Fürdőélet a dualizmus koráig
A termál-és gyógyvizek hasznosítása az ország területén több mint 2000 éves múltra tekint vissza. Egykori fürdőépületek maradványai, mozaikjai bizonyítják, hogy a „thermaépítkezés” a római urbanizáció jellegzetessége volt Pannóniában. A római fürdők nem csak tisztálkodási, egészségügyi célokat szolgáltak, hanem a társasági élet kedvelt találkozóhelyei is voltak (Soós P. é.n.).
Budapest jelenlegi területén eddig 19 római korból származó fürdőt tártak fel, de máshonnan is előkerültek köz- és magánfürdők maradványai (pl. Nemesvámos-Balácapuszta, Balatongyörök, Örvényes, Balatonfüred).
Bővebben: http://terebess.hu/keletkultinfo/soospeter.html
5. ábra: Egy ókori római fürdő számítógépes rekonstrukciója. Forrás: mult-kor.hu (6)
A honfoglaló eleink első településeiket a budai meleg vizű források mellett létesítették. Oklevelek tanúsítják, hogy fürdők már az Árpád-korban, majd Zsigmond és Mátyás idejében is több helyen működtek (Pécsvárad, Esztergom, Budai, Balf, Eger). A hódoltság korabeli török fürdők olyan épületegyüttesek részét képezték, melyekben mecsetek, kórházak, iskolák és lakhelyek is kialakításra kerültek. A fürdők az oszmán birodalomban a szépségápolás központjai és „iskolái” is voltak egyben (4). A 16. századi megszállt országrészben sok helyütt épült török fürdő (pl. Pécsett, Szegeden, Esztergomban, Szolnokon és Egerben), de közülük csupán az egri és néhány budapesti maradt használatban. Megjegyzendő, hogy ebben az időben sok, korábban működő fürdő elpusztult, melyek csak a török kiűzését követő „országépítés” során kerültek helyreállításra (pl. Váradszentmárton, Herkulesfürdő) (Beluszky P. 2006).
A modern értelemben vett gyógyturisztikai vendégforgalom a 16-17. században a gyógyfürdők látogatásával kezdődött Magyarországon. Ebből az időből származnak a hazai fürdőket bemutató első leírások is, melyekből kiderül, hogy a meleg forrással rendelkező Stubnyafürdő, Pöstyén, Bajmóc, vagy Trencsénteplic a főurak és kíséreteik kedvelt találkozóhelyei voltak (Beluszky P. 2006).
A hazai fürdőélet 18-19. század fordulóján kezdett felpezsdülni. Az idilli természeti környezetben kiépített fürdőhelyek nemsokára művészek, politikusok fontos találkozóhelyei lesznek (5). Balatonfüreden már 1743-ban fa fürdőházat emeltek a gyógyforrások mellé (a Balatonban még nem fürödtek!), s a 18. század végére az fürdőorvosi ellátás megjelenésével, a vendégfogadók, gyógy- és sétacsarnokok, vendéglők, báltermek, parkok megépülésével a hely a magyarországi, vagy legalábbis a pest-budai és dunántúli fürdő- és társas élet központjává, a reformkor legismertebb fürdőhelyévé válhatott (Beluszky P. 2006).
A Kiegyezést követően meginduló polgárosodás, az urbanizációval együtt járó életmódváltozás, a modern értelemben vett szabadidő kialakulása újabb lendületet adott a fürdők fejlődésének, minek következtében a vendégforgalom a 19. század második felére már-már tömegessé vált. A fürdővendégek derékhadát értelmiségiek, kereskedők és tisztviselők alkotják (Kósa L. 1999).
A Monarchia idején számos, termálvizéről ma is méltán híres fürdőhely épül ki és válik divatossá (pl. Herkulesfürdő, Búziásfürdő, Harkány, Félixfürdő). Ekkor bontakozik ki a szabványos szabadidő eltöltés új formája a tömeges fürdőélet is. Vízparti üdülőhelyek, strandok indulnak fejlődésnek, válnak rekreációs színtérré (pl. Balaton-part, a budai Római-part, Palicsfürdő, Ruszanda-fürdő). Érdekesség, hogy a Balaton-parti Földvár és Lelle 1913-ban, Siófok pedig 1914-ben elnyeri a gyógyfürdő-rangot.
Ez időben indul fejlődésnek a gyógyfürdőtan, a balneológia is, mely elsőként a meleg vizes kúrák hatásait vizsgálja és egészíti ki különféle fizioterápiás kezelésekkel. A fürdőkezeléseket egyre több betegségre alkalmazzák sikeresen (pl. mozgásszervi betegségek, felső légúti problémák, az anyagcsere, a keringési és az idegrendszer zavarai). A fürdőorvosok többnyire 20-40 napos kúrákat ajánlanak (5). A fürdők szerepének a gyógyászatban betöltött növekvő szerepére utal az Országos Balneológiai Egyesület megalakulása is (1891).
6. ábra: Trencsénteplic 1908. Forrás: http://postcards.hungaricana.hu/ (7)
A felszín alatti vizek mélyfúrásokkal történő kitermelése a Magyarországon a 19. század második felében indul meg. Az artézi kutak fúrásának kialakítója és elterjesztője Zsigmondy Vilmos (1821-1888) volt, aki munkája során számos ma is működő híres gyógyhely forrását tárta fel (pl. Félixfürdő, Széchenyi-fürdő). A Monarchia idején több mint 1500 kutat létesítettek a történelmi Magyarország területén (Lorberer Á. 2010). A századelőn már 139 hivatalosan is fürdőhellyé nyilvánított gyógyfürdő szolgálta a vendégforgalmat, ám az egykori fürdőkalauzok esetenként 300-nál is több fürdőhelyet sorolnak fel. A hazai gyógyfürdők élén – nemzetközi hírnevét, forgalmát és kiépítettségét tekintve – kétségbevonhatatlanul a felvidéki Pöstyén állt 16 ezer főt meghaladó látogatottsággal 1911-ben. A további sorrend: 2. Trencsénteplic, 3. Herkulesfürdő, 4. Félixfürdő, 5. Hévíz, … 8. Harkány, 9. Balatonfüred (Beluszky 2006).