Skip navigation

9.3. A metakommunikáció és a "testbeszéd"

A pedagógusjelölt megjelenik az óvodában, s még meg sem szólal, amikor már hatással van másokra. Az emberek első pillantásra felmérik a másikat, ösztönösen reagálnak az általa küldött jelzésekre, melyek alapján automatikusan besorolják valamilyen típusba, véleményt alkotnak róla. Részfejezetünkben összefoglaljuk azokat – az olvasó által valószínűleg ismert – tudnivalókat, amelyek segíthetik a kollégákkal, a szülőkkel, és a gyermekekkel való sikeres kommunikációt.

1. A nem verbális kommunikáció szerepe és jellemzői

1.1.  A nem verbális kommunikáció szerepe

Az ember beszéd közben sok olyan testi változást hoz létre, amellyel ösztönösen vagy tudatosan megerősíti (rossz esetben gyengíti, hiteltelenné teszi) szóbeli mondanivalóját. A szóbeli üzenetek a személyközi kommunikációnak csak kis részét alkotják. A szavakat, mondatokat általában nem verbális jelzések sokasága kíséri, mely alátámasztja, módosítja, vagy éppen felváltja a verbális üzenetet. A testi változások akkor is kifejeznek szándékot vagy belső lelki tartalmat, ha az nincs összefüggésben a hangzásokkal. Az ógörög elnevezésen (meta = mellett) alapuló metakommunikáció szó tehát ezeket a másodlagos közléseket jelenti. Ezek ismerete és az alkalomhoz illő használata feltétlenül segít abban, hogy sikeresebbek lehessünk.

1.2. A non-verbális jelek dekódolása

A nem verbális üzenetek észrevétele, megértése, és a rájuk adott rekció általában sokkal automatikusabb, mint a szóbeli üzenetekre adott válaszok. A nem verbális üzeneteket gyakran kevésbé tudatosan értelmezzük, és követjük figyelemmel, mint a beszédet. Ennek következtében a nem verbális jelzések gyakran "kiadják" a beszélőt, feltárva attitűdjét, érzéseit és érzelmeit, melyeket - meglehet - nem akar kinyilvánítani. Az ilyen nem verbális "beszéd", a testbeszéd tájékoztathat bennünket arról, hogy egy személy mikor mond igazat, és mikor hazudik, hogy viszonyul hozzánk, mi a valódi mondandója számunkra, de arról is, hogy érdekesnek tartja-e mondandónkat vagy unalmasnak, elfogad-e bennünket, vagy valami miatt nem vagyunk szimpatikusak számára. Jelzéseinek megismerése hasznos lehet számunkra az élet minden területén.

1.3. A nem verbális jelzések funkciói, eredete és főbb csatornái

Funkciói

  • a társas helyzet kezelése
  • az én bemutatása (milyen vagyok: rendes, intelligens, kedves ember...)
  • az érzelmi állapotok közlése
  • az attitűdök kommunikációja
  • csatornavezérlés (ki beszéljen és mennyi ideig, ki következzék a beszédben; vagyis a nem verbális jelzéseknek a verbális csatorna ellenőrzésére szolgáló funkciója)

Eredetük

E szempontból három csoportba sorolhatók:

  • örökölt (ontogenetikus) jelek: a világ minden táján azonos jelentésük van; ezek az alapérzelmek arckifejezései (öröm, meglepetés, félelem, harag, undor stb.)
  • ösztönösen megtanult (filogenetikus) jelek: egy-egy nyelvi közösségre jellemzők, az adott kultúrától függenek.
  • egyezményes (konvencionális) jelek tudatosan tanult, ismert eredetű, meghatározott céllal használt jelek (pl. a siketnémák abc-je)

Főbb csatornáik

  • vokális jelek,
  • tekintet; mimika;
  • mozgásos kommunikáció - gesztus, testtartás, térközszabályozás,
  • emblémák (ruha, haj, díszek)
  • kronémika (az interakció időviszonya).

A felsorolt csatornák közül a vokális jelek, a tekintet, a mimika, az emblémák és a kronémika füllel, illetve szemmel érzékelhető; a gesztusra, a testtartásra, a térközre a mozgás is jellemző lehet. Hangsúlyozni kell, hogy ezeket a jelzéseket nagyon ritkán használják elszigetelten. Általában együtt, egymást kiegészítve, megerősítve kísérik a verbális kommunikációt.

