Hogyan táncolják a standard táncokat?

Az elsődleges a táncok karaktere, a tánconként különböző haladó mozgás. Igen, a standard táncokat haladó táncoknak nevezzük a latin, inkább helyben táncolt táncokkal szemben. A standard táncok lényege a térben-táncirányban történő haladása forgásokkal együtt. A standard táncok jellemzője a nyugodt, stabil felső test-tartás. A standard táncoknál a partnerek testkontaktusban vannak, úgymond „összekötve”. Ez azt jelenti, hogy a két partner között helyezkedik el a kettejük egyensúlyi tengelye. Ez az érzet akkor alakul ki, ha mielőtt felveszi a páros a tánctartást, előtte megtalálják saját, egyenes tengelyüket. Ezután meg kell említeni a fél- test eltolódást, ami annyit jelent, hogy a párosok, miközben kontaktusban vannak, nem pontosan szemben állnak egymással, hanem mindketten a partnerük jobb oldala felé próbálnak összpontosítani úgy, hogy a lábfejek szabad utat engedjenek egymásnak. A zene és a ritmus alapvető fogalom egy táncos számára. A táncban a zene mozgássá alakul át. Minden egyes báli táncnak megvan a maga sajátos alapritmusa, a zenei- táncos karaktere és a speciális tempója. Az Angol keringő nyugodt, lassabb tempójú, a Bécsi keringő a bálok jókedvű, lendületes hangulatát teremti meg a lendületes ritmusokkal, dallamokkal. A Tangó inkább a drámai mivoltára helyezi a hangsúlyt, ebben a táncban a lassabb és a gyorsabb ütések hirtelen váltakozása a meghatározó a gyors és lassabb lépésekkel, illetve a meglepő fejmozgásokkal. A Slow fox lendületes, folyamatos zene. A Quick stepben a gyors szökkenések, futások a jellemzők a pergő ritmusokra. A versenyeken a pontozóbírók általában a legfőbb pontozási szempontnak a zenét és annak helyes felismerését tartják. Előfordulhat, hogy a páros zenén kívül van, ha nem a megfelelő ütemre lépi a megfelelő lépést. Ha a táncos és a zenei impulzusok egybeesnek, akkor ismerhető fel a mindenkori tánc tipikus alapritmusa. A következő fontos momentum a tánctartás. Különböző tánctartások léteznek, amelyek lehetnek szorosabbak vagy távolságtartóbbak. Napjainkban is több stílus létezik a tánctartás tekintetében. Az egyik elmélet szerint a párosok egymást ’használva’ egy közös tengelyt alkotnak úgy, hogy testük a csípőjüktől kezdve a lengőbordákig simulnak össze. Ez által a felek minél jobban tudják segíteni egymást abban hogy úgymond nagyobb legyen a tartás, nagyobb legyen a fejek között a távolság. Más elvek szerint nem fontos a szoros testkontaktus. Úgy vallják, hogy mindenki végezze a saját munkáját, saját erejéből és, hogy ennek a tolásnak, ami az előző elvnél alapvető volt, nem kell nagynak lennie. Van olyan, aki úgy tartja, hogy a nő legyen minél egyenesebb az alaptartásban, és a pózoknál, illetve az emelkedéseknél növelje a pozíciót. Mások szerint a nő feje legyen végig távol partnere fejétől, ezáltal képezve egy nagy ellipszist a tartáson keresztül. A szakirodalom szerint két fontos pozíciót különböztetünk meg egymástól: az egyik a zárt tánctartás, a másik pedig a promenád, vagy más néven nyitott tánctartás. A zárt tánctartást a zárt szembenálláskor veszik fel, míg a nyitott tánctartást, az úgynevezett promenád állásban táncolják. Mindkét fajta tánctartás megjelenik az Angol keringőben, a Tangóban, a Slow foxban és a Quick stepben is, ám a Bécsi keringőben inkább a zárt állás a jellemző. Tehát összefoglalva, tánctartás alatt a következőket értjük: az egyéni testtartást, a két test egymáshoz viszonyított helyzetét, a lábak, illetve a lábfejek helyzetét, az érintkezési pontokat valamint