2.1. A tipikus pedagógustól az ideálisig

A pedagógus személyiségével, tevékenységével kapcsolatos írások olyan régóta léteznek, amióta a nevelés, a tanítás önálló szakma lett. Az elmúlt évezredek alatt fejlődött a tudomány, sokszor változtak a társadalmi, gazdasági körülmények s velük az oktatásról és a nevelésről való felfogás, a pedagógusok alapfeladata azonban mindig ugyanaz maradt: a gyermekek alkalmassá tétele a társadalomban való helytállásra (Hercz, 2007, 10. o.).  Mit értünk ezen az óvodapedagógusok esetében? A szocializáció és az individualizáció együttes megvalósítását: a gyermek egyéniségének tiszteletben tartásával a számára legideálisabb feltételek megteremtését személyisége alakulásához és alakításához. Ki és hogyan képes erre? Jó pedagógusnak születni kell, vagy tanulható ez a szakma is ugyanúgy, mint a többi?

Ha a pedagógus szót halljuk, az életünk során megismert sok-sok pedagógus és a fogalom a társadalmilag elfogadott sémája épül össze egy fogalommá, melynek jól meghatározható jellemzői vannak. Ezeket nevezhetnénk a „tipikus” pedagógus jegyeinek. Gondoljunk csak a tipikus matematikatanárra, testnevelőre vagy kémiatanárra, valószínűleg mindannyian hasonlóan képzeljük annak ellenére, hogy számos konkrét, a sztereotip sablontól eltérő pedagógust ismertünk. Vajon mit gondolunk a tipikus óvodapedagógusról? Mennyire tér el a számunkra ideálistól?

Az ideális pedagógusról is mindenkinek vannak meggyőződései, melyek helyességéről meg is van győződve, sőt ha szükséges, tudományos eredményekkel és személyes tapasztalatokkal támasztja alá.

A Ráhangoló gyakorlatban mindannyian meggyőződéseink, hiteink szerint határoztuk meg pedagógusképeinket. Tudjuk, hogy ezek a hitek tanultak, szocializációs folyamatunkban alakultak ki, szűrőként funkcionálnak, nehezen alakíthatók. Kutatók sora foglalkozott a ’népi ’ pszichológiai és pedagógiai gondolkodás kérdéseivel, s a pedagógus kutatások is hangsúlyozzák szerepét (Hercz, 2013).

Számos kutatás foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy ki a jó, ki az ideális pedagógus. 

Bóra (1989) kutatásában óvónőket kérdezett meg arról, hogy milyen tulajdonságokat tartanak fontosnak munkájuk eredményes végzéséhez.  A következő tulajdonságok szerepeltek: érdeklődés, humor, tapintat, gyengédség, tűrőképesség, megértés, sokoldalú képzettség, gyermekszeretet, empátia, ötletgazdaság, rugalmasság, elemzőképesség, állóképesség, önuralom, kedvesség, egyszerűség, az új iránti fogékonyság, érzelemgazdagság, elnéző magatartás, optimizmus. Ezek a listák azonban mindig folytathatók, mindig kiegészíthetőek és relatívak.

Ki a jó pedagógus? Ki a jó óvónő? Ki a jó óvó bácsi?

A hétköznapi életben gyakran felmerülő kérdés – főként az óvodaválasztás időszakában. Nagyon nehéz a válasz mind konkrét esetben, mind általában.  Konkrét esetben a legmegbízhatóbb válasz a visszakérdezés: kinek. Az, hogy egy pedagógus igazán hatékony, eredményes legyen, számtalan külső tényezőtől is függ – sok ilyen kutatás létezik – de a gyermekek személyiségétől is. Ha testvérek járnak ugyanahhoz a (jó) óvónőhöz vagy óvó bácsihoz, tapasztalhatjuk, hogy az egyik számára ideális, a másik nem rajong olyan mértékben érte.

Az óvodapedagógus külső (települési), vagy óvodán belüli megítélését is befolyásolhatja számos tényező: a fenntartói elvárásnak megfelel-e; nem különbözik-e nevelési stílusával, módszerhasználatával nagyon a többiektől, stb. Nagyon összetett kérdések ezek. 

A pedagógussal szembeni elvárások mindig nagy mértékben történeti, nemzeti és társadalmi jellegűek. Más időben, más-más országban, más-más társadalmi helyzetben különféle írott (jogszabályi) és íratlan (a jogszabályokon felül a társadalomtól, a szülőktől elvárt) követelmények érvényesek. A pedagógiai tartalmak az aktuális pedagógiai paradigmák (nézetrendszerek, szemlélet) függvényei. Utóbbiakra a hétköznapi szóhasználat a divat kifejezést használja: vannak éppen abban a pillanatban divatos eljárások, szemléletmódok, amiknek a használata függetlenül attól, hogy a gyermeknek valójában hasznos-e, tudományosan igazolt-e a hatása, divattá válik, s az azt alkalmazó pedagógus vonzó lesz, jó pedagógusnak minősül. Az adott óvoda szemlélete és az óvodapedagógus szemlélete eltérő lehet sok tekintetben. Ha ez az eltérés a munka színvonalának vagy értékelésének rovására megy, ha az adott óvodapedagógus nagy mértékben kilóg a közösségből, sok konfliktussal dolgozik, az a gyerekek számára sem jó, akkor sem, ha pozitív módszereivel tűnik ki.

A kezdő pedagógusok számára azért fogalmaztuk meg e gondolatokat, hogy ha nem volna olyan sikeres, amilyen szeretne, lehet, hogy csak nem jókor van jó helyen, meg kell keresnie azt a munkahelyet, óvodát, ahol elképzeléseit tudja érvényesíteni!

Az „eléggé jó” óvodapedagógustól az ideálisig

A címbeli kifejezést Bettelheim-től kölcsönöztük aki a szülőknek írt népszerű könyvében, Az „elég jó” szülő címűben így ír: „Ha valaki jól akarja fölnevelni a gyermekét, nem kell feltétlenül tökéletes szülőnek lennie: „a tökéletesség halandó ember számára nem elérhető. Az viszont lehetséges, hogy elég jó szülők legyünk – vagyis olyan szülők, akik jól nevelik gyermekeiket. Ha erre törekszünk, nevelési hibáinkat – melyeket legtöbbször épp azért követünk el, mert gyermekeinkkel kapcsolatos érzelmeink túlságosan erősek – bőségesen ellensúlyozni fogják azok a helyzetek, melyekben helyesen cselekszünk.” 

Pedagógusként nagy terhet vesz le a vállunkról, ha tudatosítjuk: nem lehetünk tökéletesek, bár erre törekszünk, szeretnénk minél jobban megközelíteni az „ideális” pedagógusról alkotott képet.