2. A legfontosabb metakommunikatív és testbeszédbeli eszközök

Korábban már szóltunk arról, hogy a kimondott üzenet mellett a hanggal is nagyon sok mindent kifejezhetünk. Nem mindegy, hogy amit mondunk, hogyan mondjuk, a beszéd sebessége, a hangmagasság, a ritmus, a hangerő és a beszédtempó nem verbális jelzések, de nagyon szorosan összefüggnek a verbális tartalommal. Ezek: a hangsúly, hanglejtés, beszédtempó, ritmus, szünet, hangerő, hangszín.

Tekintet: "A szem a lélek tükre" halljuk ma is sokszor ezt a szólást. A tekintetnek a kommunikációs folyamatban szabályozó szerepe van. Visszajelzést ad a befogadóról, a megértésről, a másik személyhez való érzelmi viszonyról. A tekintet a kommunikációs folyamatban többnyire öntudatlan, de különböző társadalmi viszonyokban megszabott lehet iránya és tartalma. A tekintet erősen kultúrafüggő. A szemkontaktus annyit jelent, hogy akivel beszélünk, annak a szemére, vagy legalább az arcára nézünk. Hibás a túlzott szemkontaktus, a partner túl merev, kutató nézése, de ugyanúgy helytelen tekintetének kerülése is.

Ha egy csoporttal kommunikálunk, akkor is érvényesek ezek a szabályok. Ne sajnáljuk az időt a szemkontaktus felvételére! Beszéd közben szemünkkel érdemes a csoporton, vagy a szülői értekezleten a sorokon végigtekinteni. Sokat segíthet biztonságérzetünk fokozásában, ha megkeressük azokat az arcokat, amelyeken látjuk, hogy tetszik nekik, amiről beszélünk.

Mimika: A tekintet, a nézésmód arcmimikába ágyazva jelent emberismereti forrást. A mimika az érzelmi viszonyok tükröződése az arcon. Az érzelmek kifejezésében a szemnek, a szemöldöknek és a szájnak van szerepe. Előnyös az élénk mimika, érzelmeink vállalása. Akik azonban érzelmeiket túlzottan átélik, általában túlzott mimikai változásokat mutatnak. A túlzott mimika színpadias, az arcmimika élénkségének hiánya azért zavaró, mert a partner arcából nem látjuk érzelmi reakcióit beszédünkre. Ügyeljünk arckifejezésünkre, hisz az partnereink számára informáló. Fontos, hogy arckifejezésünk ne legyen ellentmondásban mondandónkkal! Ez különösen fontos, ha gyermekekkel dolgozunk, hisz ők elsődlegesen a nem verbális jeleket értik.

Gesztikuláció (pantomimika) A végtagok mozgásait, gesztusokat, testtartást jelent (kéz, karok, láb, törzs és a fej mozgásai). Az átlagember ritkán van tudatában annak a körülménynek, hogy testtartása, mozdulata, gesztusa közölhet egyvalamit, miközben hangja esetleg merőben mást mond. A nők általában jobb észlelők, mint a férfiak (női megérzés). Velük születik, felfogják és megfejtik a nem verbális jelzéseket.

A nem verbális kommunikációnak a gesztus a legkidolgozottabb jelzésrendszere. Megfigyelhetünk tudatos, konvención alapuló jelzést és öntudatlan gesztusokat. A gesztusok szabályozó funkciót is betölthetnek (beszéd megállítása, szerepcsere). A gesztusok közé soroljuk a fej, a kéz, a kar mozgását. A fej gesztusai többnyire jól elkülöníthető, világosan értelmezhető jelek.

A kéz gesztusai nagyon sokféle és árnyalt jelentést hordoznak, például hívhatunk, elutasíthatunk, tiltakozhatunk, könyöröghetünk, köszönhetünk is velük. A kéz gesztusai közül a nem tudatos jelek egy része a verbális kommunikációt kíséri. Gyakran a kéz mozdulataival fejezzük ki, ha szólni akarunk, ha folytatni, gyorsítani vagy megszakítani akarjuk a beszédet.

