Skip navigation

13.2. Óvópedagógus – gyerek kapcsolat

Az óvodába lépéskor a gyerek a környezete felnőttjeihez, így a pedagógushoz is, azokkal a kapcsolati sémákkal viszonyul, amelyek a családi szocializáció során közte és a szülők között kialakult (Buda, 2005). Az óvópedagógus szerepe átmenetet alkot a szülőé és a tanítóé között. Az iskolában a tanító szerepe a fontos, nem a személyisége, az az elvárás, hogy a gyerek tisztelje függetlenül a személyiségtől. Az óvodában a gyerek erre még nem képes, ő még a személyhez kötődik, nem a szerephez, pozícióhoz. Az óvópedagógus egyik szerepe az anyai szerepkör. Gondoskodik, segít, ha baj van, érzelmi biztonságot ad. A másik szerepe a tanítói szerep, de nem az iskolai értelemben. Az óvópedagógus elősegíti a gyerek fizikai és mentális fejlődését, megteremti azokat a feltételeket, szorongásmentes légkört, amelyben a gyerek kíváncsisága, felfedezési vágya kielégülhet. Az anyai és a tanítói szerepből fakadóan az érzelem és racionalitás sajátos keveredéséből négyféle óvópedagógusi attitűd különíthető el (Ranschburg, 2003):

  • Ragaszkodás: Az óvópedagógusok kedvelik az óvodáskorosztályt, valószínűleg ezért választották ezt a pályát, sőt a pedagógusoktól elvárt, hogy szeressék a gyerekeket. Emellett vannak gyerekek, akikhez jobban ragaszkodnak, szívesebben foglalkoznak velük, mint másokkal. Általában a tiszta, ápolt, jól nevelt, kedves és készséges gyerekekhez ragaszkodnak jobban a pedagógusok. Ők általában a középosztályhoz tartozó családok gyerekei. Az óvópedagógus pozitív érzéseit a gyerek viszonozza, ő is ragaszkodik az óvópedagógushoz.
  • Elismerés: Általában a valamilyen területen kiugróan fejlett gyerekek vívják ki az óvópedagógus elismerését, például jól számolnak, szépen rajzolnak, jó a kommunikációs készségük. Ezek a gyerekek nem az óvónő érzelmeire hatnak, mint az előbb említett gyerekek, hanem az intellektusára, nem is viszonozzák az óvónő közeledését olyan nyitottsággal. Ezek között a gyerekek között már vannak diszharmonikus, problémás családból származók is.
  • Elfogadás: A 20 fölötti csoportlétszám esetében, amikor az arányos figyelemmegosztás szinte lehetetlen, előfordul, hogy azok a gyerekek, akikkel nincsen gond, nem kell őket gyakran fegyelmezni, se külsejükkel, se képességeikkel nem keltik fel különösebben az óvópedagógus érdeklődését, az óvópedagógusnak nincs „vonzalma” a gyerek felé, de az aggodalom sem készteti arra, hogy a gyerekre figyeljen állandóan. Ilyen esetben megjelenhet egy idő után agresszív elem a gyerek viselkedésében, rosszalkodás vagy engedetlenség, hogy felkeltse az óvodapedagógus figyelmét. Fontos, hogy a nem kívánt viselkedést nem szabad megerősíteni, a gyerek ne érezze úgy, hogy a rossz viselkedésével elérheti a célját, a pedagógus figyelmét magára vonhatja. Ekkor ne kezdje nevelni a pedagógus a gyereket, ne magyarázza, miért rossz a viselkedése, mert ez a gyerek számára azt jelenti, hogy foglalkozik vele. Más területen kell biztosítani számára a figyelmet és a vele való foglalkozást.
  • Elutasítás: Egy idő után, amikor a sokszori próbálkozás is kudarcot vallott az óvópedagógus, a nehezen kezelhető, problémás gyerektől megvonja a szeretetét, és inkább eltűri őt, arra ügyel, hogy a többieket ne zavarja vagy bántsa. Ezeknek a gyereknek problémás a családi hátterük, gyakran ápolatlanok, rendetlenek, agresszívak. Viselkedésükből hiányzik az önkontroll képessége, hiányoznak az alapvető normák, ezért magatartásuk nagyon problémás.