a szárazföldön. A kültakaró megváltozása magával hozta a többi szerv változását is. Mivel a vastag bőrön keresztül nem tudtak az állatok lélegezni, így a tüdejük is tagoltabb, nagyobb felületet biztosít a gázcseréhez. A fejlettebb gázcsere előidézte a keringési rendszer tökéletesedését is, mert a légzési gázokat a sejtekig az juttatja el.  A víztől eltávolodva a szaporodásnak is függetlenednie kellett a víztől. A petéket egyre vastagabb fehérje- és héjréteg védte a kiszáradástól, kialakult a tojás. Az évezredek során az ősi kétéltűekből kialakultak a hüllők, melyek az egész őskontinens területén sokféle megjelenési formában terjedtek el. Az őshüllők több százezer éven keresztül élték a virágkorukat, mert a meleg éghajlatú kontinens kedvező életkörülményeket biztosított számukra. Az őshüllők (dinoszauruszok) hirtelen bekövetkező kipusztulását a leginkább elfogadott tudományos magyarázat szerint egy meteorit Földbe csapódása miatt bekövetkező lehűlés és más drasztikus gyorsasággal megváltozott környezeti tényezők összessége eredményezte. Az őshüllők közül a kisebb testméretű fajok tudták túlélni ezt a természeti katasztrófát, az evolúció során ők játszottak fontosabb szerepet az újabb fajok megjelenésében.

A mai hüllőket négy különböző főcsoportba sorolhatjuk: gyíkok, kígyók, teknősök és krokodilok.

Magyarországon 15 hüllőfaj él, mindegyik védett.

Gyíkok

A gyíkok a mérsékeltövi, a trópusi és a szubtrópusi területen az adott környezethez alkalmazkodva változatos formában tudtak elterjedni. Vannak közöttük néhány centiméteres és több méteres fajok is. Valamennyi Magyarországon előforduló gyík ragadozó;  főleg rovarokkal táplálkozik, közülük a fürge gyík a leggyakoribb. A fürge gyík nősténye barnás-zöld, rejtőszínű.  

Fürge gyík
fotó: Molnár Gyula

A zöld gyík hímje színpompás, élénkzöld színű, a torka körül pedig azúrkék, hasa sárgás.

Zöld gyík
fotó: Eric Steinert (wikimedai.org)

Hazánkban a legkülönösebb gyík a lábatlan gyík, melyet törékeny gyíknak vagy kuszmának is nevezik.

Lábatlan gyík
forrás: herpetofauna.eoldal.hu

Kígyók

A kígyók az északi hidegövet kivéve valamennyi kontinensen elterjedtek.  Közös jellemzőjük a végtagok hiánya, a villás nyelv, az összenőtt és átlátszó szemhéjak, a belső szervek a hosszú megnyúlt testhez igazodtak.

A hazánkban élő kígyók a siklófélékhez és a viperafélékhez tartoznak. A siklók teste karcsú, farkuk hosszú, egyenletesen elvékonyodó. A siklók közül leggyakoribb a vízisikló, mely a feje hátulsó-oldalsó részén található sárga félhold alakú foltról könnyen felismerhető. 

Vízisikló
fotó: Molnár Gyula

Erdeinkben, köves helyeken szintén elég gyakori az erdei sikló, melynek háta sárgásbarna, egyszínű, hasa sárgásfehér, másfél méteresre is megnőhet. A siklók lágy héjú (szaruhéjú) tojással szaporodnak, melyet a nap melege költ ki.

Fiatal erdei sikló
Fotó: Bohr (wikimedia.org)

Méregfoga van, ezért a mérgeskígyók csoportjába tartozik a keresztes vipera és a parlagi vipera. A viperák farka rövid, Magyarországon mindkét faj ritka. A keresztes vipera elsősorban domb- vagy hegyvidéki területen él, így a Zemplémi-hegységben, a Beregi-síkon, Dunántúl déli részén fordul elő. Főleg rágcsáló kis emlősökkel táplálkozik, harapása az emberre is veszélyes lehet, ezért a megharapott személyt azonnal orvoshoz kell vinni. Ellenszérum beadásával az a mérget hatástalanítja. A viperák csak akkor támadnak, ha veszélyben érzik magukat, tehát ne ingereljük őket! A léptek zajára legtöbbször elmenekülnek.

Keresztes vipera
fotó: Benny Trapp (wikimedia.org) 

A kisméretű rákosi vipera vagy parlagi vipera Magyarországon az Alföld északi és középső részén, valamint a Hanságban él, mérge gyengébb, az emberre nem veszélyes.  A parlagi viperát először Rákosréten találták meg, ezért kapta a rákosi/rákosréti vipera nevet. Megfogyatkozott száma miatt a rákosi viperát tenyésztik is. Erről bővebben ezen a linken tájékozódhat: http://www.rakosivipera.hu/hu/rakosi-vipera-vedelmi-kozpont/

Ezen a filmen jeleneteket láthat a rákosi vipera életéből:      

A viperák álelevenszülők, erre utal a nemzetség nevük is: viviperizmus = elevenszülés.

Teknősök

Teknősök a szárazföldön és a vízben is élnek, vastag has-hátoldali páncéljuk megvédi őket, így a kifejlett állatoknak természetes ellenségük nem igazán akad, ezért fordulhat elő közöttük több százéves példány is. A szárazföldi teknősök közül a legnagyobb a növényevő óriásteknős, amely a Kelet-Afrika partjai mentén húzódó szigeteken él.  Dél-Európában él a szintén szárazföldi görög teknős. A görög teknős hátpáncéljának minden lemezének közepe fekete színű, melyet fekete-sárga keret szegélyez. Vadasparkokban, állatkertekben gyakran láthatjuk. A vízben élők közül a kérges teknős a legnagyobb, amely az egy tonnás tömeget is elérheti. A kérges teknős a trópusi tengerekben él, régen  húsát és tojását is fogyasztották, ma védett faj.

A teknősök közül Magyarországon csak a mocsári teknős őshonos, de számuk csökken. Álló vagy lassan folyó vizekben él, ahol békákkal, halivadékokkal, kisebb halakkal, rovarokkal táplálkozik, tehát ragadozó. 

Mocsári teknős
forrás: arpi.theater.hu

Krokodilok

A hüllők legfejlettebb csoportját a krokodilok rendje alkotja, melyek közül a legismertebb és a legnagyobb faj az Afrikában élő nílusi krokodil.  Az aligátorok Észak-Amerika délkeleti részén találhatók. Közeli rokonaik a kajmánok Dél-Amerikában élnek.  A gaviálok az észak-indiai folyókban honosak.