13.7. Fejezetzáró

Pedagógiai tér

A pedagógiai tér fogalma az oktatási intézmény tereit mint az intézmény fizikai megvalósulását és annak környezetét (tehát az építészet felőli megközelítést), és a pedagógiai célú működést szolgáló tereket foglalja magába. Utóbbi azokat a tereket tartalmazza, amelyek egyrészt a pedagógiai funkciók megvalósulása, másrészt a pedagógiai interakciók létrejötte számára biztosítja a tárgyi környezetet.

Bővebben: Hercz – Sántha tanulmányában (ld. Kitekintőben)

A pedagógiai terekkel kapcsolatos érdekesség a neveléstörténeti vonatkozás. A következő táblázatban a szerzők összegyűjtötték azokat a jellemzőket, amelyek a különféle reformpedagógiákból szivárogtak be, majd váltak általánossá az iskolákban és az óvodákban.

„Ha időben visszatekintünk, mindig is voltak a gyermekek számára fejlesztőnek tartott környezetek, „gyermek terek”: olyan terek, amelyeket az egyes kultúrák más-más módon képzeltek el és valósítottak meg. A gyakorlatban azonban az eredetileg is gyermekeknek szánt, pedagógiai célokkal tervezett és épített épületekről csak a 19. századtól, a gyermekkor szerepének átértékelődésétől beszélhetünk. Míg a legtöbb neveléstörténeti forrás a gyermekközpontú terekről mint a gyermekek érdekében létrejött, társadalmi szempontból jótéteménynek tekintendő megvalósulásáról beszél, napjaink gyermekkor-kutatói azért kezdenek panaszkodni, amit két német szociológus, Helga és Helmut Zieher „szigetképző” gyermekkornak („islanding” of childhood) nevez, azon a tendencián tehát, hogy a  gyermeki tereket elszigetelik egymástól, és a felnőttek által használt terektől is (Childrens’ places, 2009).” (in: Hercz – Sánta, 2009)

Térelrendezési sajátosságok néhány reformpedagógiai iskolamodellben (in: Hercz – Sánta, …)

Hercz Mária – Sántha Kálmán (2009): Pedagógiai terek iskolai implementációja. Az architektúra és a funkcionális terek hatása a mindennapok pedagógiai világára. In: Iskolakultúra, 9. sz. 78-94.o.