3.1. Pályakezdő óvodapedagógusnak lenni…
Pályakezdőnek lenni nem könnyű, bármilyen területen is helyezkedik el az ember. Hiszen a szakmáját frissen megszerzett szakember egyszeriben kénytelen felnőni a feladathoz, hogy együtt dolgozzon már gyakorlott, rutinos kollegákkal. S minél hangsúlyosabb a szakmai hatékonyság kialakulásában a pályán megszerzett, és kialakított rutin, annál inkább érzi ennek hiányát a pályája elején álló ifjonc is. Nem meglepő tehát, hogy igen gyakran felmerülő jelenség pályakezdő pedagógusok körében az úgynevezett „reality shock”.
A pedagógia területén ugyanis kiváltképp fontos szerepet játszik a gyakorlati tudás a szakmai énfejlődés alakulásában. Emellett persze érdemes említést tenni továbbá a belépő nézetek, az értékelő rendszer, és a reflexió befolyásoló jellegéről is, melyeknek felismerésével már megtehetjük az első lépést afelé, hogy az említett befolyásoló erők inkább pozitív irányú vektorokként működjenek, mintsem visszatartó tényezők gyanánt (Falus, 2001).
A hazai és a nemzetközi kutatások eredményei alapján azonban sajnos tudjuk, hogy a szakmai énhatékonyság pozitív irányú változását indukáló folyamat alapját képező tudatosság hiányzik a pályakezdő pedagógusok munkájából. Hivatásuk kezdő pedagógusai a témával foglalkozó kutatások tanulságai szerint nincsenek tisztában sem a szakma elvárásaival, sem pedig saját erőikkel, eszköztárukkal (Köcséné, 2009; Falus, 2001).
Az óvodapedagógusok kezdeti nehézségei
Amikor a szakirodalom, vagy akár a nehézséggel küzdő ifjú pedagógus maga azt állítja, hogy a pályakezdő óvodapedagógusok gyakorlati munkájuk során nehezebben boldogulnak, akár közvetlen, akár közvetett módon, de mindenképp összehasonlítás eredményeképpen kerül kijelentésre az imént említett konklúzió. Az összehasonlítás tárgya pedig egyrészt a fiatal, tapasztalatlan, főiskolát frissen elhagyott óvodapedagógus, másrészt pedig az idősebb, már tapasztaltabb, sémákkal, rutinokkal rendelkező kollega. Tudvalevő ugyanis, hogy a gyakorlati tudás, a kialakított sémák, és rutinok hiánya az egyik fő ok, amely igen nagy mértékben megbonyolítja a fiatal óvó néni vagy óvó bácsi mindennapi munkáját.
Az idő múlásával azonban az egyes konkrét problémahelyzetek megoldásával a pedagógus belső sémákat, majd úgynevezett forgatókönyveket, rutinokat alakít ki annak érdekében, hogy a jövőben hasonló helyzetekben ne kelljen újra teljesen új megoldási tervet készítenie, s energiáit más területekre koncentrálhassa (Falus, 2001).
A pedagógiai gyakorlat azt mutatja, hogy a pályakezdők esetében bizonyos szakmai jellegű problémák általánosan jelentkeznek. Ennek oka természetesen nem a kellő mélységű szakmai ismeret hiánya, hiszen a felsőoktatási képzés vizsgái során a hallgatók már tanúbizonyságot tettek elméleti tudásuk alaposságáról, ezen ismeretek gyakorlatba történő átvitele azonban a legnagyobb valószínűséggel nem történt meg a kellő alapossággal. Képzeljük csak el, hogy hogyan történik egy átlagos foglalkozásra való felkészülés:
1. A főiskolai képzés során elsajátítja a szükséges nevelés- és tanítás-módszertani ismereteket, számos szakdidaktikával ismerkedik meg egy adott tevékenységi területen belül.
2. Hospitálása során megfigyeli az egyes – korábban már megismert módszertani fogásokat, a különféle tevékenységek szervezésének, s a tudás átadásának egyes módjait, egy-egy konkrét példát lát az egyes nevelési problémákról, fegyelmezési formákról is - amelyek gyakran a szakirodalomban olvasottaktól és az elméletben tanultaktól eltérhetnek.
3. Tervet készít a foglalkozásáról, amelyben közli azokat a tartalmakat, és módszereket, amelyeket a hatékony foglalkozás megtartása érdekében használ majd.
4. A foglalkozás megvalósulása előtt a gyakorlatvezető, és a főiskola módszertant oktató tanára is tüzetesen átnézi, értékeli a tervet
5. A foglalkozás bemutatásra kerül.
A fenti felsorolás kronológiailag egymásra épülő eseményeket tartalmaz. Azonban ha a felkészülés során a hallgató bármely szinten hiányosságot mutat, könnyedén hárulhatnak elé előre nem látott, nem tervezhető akadályok. Vannak ugyanis a foglalkozásnak olyan részei is, amelyek nem tervezhetőek, így a hallgató, aki előre megírt „receptje” szerint dolgozik, nem biztos, hogy kellő rutin hiányában tudja kezelni a váratlan helyzeteket. (A tervezésről módjáról részletesen beszélünk majd a 6. fejezetben.)
Egy óvodapedagógus számára tanulni a motiválásról, illetve a fegyelmezés hatékony módszereiről és a gyakorlatban nem az automatizálás szintjéig alkalmazni azt, kissé sarkítva nagyjából olyan lehet, mint megtanulni finom ételek, néhány sütemény receptjét, és cukrász végzettséget szerezni úgy, hogy a tanuló nem gyakorolta be az egyes konyhai eszközök használatát, s a receptet csak az adott körülmények között, az adott arányokkal lenne képes megcsinálni. ( A fegyelmezés problémaköréről és a megoldási lehetőségekről a 8. fejezetben lesz szó.)
Bármilyen szakmáról legyen tehát szó, egy kezdőnek mindenképpen szüksége van bizonyos gyakorlatra, amely során a szükséges rutint elsajátítja. Nem mindegy azonban, hogy az illető szakember milyen kockázati tényezőkkel dolgozik. Hiszen egy cukrász kára jó esetben – természetesen itt is el tudunk képzelni kevésbé jó eseteket is – egy tepsi odaégett sütemény lesz, míg egy munkájához nem kellően értő pedagógus talán életre szóló károkat okozhat a kezébe kerülő legjobb esetben is egy csoportnyi „gyermekanyagban”.
Aggodalomra azonban semmi ok! Az óvodapedagógus szakma „know-how”-ja ugyanúgy megtanulható, mint más szakmák szakmai fogásai! Könyvünk is ezt kívánja segíteni.