Skip navigation

2.1. A szocializáció fogalma

A szocializációnak számos meghatározása van. Szélesebb értelmezésben azt a folyamatot jelenti, ahogy az egyén egy társadalom, egy kultúra tagjává válik. A szocializáció folyamatában az egyén elsajátítja a viselkedés szabályait, azokat az értékeket, képességeket és ismereteket, amelyek lehetővé teszik, hogy a társadalom tagjaként működjenek (Hewstone és Stroebe, 2007). Szűkebb értelemben azt a folyamatot jelöli, amelyben egy speciális normarendszer, értékek, beállítódások elsajátításával egy adott csoport normarendszeréhez tud igazodni, így a csoport tagjává tud válni (Horváth, 2004)

A társas interakciók során tanuljuk a társas viselkedést, szerzünk társas tapasztalatokat. A szocializáció a szocializációs partnerek közötti interakciókban valósul meg. A társas interakciókhoz szükséges társas készség, megértés és empátia, érzelmi érettség (a felnőtt részéről), az interakció akkor sikeres, ha kölcsönösségre épül és a szerepek jól körülhatároltak (Maccoby, 2007).

A fiziológiai, pszichológiai mechanizmusok, sőt a kulturális szokások is az evolúciós folyamat termékei. Társadalmi jelenségek, pl.: másokkal való törődés, párválasztási stratégiák hátterében a természetes kiválasztódás áll.  Ugyanakkor a genetika csak valószínűsít bizonyos magatartásmintákat, a társas környezet, a társadalom hatására valósulnak meg a különböző viselkedések. A társadalom katalizálja a fejlődést, bevezeti az egyént a kultúra egy sajátos formájába, és mintát ad a társadalomban való éléshez. A szocializáció a kultúra átadása generációról generációra, különböző szerepekre nevelés. Kumulatív kulturális evolúcióról beszélhetünk abban az értelemben, hogy nem csak másoktól, hanem másokon keresztül is tudunk tanulni, nem csak társaink meglévő ismereteit használjuk ki, hanem felhasználjuk minden valaha élt ember tudását is. Ezt az ember kognitív képességei, viselkedési sajátosságai teszik lehetővé. Emberre jellemző sajátos kognitív képességek, amelyek fontos szerepet játszanak a szocializációs folyamatban is (Solymosi, 2004):

  • Szimbolizáció és konstrukció (pl.: tervezni, elgondolni, építeni)
  • Szociális tulajdonságok (pl.: csoporthoz igazodás, csoportműködés)
  • Szinkronizációs képesség (pl.: empátia, szabálykövetés, alkalmazkodás)

Bár a kultúra generációról generációra hagyományozódik, mégis azt tapasztaljuk, hogy egyes szokások, szabályok, viszonyulások megváltoznak (pl.: a gyermeknevelés változásai), vagyis a szocializáció a változásokhoz való alkalmazkodást is magába foglalja (Maccoby, 2007).

A kultúra szerepének a fontossága abban rejlik, hogy vélekedéseket, értékeket és normákat ad át. A normák azok a viselkedéselvárások, amelyek szabályozzák az együttműködést, nélkülük a közösség élete kaotikus lenne. Formailag lehetnek előírók (azt mondják meg, hogy mit tegyünk), pl.: Moss kezet ebéd előtt!, és tiltóak (annyit mondanak, hogy mit nem szabad tenni), pl.: Ne vedd el más játékát!. Különböznek a normák aszerint is, hogy a megsértésükért milyen szankciók járnak. A normáknak különböző a kényszerítőereje, az íratlan szabályoktól a törvényekig. Vannak normaszegések, amelyek csak a közösség rosszallását váltják ki (pl.: valaki nem köszön), de van olyan normasértés, amelyet a törvény büntet (pl.: lopás) (Hajduska, 2008), más normaszegéseknek komoly lelkiismereti vagy kapcsolati következménye lehet, de hivatalos vagy törvényes vonatkozásai nincsenek (pl.: barát elárulása, szerelmünk megcsalása).