Skip navigation

1.2. A környezeti nevelés területei

Környezetünk egységes egészként vesz körül bennünket, melyet különböző szempontok szerint szoktunk értelmezni és felosztani. Beszélhetünk természeti, társadalmi, technikai környezetről, de feloszthatjuk az alapján is, hogy külső vagy belső környezetünkről vagy természetes és mesterséges, ember alkotta környezetünkről gondolkodunk. A területekhez különféle nevelési feladatokat rendelhetünk.

A külső természetes környezetünkkel kapcsolatos nevelési feladataink legfőbb alapja az élet tisztelete és védelme. A természetben, a földi élet fenntarthatósága szempontjából egyik legfontosabb feladat a biodiverzitás, a sokszínűség fennmaradása, amihez minden élőlényre szükség van. Nincs jogunk, az élőlényeket hasznos és káros csoportokra osztani, harcolunk az ezt hirdető tananyag-feldolgozások ellen. Ezek a nevelési célok az életkori sajátságoknak megfelelő játékos tevékenységekkel, érzelmi alapokra épülő pedagógiával érhető el. Olyan játékokat játszunk el a gyerekekkel, ahol táplálékláncokat alkotunk, vagy tápláléklánc-modelleket építünk, hogy szemléltethessük, hogyan borul fel az egyensúly egy-egy láncszem kiesésével. Az érzelmi nevelés szempontjából fontos, hogy minél közelebb kerüljenek a gyerekek a természethez, a lehető legtöbb időt töltsék ott. A séták kirándulások módszertani tudnivalóit külön fejezet tárgyalja.

A környezeti nevelés másik színtere a külső emberalkotta, mesterséges környezetünk. Itt a két jellemző terület: a technikai és a társas környezetünk nevelési feladatait említhetjük. A technikai környezetünk, a minket körül vevő, az általunk használt technika adta lehetőségeinket jelenti. E terület a környezeti nevelés legellentmondásosabb része, pedagógiailag sokféle feladatot jelent. Míg jogos büszkeséggel szemléljük és használjuk technikai vívmányainkat, észre kell venni azt is, miként telepszik ránk a modern technika. A televízió, a számítógép és telefon, vagy akár az autó egyik oldalról hasznos és mára már nélkülözhetetlen segítőink, de a másik oldalról sivárrá teszik társas kapcsolatainkat, elidegenítnek családtagokat, felszínessé tesznek barátságokat, mozgásszegény életmódra kényszerítve rontják egészségünket. Vannak körülöttünk olyan értékek és szépségek, amelyeket az emberek munkája, tehetsége hozott létre, ezek védelmére, megbecsülésére neveljük a gyermekeket. A tárgyakra, technikai eszközökre természetesen szükségünk van, de hogy mikor válik használhatatlanná, és mikor kell új helyette, az már rajtunk múlik. Mint, az is, hogyan gazdálkodunk anyaggal és energiával, mennyire pazarló életvitelünk. Olyan egyszerű dolgokról van szó, amelyeket a gyerekekkel is megbeszélünk, és mindennapi szokásukká próbáljuk alakítani: a lap mindkét oldalára írunk, a félig betelt füzet üres lapjait még felhasználjuk, nem ajándékozunk felesleges mütyüröket, szelektíven gyűjtjük a szemetet, megtanuljuk a komposztkészítés technikáját, légfrissítő helyett szellőztetünk, ajándékainkat nem csomagoljuk agyon, ahol lehet, kerüljük az egyszer használatos tárgyakat, lekapcsoljuk a teremben a villanyt, ha nincs benn senki, vagy már elég fény van stb. Az alsó tagozatos gyerekekkel készíthetünk hulladék papírból újrapapírt. Annál a gyermeknél, aki a saját maga által készített papírra írhat, nem csak a meggyőzés erejében bízunk, hanem az érzelmi hatást is érvényesítjük.

A külső emberalkotta, mesterséges környezetünk másik, a társas viszonyaink területén is problémák, bajok vannak, melyek többféle pedagógiai feladatot indukálnak. Az iskolai tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyakorlatban még mindig kevés hangsúlyt fektetnek a társas kapcsolatok fejlesztésére. Valahogy mindig vannak fontosabb feladatok, nehezen vált a pedagógia a frontális oktatási módról a korszerűbb, a társas készségeket jobban fejlesztő kiscsoportos foglalkozásokra. A társas készségek fejlesztése során alakulnak ki az egészséges kritika, az értékelő és önértékelő magatartás, a másokra figyelés, a másság elfogadása. Olyan személyiségjegyek formálódnak, mint a türelem, megértés, empátia és tolerancia. Ezek nélkül a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiája célkitűzéseinek is kevés siker jósolható. Az emberi környezet társas jellegű, melynek szabályait nem lehet csak megtanulni, szokás és magatartásformát kell alakítani. A kisiskolás gyermekek esetében ennek a módszere is főleg a játék.

Belső természetes környezetünkhöz kapcsolódó nevelési feladat az egészségünk megőrzésére, az egészséges életmódra törekvő magatartásforma kialakítása. Az, hogy egészségesek vagyunk, vagy annak érezzük magunkat, nem csak egyedül fizikai állapotunktól függ. Az egészség fogalmához a lelki és a szociális egészséget is hozzákapcsoljuk, és fejlesztését faladatnak tekintjük. Itt is tetten érhetjük, hogy az általunk különböző területekre felosztott környezet egyes részei szorosan összekapcsolódnak, testünkbe külső környezetünkből jutnak be jó és rossz dolgok, ha vigyázunk külső környezetünkre, azzal az egészségünket is védjük.

Belső emberalkotta környezetünk olyan tulajdonságaink sokasága, mely a másik ember hatására alakul ki, mint az önértékelés, önbizalom. Ezen tulajdonságok megfelelő kialakítása is játékos tevékenységekkel, drámapedagógiai módszerekkel érhető el.