4.2. A család szocializációs feladatai

A család elsődlegessége a szocializációban abban rejlik, hogy a legkorábbi időszaktól, a gyerek legérzékenyebb fejlődési szakaszában hat. Ma már azt mondhatjuk, hogy a gyerek szocializációja a születés előtt megkezdődik, amikor a szülei először ábrándoznak róla, mert ezzel a szülei öntudatlanul elvárásokat fogalmaznak meg vele szemben. A szülő – gyerek érzelmi kapcsolat erőssége és hosszan tartó hatása teszi lehetővé, hogy alapvető érzelmi és viselkedéses mintákat sajátítson el a gyermek. A család az egyén és a társadalom között közvetítő kiscsoport, segíti a társadalmi és családi értékrend beépülését, előkészít a társadalomban való részvételre. (Bagdy, 1977).

A családi szocializáció feladatai (Bagdy, 1977; Buda, 1986):

• Fizikális és érzelmi biztonság és a fejlődéshez szükséges környezet, feltételek biztosítása
• Beszéd tanítása
• Interakciós tér biztosítása
• Modellnyújtás
• Norma-és értékközvetítés
• Identitás formálása

4.2 A szülő – gyerek kapcsolat fontos jellemzői a szocializációs hatás vonatkozásában

A szülő – gyerek kapcsolat minősége alapvetően meghatározza a szocializációt, a gyermek személyiségfejlődését. Az alábbiakban a kapcsolat jellegét meghatározó főbb tényezőket mutatjuk be (Laible és mtsai, 2007):

• Melegség: a kétirányú (kölcsönös) pozitív érzelem meghatározza a kapcsolat minőségét. A szülővel való meleg, szeretetteljes kapcsolat a gyerekben azt az érzetet kelti, hogy őt elfogadják és szeretik, ami elősegíti a szülővel való azonosulását, így fogékonyabbá válik a gyermek a szocializációs hatásokra.  A pozitív érzelmek élménye miatti öröm arra sarkallja a gyermeket, hogy ezt megossza a szülővel, ami elősegíti az érzelmi kölcsönösség kialakulását, és elősegíti az érzelmi önszabályozás fejlődését.
• Biztonság: A kötődéselméletekből ismert, hogy a gyermek biztonságigénye evolúciós gyökerekkel rendelkező adaptív funkcióval bíró motívum. A gyermek szülője iránt érzett bizalmának számos hatása tapasztalható a szocializációs folyamatban. Az érzelmi biztonság teremti meg az alapot a környezet explorációjának (a kötődés mellett a gyermek másik fontos motivációja), a szülővel való kölcsönös kapcsolat kialakulásának, ezek által a gyermek nyitottabb és fogékonyabb lesz a szocializációs hatásokra (hasonlóan, mint a melegség esetében). A korai kapcsolatok egy belső munkamodellként funkcionálnak az egyén életében, vagyis ezen keresztül értelmezi az új kapcsolatait. A kora gyermekkorban megtapasztalt érzelmi biztonság alapozza meg az énelfogadást, mások megértését, az érzelmi életet.
• Kölcsönösség: A szülő és gyermek egymás iránti kölcsönös elköteleződése tükröződik a kapcsolat jellegében. A kölcsönösség az alapja az együttműködésnek, a pozitív érzelmeknek és a harmonikus kommunikációnak.
• Harmonikus kommunikáció: A kommunikáció, mint a szocializáció eszköze, lényeges összetevője a szülő – gyerek kapcsolatnak. A harmonikus kommunikáció lehetőséget ad az érzelmek kifejezésére, illetve lehetővé teszi az érzelmek értelmezését, szabályozását is.
• A hétköznapok rutinja, rituálék: A kapcsolat minőségét meghatározza, hogyan telnek a mindennapok. A gyermek fejlődése szempontjából fontos a kiszámíthatóság, mert a mindennapok kiszámítható struktúrája biztonságérzetet nyújt neki. A napi rutinban sajátítja el a kisgyermek a hétköznapi szokásokat, elvárásokat, normákat, de a mindennapok rutinja határozza meg azt, ahogyan a gyerek a világról gondolkodik. A családi rituálék szimbolikus jelentőséggel bírnak, minden családnál egyediek, pl.: születésnap ünneplése. A rituálék szintén biztonságérzetet biztosítanak (pl.: altatási rituálék), de fontosak a családi működés szempontjából is.