9.1. A kommunikáció és a pedagógiai kommunikáció

A kommunikáció fogalmának felidézésekor általában mindenkinek az klasszikus adó – vevő alapú fogalom jut eszébe. Ha végiggondoljuk azonban kommunikációnk főbb típusait, minimum kettőt igen könnyen elkülöníthetünk:

a)      közléseink (Egyszeri üzenetátadás – ez a hagyományosan tanult modell – példa az előadás, levél, e-mail, blog, melynek során az üzenet vevőjét befogadónak tekintjük)

b)      beszélgetéseink (Kölcsönös információcsere, mondandónk a vevő szerinti alakítása, módosítása – mindkét fél aktív részvételére épít)

Sokféle okból, céllal kommunikálunk, s ezeknek a ’produktumoknak’ más-más jellemzői, pedagógiai kritériumai és következményei vannak.  A téma tudományos kutatói számos irányzatot különböztetnek meg, melyek pedagógiára vonatkoztatva.

Nehéz dolgunk lenne, ha röviden meg akarnánk fogalmazni, hogy milyen a hatékony kommunikáció. Még nehezebb, ha azt a pedagógiai kommunikációra kellene vonatkoztatnunk. Az egyik legfontosabb jellemző biztosan a hitelesség.

Az önkifejezés hitelessége magában foglalja, hogy tudatában legyek saját érzéseimnek, gondolataimnak, motivációimnak, és amit ki akarok fejezni, azt világosan tegyem. Egyúttal azt is tudnom kell, milyen hatást váltok ki a másik félben, jelen esetben a gyermekben, szülőben, kollégában.

Befogadói szerepben az aktív hallgatás vagy figyelés, és az empátia elsőrendű jelentőségű. Az értő figyelem hatására a közlő megértettnek és elfogadottnak érezheti magát, megnő a bizalma az óvodapedagógus felé.