A motiváció

A tanulási eredményességet meghatározó tényezők közt – mondhatjuk, hogy mindig –megtaláljuk a motiváció (rs. 51.) fogalmát és kérdését. A leggyakrabban azonban addig jutnak el a motivációról való gondolkodásban, hogy a tartós tanulás iránti attitűdöt és eredményességet a belső motivációval lehet elérni, nem pedig a külső támogatásokkal. Richard Peters (1960) a 60-as években elővette a motiváció fogalmát, és rámutatott arra, hogy a leggyakrabban úgy kerül elő a fogalom, ami önmagában rejti a tolás és húzás képzetét, miközben a gyerekek nem passzív létezők, hanem döntéshozó személyek. Vagyis tudnak döntést hozni, hogy focizni szeretnének-e inkább vagy házit készíteni. Van belső motivációjuk. Az iskola egyre többet vár a gyerekektől, és mivel minden tanártól ezt hallják, egyre ellenállóbbak lesznek a feladatvégzéssel kapcsolatban. Dörnyei (2001) leírja azt az öt tényezőt, amelyek a legerősebb motiváltságot okozzák:

• ha a diák kompetensnek érzi magát;
• ha megfelelő autonómiával rendelkezik;
• ha a megfogalmazott célok számára is értékesek;
• ha kap visszajelzést a munkájáról;
• és ha erőfeszítéseit megerősítik a tanárai vagy társai.