Velünk született gesztusok

  • Mosoly (süketen és vakon született gyermek is mosolyog)
  • Kar összefonása a mellkason
  • Férfiak általában a jobb kezüket dugják a kabát ujjába először, nők a balt.

Alapvető gesztusok:

  • Fejrázás, "igen","nem"
  • Mosoly
  • Fogvicsorgatás (támadás aktusából, állati eredetű)
  • Vállvonogatás (nem értem)
  • V-jelzés (kifelé fordított tenyér: győzelem) (Winston Churchill honosította meg a II. világháború idején)
  • Felfelé tartott hüvelykujj: élet - lefelé fordított hüvelykujj: halál (Római korból). A manapság népszerű „like”-jelnek is ez az eredete.
  • összekulcsolt kar, láb: védekezés, zárás
  • Tenyérgesztusok, kézfogás

Testtartás: A testtartás vizsgálata a test álló vagy ülő helyzetével, beszéd közbeni mozgásával foglalkozik. A test mozgása a kommunikáció alatt többnyire tudattalan, hacsak valami miatt nem figyelünk rá. Ügyeljünk rá, hogy testhelyzetünk mindenkor a helyzethez illő legyen.

Egy csoport előtti közlés során mindig állnunk kell, egyrészt a láthatóság-érthetőség, másrészt a közlés fontosságának hangsúlya miatt. Állásunk ne legyen merev, de hanyag sem. Lábaink ne legyenek tejesen zártak, hisz az túl merevnek, természetellenesnek hat. Beszéd közben csak minimális mértékben járkáljunk, ne zavarjuk vele a hallgatókat. Karunkat tartsuk lazán! Segíthet a természetes kézmozdulat. Végső szükség esetén egy odaillő tárgyat tarthatunk a kezünkben. A legfontosabb a szituációhoz való helyes alkalmazkodás.

Ilyen tipikus helyzet a szülői értekezlet, vagy a hallgatótársak, kollégák előtti beszámoló. Manapság sokszor előfordul, hogy felajánlják az ülő testhelyzetet, de ezt udvariasan utasítsa el! Ülve nem lehet ugyanolyan hatékonysággal előadni, bemutatni, meggyőzni.

A gyermekcsoportban való munka során is fontos, hogy a megfelelő testhelyzetet vegyük fel, s ezeket az adott pedagógiai helyzetnek megfelelően változtassuk. Az ülő testhelyzet, a gyermek mellé leguggolás, leülés a közvetlenséget, az egyenrangúságot kommunikálja. Ha a gyermekeket (pl. meséhez, játékhoz) körbe ültetjük a szőnyegre, mi térdelhetünk, illetve térdelő pozíció mellé ülhetünk, így mégis magasabban vagyunk, jobban átlátjuk a csoportot (s nem utolsósorban nők esetében elegánsabb is, mint a törökülés). Az udvaron, vagy szabadban azonban az álló helyzet, a séta a helyes, így a gyerekek is könnyen látnak bennünket, s mi átlátjuk a csoportot. Csoportnak szóló közléseink esetében pedig ez a leg célravezetőbb.

Térköz (proxemika): A kommunikációs folyamatban a tér, mint nem verbális jelzés, meglehetősen fontos szerepet játszik. Az ember térbeli szükségleteit Edward Hall amerikai kutató vizsgálta először az 1960-as években. Az emberek társas érintkezésbeli magatartásának megfigyelésével négy távolságot (zónát) különböztetett meg:              

  • bizalmas, vagy intim zóna (0 - 45 cm): Ide csak az emberhez érzelmileg közelállóknak szabad belépniük (szülők, házastárs, szerető, gyerekek, közeli barátok, rokonok).
  • személyes zóna (45-120 cm): Hivatalos és társas összejöveteleken, baráti találkozókon tartott távolság (kb. karnyújtásnyira), származástól, születési helytől függ.
  • társasági / társadalmi zóna (120-360 cm): Ilyen távolságot tartunk azokkal, akiket nem ismerünk eléggé (idegenek, asztalos, postás, új alkalmazott), személytelen ügyek intézése során alkalmazzuk.
  • nyilvános zóna (360 cm-nél nagyobb): Megfelelő távolság, ha nagy létszámú csoportokhoz intézzük szavainkat (illetve veszély esetén könnyű elmenekülni).

