Skip navigation

4.3. Gyermeknevelési modellek

A szülők nevelési módszerei a gyermek személyiségfejlődésére hosszú távon hatással vannak. Becker és Schaefer szülői attitűdökről felállított modellje két dimenzióval írja le a szülők nevelési magatartását és annak hatását a gyermek személyiségére. Az érzelmi dimenzió a szülő érzelmi viselkedését írja le, a két végpontja a meleg és hideg szülői attitűdre, a szülői szeretet „hőfokára” vonatkozik. A meleg szülői viselkedés a gyermeket elfogadó, támogató, megértő magatartás, míg a hideg ennek az ellentéte (Ranschburg, 1998). Becker a szülői szeretetet a büntetés módjával kapcsolja össze. A meleg, elfogadó szülők a büntetéskor a meglévő szeretetre alapoz, inkább dicsérettel, magyarázattal formálja a gyerek viselkedését, a gyerek viselkedését értékeli és nem a személyiségét. Ezzel szemben a dimenzió hideg, elutasító végpontja közelében elhelyezkedő szülő a hatalmát hangsúlyozó büntetési módokat alkalmazza, pl.: kiabálás, megszégyenítés, fizikális büntetés (Vajda és Kósa, 2005). A kontroll dimenzió arra vonatkozik, hogy a szülő mennyire szorítja korlátok közé a gyerek szabadságát, a szülő milyen és mennyi szabályt állít fel a gyerek viselkedésének szabályozására. A dimenzió engedékeny végpontja olyan szülői magatartást ír le, amelyik szabad utat ad a gyerek viselkedésének, míg a korlátozó végponthoz közel álló szülő fékezi a gyerek viselkedését, merev rendszabályokat állít elé (Ranschburg, 1998; Vajda és Kósa, 2005). A két dimenzió egymástól független, a modell a dimenziók kombinációjával írja le a szülő nevelési magatartását és hatásait a gyermek személyiségére.

Elfogadó szülő

Elutasító szülő

Kontrolláló, sok szabályt állító szülő

Szabály- és tekintélytisztelő, dependens, konformista, kevésbé kreatív, lelkiismeretes

Szorongó, barátságtalan, boldogtalan, neurotikus hajlam, szuicid veszély

Engedékeny, kevés szabályt állító szülő

Barátságos, nonkonform, kreatív, kezdeményező, vezető

Nyílt agresszió, a morális szabályzórendszer hiánya, antiszociális

1. táblázat Becker modellje Forrás: Vajda és Kósa (2005): Neveléslélektan. 225.o.

Baumrind egy elméleti keretében foglalta össze a szülői szocializáció alapvető érzelmi és viselkedéses folyamatait, amelyek a szülők vélekedésein alapulnak (Darling és Steinberg, 1993). Baumrind modellje Becker és Schaefer következtetéseit megkérdőjelezte a szülői szigor és korlátozás tekintetében (Vajda és Kósa, 2005). Baumrind (1989, 1991) megfigyelésekre és interjúkra épült longitudinális vizsgálatában minőségileg három különböző nevelési stílust különített el. A három különböző szülői nevelési stílus különbözik a szülői viselkedésekben, értékekben és elvárásokban.

  • Tekintélyelvű (autoriter) szülő: A szülő alakítja, kontrollálja és értékeli a gyerek viselkedését a saját standardjai alapján, amelyek abszolútak, nem veszik figyelembe a gyerek igényeit. A szülő elvárásai a gyerekkel szemben magasak, és nem tudja tolerálni, ha a gyerek viselkedése nem felel meg. A gyerektől engedelmességet követel, elvárja a tekintély tiszteletét. A szabályok megkérdőjelezhetetlenek, a szülő szigorúan betartatja, de nem fordít figyelmet arra, hogy a gyerek megértse a szabályok értelmét. A szülő érzékenysége, válaszkészsége a gyerek igényeire alacsony.
  • Engedékeny szülő: Meleg, elfogadó attitűd jellemzi. Nagyobb autonómiát biztosít a gyereknek, és kevésbé kontrollálja a viselkedését. Alacsony elvárásai vannak a gyerekkel szemben, és ha lehet, elkerüli a büntetést. Jól tolerálja a gyerek nem megfelelő viselkedését, elfogadó a gyerek vágyaival, viselkedésével és impulzusaival szemben. A gyerek viselkedését kevésbé kontrollálja, alakítja, és ez gyakran párosul a gyerek fejlődése iránti alacsony érdeklődéssel.
  • Mérvadó (autoritatív) szülő: A szülőknek is a gyereknek is vannak jogai a kötelességek mellett. A szülőnek magas elvárásai vannak a gyerekkel szemben, de ez meleg, támogató attitűddel párosul. A szülő segíti a gyereket az önállóságban, függetlenségben, de ugyanakkor a normák betartására, konformitásra neveli. Irányítja és kontrollálja a gyerek viselkedését, de válaszkészsége a gyermek igényeire nagy, gyakori a szülő és gyermek közötti interakció. A szülő felelősségteljes és elkötelezett a gyerek viselkedése iránt.

Baumrind (1989, 1991) a kutatását három fázisban végezte, először a gyerekek 4-5 éves korában, majd 9 éves korukban, végül 15 éves korukban vizsgálta a szülői nevelési stílusok hatását. A vizsgálatok konklúziója az volt, hogy a szülői nevelési stílusnak még a serdülőkorban is kimutatható a hatása. A mérvadó szülői stílusban nevelkedett gyerekek kognitív és szociális kompetenciái, a verbális és matematikai teszteken elért eredményeik magasabbak voltak a méréskor, a gyerekek teljesítményorientáltabbnak, motiváltabbnak bizonyultak a tanulmányaikban. A tekintélyelvű szülők gyerekei gyengébben teljesítettek a teszteken, mint a mérvadó szülők gyerekei, és több problémás viselkedés jellemezte őket. Az engedékeny szülők gyerekei teljesítettek a legrosszabbul, ők voltak a legkevésbé teljesítményorientáltak, és nagy hiányosságokat mutattak az önszabályozás területén, több esetben antiszociális viselkedés jellemezte őket.

