Skip navigation

9.1. Az iskolába lépő gyermek jellemzői

Az óvodáskorra jellemző konfliktusok, érzelmi viharok lecsillapodnak, az ödipális konfliktus lezárul az azonos nemű szülővel való azonosulással. Erős indíttatása van arra, hogy jó legyen, hogy megfeleljen a környezetének, engedelmeskedjen a felnőtteknek. Ekkor még nem épültek be a felnőttek normái, szabályai, értékei teljes mértékben, még az internalizáció elején jár, de a gyerek szabálytudata kialakult, tudatosan törekszik arra, hogy a szabályokat betartsa (V. Binét, 1997).

Az hat-hét éves gyerek fékrendszere már jól működik, képes indulatait, késztetéseit uralni, szükségleteinek kielégítését halasztani, gondolkodásának érzelmi telítettsége csökken. Az önszabályozásnak fontos szerepe van a hatékony tanulásban. Az önszabályozás a gondolkodás és a motiváció területén is hatást gyakorol. Kognitív oldalról befolyásolja a tudás megszerzését, a tanulásról való gondolkodást, a tanulási célok megfogalmazását és a tanulási tervek kidolgozását. Motivációs oldalról hatást gyakorol azokra a gondolkodási, érzelmi és viselkedéses folyamatokra, amelyeken alapul a tanulási szándék és cselekvés irányítása. A feladatvégzés belső motivációja már óvodában megjelenik, amikor a gyermek kitartóan foglalkozik egy-egy feladattal a tevékenység öröméért. Fontos, hogy az óvodában a gyerek érdeklődő legyen, tudjon lelkesedni, alakuljon ki a feladattudata, és ne zavarja a foglalkozást,  vagyis érzékeny legyen a többiek igényeire is (Séra és Bernáth, 2004). Az iskolában már elvárható, hogy a gyerek olyan dolgokra is kellő figyelmet fordítson, amelyek számára nem érdekesek, ilyen értelemben jól kell tűrnie az unalmat, azaz a monotonitást (Hajduska, 2008).

A felnőttek elvárásai is megváltoznak a gyerekkel szemben. Nagy hangsúly kerül a követelmények teljesítésére, találkozik a környezet elvárása a gyermek fejlődéséből fakadó igényeivel, (szemben a 3-6 éves korszakkal). Az iskoláskor kezdetén a gyerek engedelmességre törekvése, megfelelési vágya összhangba kerül a környezet új elvárásaival (V. Binét, 1997). A felnőttek elvárásai legtöbbször a gyerek teljesítésével kapcsolatosak. A teljesítmény kezdetben önmagában örömforrás, amit hamar elronthat az iskolai kudarcok élménye. A kudarcok egyre csökkentik a gyerek erőfeszítését és önértékelési zavarokhoz, kisebbrendűségi érzésekhez vezethet (Hajduska, 2008).

A gyerek már nem csak a családi egység részeként tekint magára, hanem különböző csoportok tagjaként, aki más-más pozíciót tölt be az adott csoportban: más helyet foglal el az olvasók vagy a jól éneklők csoportjában (V. Binét, 1997). Már nem elég beilleszkedni, alkalmazkodni a többiekhez, el kell tudni fogadni a szabályokat, a visszajelzések megváltozott stílusát, az osztályozást, a versengést és rivalizálást (Hajduska, 2008).