0 - 50 cm

0,5 - 1,5 m

1,5 - 3 m

3 m-től

Intim zóna

Személyes

Társadalmi

Nyilvános

Közeli

Távoli

Közeli

Távoli

Közeli

Távoli

Közeli

Távoli

Halk suttogás, közvetlen érintés, érzékelés

Suttogás még hallható, érintés nincs

Halk beszéd

Bizalmas témák halk megbeszélése

Normál hangvétel

Hangos, normális beszéd, nyilvános hely

Termen át, pl. előadás

Integetés, közlés távozóban

A kommunikációs folyamatban felvett távolságot a kulturális szabályok mellett befolyásolja a partnerhez való viszonyunk is. Óvodai munkánk során is figyelembe kell venni a fentieket. Nagyon jól tudjuk alkalmazni pl. a fegyelmezés során: minél közelebb sétálunk a gyermekhez, annál hamarabb ráérez, hogy helytelen dolgot csinál, illetve intim zónán belül nem tud nem figyelni ránk, elterelhetjük a nem kívánatos cselekedettől, felügyelhetjük, megnyugtathatjuk.

A csoportnak szóló közlésnél a pedagógiai szituációnak megfelelő távolságot kell felvennünk. Mesélés esetén a személyes zóna, egy körjáték tanulásánál a társadalmi zóna az ideális: minden gyermek lásson és halljon, s mi is minden gyermeket lássunk és halljunk.

 

Emblémák, tárgyi jelzések: A nem verbális jelekhez soroljuk a külsővel összefüggő, a külsőre utaló szignálokat Melyek ezek? Elsősorban a ruha, az öltözködés, a hajviselet és a test különböző díszei, a jelvények, jelvény értékű tárgyak.

Az óvodás gyermek különösen érzékeny a pedagógus minden jellemzőjére, s azok változására, s szívesen utánozza is a szeretett személyt. Különlegesen fontos tehát ezekre tudatosan is ügyelni, a gyermek számára jó példát adni, a szülők számára pedig a szerepelvárásainkból eredő jelzéseket kommunikálni. A helyszín és az alkalom határozza meg, hogy milyen mértékben legyünk elegánsak (napi munka, szülői értekezlet, ünnepség, részvétel társadalmi eseményen, szülők bálja, stb.).

Néhány tanács szülői értekezletre, vagy nevelőtestületi előadásra, bemutatóra:

- Alkalomhoz illően öltözködjünk! Megfelelően válasszuk ki ruházatunkat! Az óvodapedagógus mindig legyen elegáns, tisztelje meg a hallgatóságot, ő ebben az esetben hivatali személy. Ha a hétköznapokban köpenyt használ, ez esetben akkor sem illik.

  • Hölgyek esetében javasoljuk visszafogott kosztüm, vagy szoknya és világos  blúz vagy felső viselését. A térdközépig érő szoknyahossz az illendő. Tartózkodjanak a szélsőségektől, a túl rövid, ill. a már alkalminak is beillő öltözettől. Fontosak az ízléses kiegészítők (pl. kivágott blúz vagy ruha esetén nyaklánc viselése illendő; de elegáns lehet egy kitűző, egy sál vagy kendő is). Fontos a kiegészítők szín-és stílusbeli összhangja is.  A férfiak számára öltöny és nyakkendő viselete kívánatos, de legalább zakó, ing és nyakkendő.
  • Előadás tartásakor ne viseljünk nagyon színes, vagy élénk mintázatú ruhát! Az is fontos lehet, hogy ruházatunk színe ne olvadjon a háttérbe! (Pozitív és negatív példák megfigyelhetőek a televízióban.)
  • Cipőnk legyen elegáns, de kényelmes. Nem illik papucsban, vagy elöl nyitott szandálban megjelenni. Nem célszerű új cipőben kiállunk.
  • Ruházatunk, cipőnk mozgás közben ne keltsen felesleges zajt! (Ezt otthon feltétlenül ellenőrizzük!)

- Hajunk legyen ápolt, rendezett!

- Ne viseljünk politikai hovatartozásunkat, vallásunkat kifejező szimbólumokat, de feltűnő ékszert sem!