Skip navigation

Kupac kukac

Létszám: tetszőleges osztálylétszámot kettéosztott vagy több csoportba osztva kialakítunk.

Szükséges szerek, eszközök: tornaszőnyeggel vagy tatamival fedett talaj (négyzet vagy kör alakú), végső esetben a szimpla talaj. A játékosok számától függően kialakított, kijelölt terület. Stopperóra.

Fejlesztő hatás: testközelség megszokása, fogáskeresés, erőfejlesztés, küzdőképesség.

Több vagy az osztály létszámot kettéosztva azonos létszámú csapatokat alkotunk ki. Az egyik csapatot elnevezzük kukacoknak és a kijelölt területen elhelyezkednek hason fekvésben, egymás hegyén-hátán összekapaszkodva, kupacot alakítva. Lehet más kiinduló helyzetet is elrendelni.

A másik csapatot elnevezzük kupacbontóknak, akik felkészülnek a kijelölt területen kívül. A tanár jelére megkezdődhet a játék, amelynél a kupacbontók igyekeznek szétszedni, szétbontani az összekapaszkodó kukacokat, és kihúzni a területről. Akiket kihúztak a területet határoló vonalon kívülre, azok a játékosok kiesnek.

A tanár méri a szétszedés és kihúzás idejét. Ezután a csapatok szerepet cserélnek. A játék végén az a csapat lesz a nyertes, amelyiknek kevesebb időbe tellett kihúznia a másik csapatot.

Szabályok:

  1. tilos a fejet hátrafeszíteni;
  2. tilos az arcra nyomást gyakorolni, szemet, fület, ajkakat bántani;
  3. tilos a karokat, lábakat, ujjakat kicsavarni, feszíteni;
  4. tilos a gerincet feszíteni, karmolni!