Skip navigation

Kajakpóló

A szabály Bíró Melinda leírása alapján kerül publikálásra. ,,A kajakólót 5 játékos játssza, akik egymás között adogatva a labdát megpróbálják azt a víz fölött lebegő kapuba juttatni. A játékosok erre a célra kialakított kajakokban ülnek, evezővel a kezükben, így mozognak a pályán. Az evezőt nem csak az előrehaladáshoz használják, de a labdatovábbításban, és a védekezésben is jelentős szerepe van. A játékosok nem tarthatják maguknál 5 másodpercnél tovább a labdát, passzolniuk kell. A hajók gyakran ütköznek, sőt még borulnak is. Habár merőlegesen tilos az ütközés, de oldalról, szemből engedélyezett, ami igen látványossá teszi a játékot. Még az is előfordul, hogy a kajakosok átgázolnak a másik hajóján, vagy betaszítják a kormányosát a vízbe. A védőfelszerelésen kívül természetesen a szabályok is védik a játékosokat, de keretek között azért engedik a látványos befordításokat, ütközéseket. A sportág számos izgalmas, és látványos technikai elemet tartalmaz. A nézők nagy örömére a labdát birtokoló ellenfelet szabad felborítani. Az így víz alá bukó játékos „eszkimózhat", azaz átfordulhat a hajójával a víz alatt" (Bíró, 2011).

12. kép. Kajakpóló mérkőzés (Bíró, 2011).

"A sportághoz számos felszerelésre van szükség: kapura, kajakra, lapátra és persze labdára. A játékosok speciális védőöltözéket viselnek, ami a sérüléstől óvja őket. A kajakok a kajaksportban használttól sok mindenben különböznek. Laposabbak az átcsúszások miatt, az orrésznél pedig lekerekítettek, az ütközések tompítása végett. A beülőrésznél a kajakok fedettek, hogy megakadályozzák a víz bejutását és a kajak elsüllyedését. A lapát egy 220 centiméter hosszú kéttollú eszköz, ami az evezésen kívül a labdatechnikában is fontos szerepet kap. A kapu a víz fölé emelt, 1 méter magas és 1,5 méter széles. A labda a vízilabdások által használt 4-es, 5-ös méretű, kortól, nemtől függően. A játékosok egyéb öltözéket, és védőfelszerelést is használnak. Minden játékosnak kötelező a vállakat fedő azonos színű öltözetet, illetve számmal ellátott úszóképes mellényt és rácsos, arcvédővel ellátott sisakot viselnie" (Bíró, 2011).