Baumrind nevelési stílusokról alkotott tipológiáját többen is kritizálták. A kritikák egy része amiatt érte az elméletet, hogy a mérvadó szülői nevelési stílusban, amely az elmélet szerint a legoptimálisabb nevelési stílus, túl nagy jelentőséget tulajdonít a külső szülői kontrollnak a szocializáció tekintetében. Az erős külső kontroll az értékek, normák, viselkedések internalizációja ellen hat, így valószínűleg Baumrind kutatási eredményei inkább arra mutathatnak, hogy a mérvadó szülő a kétirányú kommunikációval, a gyerek igényeire való válaszkészségével hat igazán a gyerek fejlődésére (Darling és Steinberg, 1993).

Az elmélet másik kritikus pontja az engedékeny szülői stílus értelmezése volt. Baumrind már a harmadik kutatási fázisban külön kezelte az engedékenység két típusát, de a tipológiába nem került be. Maccoby és Martin 1983-as modellje Baumrind elméletéből kiindulva már négy nevelési stílust ír le két dimenzió alapján. A követelés dimenziója arra vonatkozik, hogy a szülő mennyire korlátozza a gyerek viselkedését, mennyire támaszt nagy elvárásokat vele szemben, mennyire követeli meg a megfelelő viselkedést. A válaszkészség dimenziója a szülői elfogadásra, melegségre, a gyerek fejlődése iránti szülői elköteleződésre vonatkozik. A két dimenzió alapján négy szülői nevelési stílust azonosíthatunk be (Maccoby és Martin, 1983).

  • Tekintélyelvű (autoriter) szülő nagy elvárásokat fogalmaz meg a gyerekkel szemben, megköveteli a megfelelő viselkedést, irányítja és kontrollálja a gyerek viselkedéseit. A szülő válaszkészsége alacsony, kevésbé veszi figyelembe a gyerek igényeit, vágyait, kevésbé toleráns a gyerek impulzusaival, nem megfelelő viselkedésével szemben.
  • Mérvadó (autoritatív) szülő szintén nagy elvárásokkal van a gyerek felé, elvárja a megfelelő viselkedést, betartatja a szabályokat. Ugyanakkor a szülő válaszkészsége magas, támogató, meleg attitűd jellemzi.
  • Az elkényeztető szülő kevés elvárást támaszt a gyerekkel szemben, meleg és elfogadó az attitűdje, nagyon toleráns a gyermek viselkedésével szemben.
  • Az elhanyagoló szülő nem támaszt követelményeket, és nem jellemző rá a gyerek igényeire való válaszkészség. Saját problémái miatt vagy a szülői szereppel való azonosulás képtelensége miatt elhanyagolja a szülői feladatait.

 

Követelő, korlátozó

Engedékeny

Válaszkész, elfogadó

Mérvadó (autoritatív) szülő

Elkényeztető szülő

Hideg, elutasító

Tekintélyelvű (autoriter) szülő

Elhanyagoló szülő

2. táblázat Maccoby és Martin (1983) szülői nevelési modellje Forrás: Vajda és Kósa (2005): Neveléslélektan. 227.o.

A kutatások arra is kiterjedtek, hogy a különböző szülői nevelési stílusok milyen hatást gyakorolnak a gyerekek személyiségfejlődésére. Röviden összefoglalva (Solymosi, 2004):

  • Mérvadó (autoritatív) szülők gyerekei: barátságosak, együttműködőek, önállóak, hamar feltalálják magukat, jó önkontrollal rendelkeznek, önérvényesítőek, erős a teljesítménymotivációjuk.
  • Tekintélyelvű (autoriter) szülők gyerekei: nem kezdeményezők, nem kreatívak, visszahúzódóak, alacsony a teljesítménymotivációjuk, fokozott agresszió jellemzi őket.
  • Engedékeny szülők gyerekei: éretlenek, önállótlanok, nem alakul ki a felelősségérzet bennük, gyenge az önkontrolljuk, mert nem tudják vágyait, indulatait féken tartani, nehezen hoznak döntést, gyakran agresszívek.
  • Elhanyagoló szülők gyerekei: impulzívak, agresszív kitörések is előfordulnak, gyakran antiszociális csoportokba kerülnek serdülőkorban, nincsenek távlati céljaik.

A fent bemutatott modelleket azért is érte kritika, mert nem tulajdonítanak jelentőséget annak a kontextusnak, amelyben a szocializáció megvalósul. A szülő – gyerek kapcsolatot, a szülő nevelési stílusát számos tényező határozza meg, pl.: szülő és gyermek biológiai, genetikai jellemzői, a család szocioökonómiai státusza, de alapvető fontosságú a kultúra, hiszen az adott kultúrában uralkodó vélekedések és értékek alapvetően meghatározzák a szülői viselkedést, a szülők nevelési stílusát (Patterson és Fischer, 2002).  Kulturális különbségek vannak az érzelmek kifejezésében, a gyermek viselkedésének kontrollálásában. Például a kínai szülők nevelési stílusát a kultúra hierarchikus tekintélyelvűségének keretében kell értelmezni, ahol a magas teljesítmény és konformitás a legfontosabb érték, ezért a szülőket a magas kontroll, de nagy odaadás, támogatás, fizikai közelség jellemzi (Baumrind és Thompson, 2002).