3.4. Képzelt és valós elvárások
A korábbiakban említés szintjén már felmerült a pedagógusokkal szemben támasztott elvárásrendszer, azonban mint minden más szociális jelenség, az efféle ítéletalkotás is többtényezős folyamatban értelmezhető, amelynek az egyes elemei egymásra hatással vannak, összefüggnek. A következő ábra azt hivatott szemléltetni, hogy a pedagógus hatékonyságának megítélése közel sem objektív, egy szempontú folyamat, hanem a szociális környezet különböző területeiről más-más fókuszpontú értékelés során történik meg az óvó néni, óvó bácsi „megbélyegzése” a „jó”, vagy „rossz” jelzőkkel – még ha nem is az imént leírt, nyers szavakkal, de a belső értékelés eredménye kimondatlanul is hat az értékelő és értékelt kapcsolatára.
Az tehát, hogy egy pedagógus hatékony, vagy nem, az előre megfogalmazott, vagy kimondatlan elvárásoktól is függ. pl.: Ha az óvoda helyi pedagógiai programja elvárásként fogalmazza meg, hogy a gyermek képes legyen késsel és villával enni nagy csoportos korára, akkor az óvodapedagógus a vizsgált elvárási területen akkor számít hatékonynak, ha csoportjában minden gyermek megtanul nagy csoportos korára késsel és villával enni.
A fenti ábra természetesen a teljesség igénye nélkül mutatja be a pedagógusokkal szemben támasztott elvárások forrásait – ezáltal az őt értékelő laikus, és szakmai személyek, szervezetek, intézményeket is – hiszen valamilyen formában a társadalom minden rétege véleményt alkot az egyes pedagógusról, illetve a pedagógustársadalomról, ha más forrásból nem, hát saját gyermekkori tapasztalatai, élményei alapján általánosít. Éppen ezért a pedagógus munkáját értékelő laikus személyek, társadalmi csoportok nem feltétlen valós elvárásokat támasztanak az egyes óvodapedagógusok, és ezáltal a pedagógustársadalom felé.
Emiatt is olyan nehéz meghatározni, hogy a XXI. század pedagógusa mely területeken kell, hogy kiválóan helyt álljon, mely feladatok nevezhetők kötelességének, és melyek tartoznak már a családi nevelés körébe.
Nomen est omen: a pályakezdők megnevezései
Az OECD (2007) vizsgálatok legfrissebb eredményei szerint a pedagógusi pályát elhagyók jelentős része a pályakezdők közül kerül ki. Ez pedig ugyancsak azt támasztja alá, hogy a pedagógusok sikertelenségük, a túlterheltség, a társadalmi és/ vagy anyagi megbecsülés hiánya, illetve egyébtényezők miatt kénytelenek az általuk választott szakmai életutat megváltozatni.
A pályakezdő pedagógusok igen gyakran rendelkeznek pályaszocializációs problémákkal, hiszen a pedagógus általános megítélése is igen negatív még napjainkban is, és a szakmai énkép jellemző eleme a „nemzet napszámosa” sztereotípia. A tanárok igen nagy része ezért áldozatként, vagy jobb esetben is mártírként tekint önmagára (Horányi, 2000). Hasonlóan negatív képet fest erről már Zsolnai József (1995) is, aki a negatív szakmai énképet a professzionalizáció hiányával hozza összefüggésbe. Elmélete szerint ezek a pedagógusok pályájukat nem mint hivatás, hanem szakmaként élik meg. Ennek az elkeserítő pályaképnek a javítására pedig a társadalmi elfogadottság, megbecsülés jelenthetne megoldást (Zsolnai, 1995).
A fent említett idézetek, hasonlatok ugyan a tanári megítélésre vonatkoznak, azonban értelmezhetjük úgy is, mint a pedagógustársadalom görbe tükre.
A pályakezdő, illetve hallgató óvodapedagógusok megnevezései ugyancsak beszélő nevek a társadalmi megbecsültség tekintetében. Minden bizonnyal ismertek lehetnek számunkra az alábbi, gyakran használt kifejezések: „hallgató óvó néni”, „kis-óvó néni”
Míg a magyar jelzők egyértelműen alacsony társadalmi megbecsültséget tükröznek, érdemes határainkon túl, kissé nyugatra tekinteni, ahol a pályakezdő pedagógusokat a következő jelzőkkel „címkézik” meg: „freshmen” („friss ember”), „teacher trainee” („pedagógus gyakornok”)
Nyilvánvaló tehát, hogy az óvodapedagógusok – és a pedagógustársadalom általában – társadalmi szintű megítélése erőteljesen kihat az egyén saját szakmai énképének, énhatékonyságának megítélésére is.
A pedagógusok presztizsének növelése iránti igény, ezáltal helyzet tarthatatlanságának felismerése már megtörtént, azonban társadalmi szintű változások eléréséhez nem kis energia és idő befektetésére van szükség. A pedagógus életpályamodell bevezetésével – ezáltal a pedagógusi karrierépítés lehetőségének magadásával – illetve a pedagógusi fizetések emelésével már elindult egy pozitív irányba mutató változásokat célzó folyamat; kérdés, hogy elegendő lesz-e ez a kívülről jövő reformkísérlet a pedagógusi hivatás megítélésének javításához.