a kar – és a fejtartást. A következő pont, amit mindenképp meg kell említeni a vezetés és követés. A standard táncokban zömmel a férfi vezet, hiszen a férfi táncolja legtöbbször az előrehaladó akciókat, s így jobban átlátja a táncparkettet. Az egész testtel történő határozott előremozdulással, a stabil testkontaktussal, illetve jobb keze nyomásával kommunikálja a mozgást partnerének. Ahhoz, hogy a váratlan helyzetekben a férfi módosítani tudjon haladásuknak irányán, illetve az előre elkészített koreográfián, rengeteg gyakorlásra van szükség. Magas osztályos párosok esetében a versenyeken szinte elkerülhetetlenek az ütközések, így fontos, hogy előre megkoreografált kerülőlépésekkel haladjon tovább a páros annak érdekében, hogy mindez ne látszódjon, miszerint változás történt a kigyakorolt mozgássorban. Természetesen bizonyos mértékben a nőnek is vezetnie kell, ha aktívan előre táncol, mivel a testkontaktus eközben sem szakadhat meg. Természetesen a fordulásoknál a mozgás külső ívén haladó partner mindig aktív, jobban halad, úgymond tolja a súlyát lábai segítségével, míg az a fél, aki a belső íven vagy hátrafelé halad, inkább passzív, más szóval adja a helyet az előre haladónak. Nyilvánvalóan ez akár egy figurán belül is változhat.  A nő számára nagyon fontos, hogy ugyebár a férfi vezetését alapvetően követnie kell (ehhez az is kell, hogy a férfi jól tudjon vezetni), a saját mozgását önállóan hajtsa végre és a tánclépésekben aktívan vegyen részt, és valósítsa meg. A lépéssorokban, a tempóban és a ritmusban lehetőleg alkalmazkodó képesnek kellene lennie, hogy a harmonikus, közös mozgás létrejöhessen. Ahhoz, hogy egy tánc tökéletes legyen beszélnünk kell a lábtechnikáról is. A standard táncokban a lábtechnika többé- kevésbe megfelel az ember természetes mozgásának. Fontos, hogy a lábak szinte minden lépésnél, enyhe kontaktusban van a talajjal. Tehát miközben vezetjük a lábunkat nem kell felemelni, kivéve ha a figura megköveteli, pl: right lunch, magas lábnyújtással. Tehát ha tehetjük, mindig a talaj felé nyomjuk lábainkat. Az előre lépések legtöbbször sarokkal kezdődnek, majd a féltalpon keresztül gördülnek le. A hátralépések során először a lábujjakra helyeződik a testsúly, majd a féltalpon át a sarokig gördülnek át. A test mozgásait tekintve megkülönböztetünk testfordítást (rotáció) és testhajlást (sway). Rotáción, vagy ellenmozgáson a test ellentétes oldalának egyidejű előre- vagy/illetve hátrafordítását értjük a lépő, dolgozó lábhoz viszonyítva. Ez nagyrészt a fordulások elindításához szükséges, más néven a test lendületvevőjének is nevezhetjük. Hajláson a test függőleges tengelyének a lendülettel ellentétes irányú hajlását értjük jobbra vagy balra. A hajlást inkább a mozdulatok végén alkalmazzuk egy mozdulat, póz, vagy figura befejezésére. Maga a testhajlás azáltal keletkezik, hogy a medence oldalirányba rézsútosan áll, mindeközben a test külső oldalát megnyujtuk. A derék természetesen eközben nem törik meg. A swing táncok jellegzetessége az emelkedés és a süllyedés. Emelkedésen azt értük, mikor a test súlypontja az alaphelyzet fölé kerül, teljes mértékben a lábujjakra. A süllyedés, vagy más néven ereszkedés során a test súlypontjának megváltoztatása az alaphelyzet alá esik, a térdek még jobban hajlítanak. Az emelkedés és a süllyedés mindig egy lépés elején vagy végén történik. Itt meg kell említeni kivételként a Tangót, hiszen ebben a táncban végig egy szintben kell táncolni, minden figurát azonos magasságban, enyhén hajlított térddel kell végrehajtani.