3.1.3. Azonosulás (identifikáció)

Az azonosulás a modellkövetés magasabb szintje. Míg az utánzás esetében a modell cselekvéseit, az empátia segítségével a modell érzelmeit, hangulatait veszi át a gyermek, addig az azonosulás a modell személyiségével (értékeivel, normáival, attitűdjeivel) való azonosulást jelenti. A folyamat két éves kor körül kezdődik, és nyolc – kilenc éves korig, az átpártolás időszakáig tart. Az óvodások szerepjátékaiban megfigyelhető, hogy a gyermek mozdulatai, beszéde, az egész viselkedése a modellé, nem pont olyan, mint a modell, hanem ő akkor maga a modell (a játékban nem olyan, mint anya, hanem ő maga az anya). Így épülnek be a gyermekbe a modell viselkedései, gondolatai, mondatai (Ranschburg, 2012). A szüleinkkel való azonosulás felnőttkori bizonyítékai például azok a mondatok, amelyeket önkéntelenül használunk a gyermekeink fegyelmezésére vagy megnyugtatására, de áltatában azokat a dalokat dúdolják az anyák a csecsemőiknek, amiket még nekik énekeltek.

Az azonosulás Freud elméletének egy fontos tényezője (ld. 1.2 fejezet). Az azonosulás itt annyiban más, mint az utánzás, hogy a gyermek nemcsak viselkedésmintákat próbál meg átvenni, hanem teljesen idomul a modellhez, és nem a megfelelő viselkedés a célja, hanem a modellel való kapcsolat fenntartása. Kisgyermekek esetében a szeretett személlyel való azonosulás spontán történik, a tudatosság és a szándékosság később, a serdülőkorban jelenik meg (Keményné, 2002).

Az azonosulás segíti az önkontroll kialakulását is, mivel a szülői elvárások, a gyermeki vágyak korlátozása a folyamat során épülnek be. Az azonosulási folyamat feloldja a gyermek feszültségét, ami a vágyai kiélése és a szülői elvárások, kontroll összeütközése miatt alakult ki, a vágyairól való lemondás kevésbé gyötrelmes, és megmarad a szülő iránti szeretete, ugyanakkor elkerüli a büntetést (Keményné, 2002). A freudi elméletben a kontrolláló szülő az egyén szuperegojába épül be (ld. 2.2 fejezet)