Skip navigation

11. Szótanulás, szócsaládok tanítása

Szótanulás

A szótanulás az idegen nyelv elsajátításának alapja. Ezért a legfontosabb cél az, hogy a tanulók hosszú távú emlékezetébe kerüljenek a megtanult szavak. A bemeneti információk először a rövid távú memóriába kerülnek, és hamarosan ki is ürülnek onnan, kb. 2-3 percig tárolódnak. Minél nagyobb az egységnyi idő alatt betáplált adatmennyiség, annál hamarabb merül feledésbe. Ha időben jobban széthúzva és kisebb adagokban helyezzük az információkat a rövid távú memóriába, akkor hosszabban maradnak meg. De hogyan lehet ezen az időbeli korláton átlépni?

Repetitio est mater studiorum? A fentebb megadott időtávot viszonylag egyszerű technikákkal ki lehet tolni. Mindenki volt már olyan helyzetben, amikor egy számot, PIN-t vagy belépési kódot meg kellett jegyeznie, és a szám- vagy betűsor ismételgetésével, a rövid távú memóriába való újra és újra történő bevitelével hosszabban megőrződött az információ. Ez a technika azonban úgy tűnik, mégsem feltétlen alkalmas a tartós tárolás megvalósítására, mert pl. egy hosszú telefonszám még sok ismétlés után sem marad meg. A kulcs a felidézés lehet. Saját magunk időről-időre történő „kikérdezése” segít az információ elmélyítésében. Már maga a felidézés megkísérlése a keresési ösvények hatékony kialakításához és a lehívási stratégiák kialakulásához vezet.

Feldolgozási szintek elmélete

Craik és Lockhart (1972) memóriamodellje szerint nincsenek egymástól elszigetelt memóriák, hanem az információ tárolása során kifejtett erőfeszítés kisebb vagy nagyobb mennyisége létezik. A felszínesen feldolgozott információ tárolódásának ideje számottevően kevesebb a mélyebb szinten feldolgozotténál. Mások (Tulving 1997) úgy vélik, hogy ez a jelenség is végső soron a felidézésre mutat vissza, azaz a mélyebb kódolás „a felidéző ingerek (cues) szélesebb körű felvételét és feldolgozását jelenti”.

Az emlékek (idegen szavak) tárolásának rendszere úgy épül fel, mint a könyvtári katalógus. Ha nem lenne szigorú rendszer, akkor minden egyes szó lehívásakor az egész memóriát át kellene pásztázni egy adott jelentésű szó megtalálásához. Az emlékezetben a hangalaknak megfeleltethető tároló is létezik, ez segít a hallás utáni szófelismerésben. Szótanulásnál ezért a rímeknek nagy jelentőségük van, mert pl. egy vers rímelő szerkezete alapján könnyebb megjósolni a sor végén álló szavakat.

A szótanulás egyik legfontosabb eleme éppen ezért a rímekbe szedett memoriter: versek vagy dalok. Az ilyen módon megszerzett tudás marad meg a legtovább, még akkor is, ha öregkori rövid távú memóriazavarok lépnek fel. A gyermekkorban bevésett információk általában ilyenkor is lehívhatók. 

Fiatal korban a tudás inkább a hangalak mentén rendeződik, míg a felnőtteknél inkább jelentés szerint. Szóasszociációs feladatokban azonban a felnőttek is a hangalakok hasonlósága alapján választják ki a szavakat. Hangalakon alapuló tanulás esetén a tanuló általában megpróbálja az új információt régiekre visszavezetni. Ezért fordul elő olyan gyakran, hogy az újonnan megtanult szót összetévesztjük a régebben tanult, de hasonló hangzású szavakkal.

Szócsaládok tanítása

A szavak tanításának eredményességét abban lehet jól lemérni, hogy a megtanított szavak milyen gyorsan és milyen mélységben rögzülnek. A dömpingszerűen, sebtében megtanult szavak nem rögzülnek olyan jól, mint az időben elnyújtva, kisebb „csomagokban” elsajátított szavak. A szócsaládok tanításával a tanulók olyan rendszerezett tudás birtokába kerülnek, amely jól illeszkedik a jelentés tárolásának modelljei által előre jelzett rendszerbe. A különböző szempontok szerint kategorizált „szócsomagok” gyors sikerélményhez juttatják mind a tanulókat, mind a tanárt.

Az emlékezés megerősítése a feldolgozási szintek elméletének fényében úgy támogatható leginkább, ha a szavakat fogalmi kategóriákba soroljuk. Ilyenkor a feladat mélyebb feldolgozást igényel, ami azt eredményezi, hogy a felidézési teljesítmény jelentősen megugrik.