Skip navigation

13.3. A pedagógus – szülő kapcsolat

A gyereknek az az érdeke, hogy a szülők és az óvodapedagógusok megtalálják a közös hangot. A szülők gyakran szorongással telten adják óvodába a gyereküket, különösen az elsőt, ez az első elszakadásélmény, de tarthatnak attól is, hogy a család működését, a szülők nevelését hogyan értékelik mások (Hajduska, 2008). A szülők az óvodában igénylik, hogy az óvópedagógus visszajelzést adjon, beszélgessen velük egy kicsit a gyerekről. Ezért is fontos, hogy mindennap kapjon a szülő legalább egy-egy mondatnyi pozitív visszajelzést a gyerekéről. Ha a gyerek kedveli az óvópedagógust, általában ők is elfogadják. Előfordulnak azonban problémák is. Ezek közül a leggyakoribb a féltékeny szülő és a problémás gyerekek nem együttműködő szülője (Ranschburg, 2003):

  • A gyerekek őszinte ragaszkodással reagálhatnak arra az érzelmi biztonságra, amit az óvópedagógus nyújt. Ilyenkor a pedagógus véleménye, szavai nagyon fontossá válnak, fontosabbá, mint a szülőé. Sok szülőben megjelenhet egyfajta féltékenység az óvópedagógusra, mert ilyenkor érzik meg először, hogy a „mindenható” szülői szerepükről lassan le kell mondaniuk. Ez fokozottabban igaz lehet azokra a szülőkre, akik jobban kötik magukhoz a gyereket, nem engedik leválni, féltékenységet érezhetnek minden olyan személy iránt, akinek a társaságában jól érzi magát a gyerek.
  • A nehezen kezelhető gyerekekkel való boldogulást általában az is nehezíti, hogy a pedagógus a szülőkkel sem tud együttműködni. Hiába próbál kapcsolatba lépni, beszélgetni velük, a szülők általában elhárítják a pedagógus közeledését, gyakran indulatosan utasítanak vissza minden kritikát. A hátrányos helyzetű gyerekek szülei nemcsak közömbösségből húzódhatnak vissza az óvópedagógussal való kapcsolattól, hanem oka lehet a távolságtartásuknak a helyzetükből fakadó kisebbrendűségi érzésük is, (előfordul, hogy ezért nem mennek el a szülői értekezletre). Ilyen esetben a pedagógus pozitív, közelítő, de nem sajnálkozó attitűdje oldhatja a szülők gátlását.